Vdaka výhodnej hospodárskej aj strategickej polohe
je oblast sútokov Dunaja, Hronu a Ipla obývaný
od nepamäti. Prvé nálezy sú známe
z neskorej doby kamennej (20000-18000 p.n.l.). Od tohto obdobia sa
tu usídlili ludia všetkých dôb,
zachovali stopy svojich sídiel, skorá doba
kamenná, doba medená, bronzová, skorá
doba železná. Prví a po mene známi
národ Kelti v roku 350 p.n.l. na dnešnom Hradnom
vrchu vytvorili opevnenie OPPIDUM. Po nich prišli Rimania,
obsadené územie nazvali PANNONIA. Pohranicné
opevnenia na brehu Dunaja strážilo severnú
hranicu rímskej ríše...
Na mieste OPPIDUM postavili tábor menom SOLVA s okolitou
osadou. Pociatocné kolové opevnenie prebudovali na
kamenné (CASTRUM). Kohorta I. Ulpia Pannonium, táto
vojenská jednotka pod vedením Marka Aurélia v
2 storocí nášho letopoctu v rokoch 170 viac
krát prekrocila Dunaj a bojovala s tunajšími
kmenmi Qvádov a Markomanov. Nálezy kamenných
základov cintorínov pozostatkov sôch
dokazujú velkolepost tohto rímskeho mesta ešte
aj v case stahovania národov.
Priamo pod hradom z južnej strany je cintorín z cias
príchodu Madarov co potvrdzuje že aj oni poznali
strategický význam tohto miesta. V roku 972 si tu
vybudoval opevnenie velkoknieža Géza a prvý
kostol na pocest sv. Štefana muceníka. Podla
archeologických nálezov to bolo kazetové
drevokonštrukcné valové opevnenie.
Druhý hrad Gézu a Istvána obopínalo
celý okraj vrchu a bolo z kamena. Na severnej strane mohol
stát ten palác kde sa narodil Gézov syn Vajk,
a bol pokrstený v už postavenom kostole a tu tiež
korunovaný za krála. Na velkú noc roku
1001
tu založil Ostrihomské biskupstvo. Na mieste
dnešnej baziliky zacali asi medzi rokmi 1001-1010 stavat
biskupský chrám svätého Adalberta. Tu
bola prvá Madarská mincovna.
István postavil nový palác na južnej
strane ktorý vdaka usilovnej práci archeológov
môžeme denne obdivovat. Tu v tomto hrade v roku 1147
prijímal prechádzajúce križiacke
výpravy Konráda III a Ludovíka VI.Požiar
v roku 1180 donútil Bélu III k velkolepej
rekonštrukcii. Taktiež s biskupom Jóbom
prebudujú aj chrám, rekonštrukcia nie je
dokoncená ešte ani v
roku 1198 co spomína darovacia listina v prospech biskupa.
Královsky dvor sa zacína stahovat do
Budína.
1239 Béla IV daruje mestu pod hradom (dnešný
Viziváros) mestské práva, ostatné casti
pri malom Dunaji kde sídlia remeselníci,
kováci, minciari sú nadalej majetkom
krála.
V roku 1242 Tatári spustošili mesto, ale hrad dobit
nevedeli.
V roku 1249 ocakávajúc nový útok
Tatárov, obyvatelov obnoveného mesta docasne
nastahujú za hradby a Béla IV sa docasne vzdá
užívat toto sídlo. V roku 1256
definitívne daruje hrad aj královský
palác biskupom. Po vymretí rodu
Árpádovcov, pocas bojov o trón bolo vela
krát toto sídlo vykradnuté a
poškodené.
V 1301 najprv Németujvári Iván po nom v
roku 1304 ceský král Václav dobili hrad. V
1306 si ho na krátku dobu získal I. Anjov Karol, ale
Matúš Cák v roku 1313 hrad zase
spustoší,
obdobie rabovania skoncí až smrtou Matúša
Cáka. Obnova biskupského sídla zacne pocas
obdobia 1330-1349 za vlády Telegdy Csanád biskupa.
Zacne sa obnova kostola svätého Adalberta a
rozšíria sa hradby tak že dolné
biskupské mesto Viziváros a hrad tvoria jeden
celok.
