Balatonboglári római katolikus
templom
Az
1932-ben elkészült modern stílusú épület tervezoje Kotsis Iván
muegyetemi tanár. Az egyszeru vonalú épület legmagasabb része a 30
méter magas torony.
Kotsis Iván tervezte továbbá még Balatonbogláron a Plébánia
épületét,valamint a Muvelodési házat,elobbi az Árpád utca 4. ,míg
utóbbi az Árpád utca 17. szám alatt található. Kotsis Iván egyik
legjelentosebb munkája a Városligetben álló Regnum Marianum templom
volt,amelyet 1951-ben a Rákosi - rendszerben leromboltak.
A boglári templom belsejében a monumentalitás hökkent meg, ahol a
teret a hatalmas kereszt uralja. A második világháború alatt a
településen menedéket talált francia hadifoglyok egy kis Szent
Terézt ábrázoló szobrot faragtak, amelyet szintén itt helyeztek el.
A szobor talapzatán a kétnyelvu felirat szövege: "Köszönet a
lovagias magyar nemzetnek!".
A
templom építtetoje az a Varga Béla plébános, aki a történelmi
Független Kisgazdapárt megalakulásánál is jelentos szerepet
játszott, s a negyvenes években annak nemzetgyulési
képviselojeként, majd a Nemzetgyulés elnökeként vált ismert
politikussá, de 1947-ben emigrációba kényszerült. A rendszerváltás
után az Országgyulés 1990. évi alakuló gyulésén o mondhatta el a
nyitó beszédet. Egy évvel késobb végleg hazatért, s
Balatonbogláron, majd Budapesten élt 1995-ben bekövetkezett
haláláig. Varga Béla hamvai a balatonboglári templom altemplomában
nyugszanak.
A láda
A templom gépjármuvel könnyen megközelítheto, a közelben
ingyenes parkolási lehetoség is van. A láda a templom háta mögötti
kis fás részen található. Kérlek vigyázz a környezetre és ne kelts
feltünést keresés közben!
Kérlek a ládát pontosan ugyanúgy
rejtsd vissza ahogy találtad, és hozz magaddal íroeszközt!
Kérlek ne tölts fel képet a ládáról és a
rejtekrol!
Ha szeretnéd megkeresni a
sorozat
BONUS ládáját, ne felejtsd el feljegyezni a kódot a
ládából!
Jó keresést!
The cache
Please rehide it exactly as
found and bring your own pen!
Please do not upload any photos from the cache or the hiding place!
Be aware of the muggles!
If you want to find the
BONUS of this series; don't forget to note the code from the
cache!
Have Fun!