Král Žigmund po dlhom obliehaní najprv
obsadí dolné mesto
až potom hrad v roku 1403. V roku 1440 obsadí
sídlo I.László, po nich zacnú s
velkolepou výstavbou biskupi Szécsi Dénes
(1440-1465) a Vitéz János (1465-1472).Sídlo
Árpádovcov a Telegdyho prebudujú na
neskorogotický palác. Po smrti Matiasa
Korvina tu žila vdova královná Beatrix a Estei
Hypolit ktorí už obnovujú všetko v
renesancnom štýle. Najkrajšie
renesancné stavby vznikali v období biskupov
Bakócz Tamása (1497-1521), Szatmári
Györgya (1521-1524). Szalkai László
(1521-1526).
Posledný z nich padol v boji s Turkmi pri Mohácsi, Po
tejto bytke mali Turci volnú cestu až k Budínu a
Ostrihomu, rabujúc a niciac všetko a
každého kto im prišiel do cesty.
Po smrti biskupa hradný kapitán s hrstkou vojakov a
miestnymi obyvatelmi ubránili Ostrihomský hrad pred
prvým nájazdom Turkov. Ostrihom už nebolo
biskupským sídlom, ale po páde Budína
nabralo na význame. Pocas 130 rokov sa tu vystriedalo mnoho
majitelov.
V roku 1526-27 Szapolyai János, o rok neskoršie
Ferdinand Král, do roku 1543 šest krát strieda
majitelov, raz Szapolyai, potom Ferdinand a inokedy zasa Turci. V
1530 sa biskupstvo stahuje najprv do Bratislavy a potom do Trnavy.
Medzi tím Taliansky vojnový inžinieri
opravujú, obnovujú hrad a Mlynskú
baštu. V roku 1543 obklúci sultán Ostrihom a
dva týždne obstreluje hrad. Dôležitú
úlohu plnila Mlynská bašta, tu bolo cerpadlo
ktoré dodávalo vodu na hrad. Strážili
ho
Španielsky žoldnieri, títo pred Turkmi
zložili zbrane. Po páde tejto casti
Vizivároša zložili aj ostatný obrancovia
zbrane.
Vítazstvo Turkov dodnes zachováva
pamätná tabula, na stene bývalého
minaretu, na brehu Dunaja.
Fotografiu tabule, hradu a okolia nájdete vo
fotogalérii.
Týmto vítazstvom sa dostali Turci k velmi
dôležitému strategickému miestu, bola to
základna pre útoky na banské mestá
okolo Štiavnice. Odtialto smerovali výboje do
Bratislavy a Viedne. O vlastníctvo tohto
strategického miesta viedli kruté boje pocas 130
rokov.
Tu pocas bojov v roku 1594 umiera lyrik a poet Balassi
Bálint zo Zvolena. O rok neskôr v zdrvujúcej
bitke Miklós Pálffy s vojakmi dobije hrad spät.
Od roku 1595-1600 hrad opravia, opravujú ho Taliansky
vojnoví stavitelia.
Z trosiek mesta postavia nové bašty, múry a
strážne veže. V 1605 sa tu zase
usídlujú Turci, pokracujú vo výstavbe
strategických opevnení, ale budujú aj
dôležité civilné budovy, kupolovité
kúpele Džami a minarety. Obrat nastáva po
neúspešnej bitke pod Viednou. V roku 1683
vstupujúce Turecké jednotky porazili vojská
Jána Sobieskeho a Karla Lotaringského pri
slávnej Parkanskej bitke a mesto je po 130 rocnej Tureckej
nadvláde opät slobodné.
Podla vtedajších kronikárov
v meste neostal ani jeden obývatelný dom! Mier
netrval dlho, 1706 Rákóczi Ferenc obsadí hrad,
ten istý rok si ho získajú
Rakúšania, po bitke je hrad znacne
poškodený a mesto opät
neobývatelné. Mária Terézia
vráti pozemok aj s
hradom biskupovi, a v roku 1762 vojsko opúšta toto
miesto, zacína sa výstavba cirkevného
sídla. Až v roku 1820 sa vracia biskupský
úrad na svoje historické sídlo.
Zacína sa s výstavbou Ostrihomskej baziliky
(1822-1869). Stavby na návrší okolo baziliky
prerušili dve svetové vojny. V roku 1934 zacali v
pozostatkoch historických budov archeologický
výskum a rekonštrukciu, ktorá trvá do
dnes.
MAGYARUL -->>
A honfoglalástól kialakuló
település nagyobb jelentoségre akkor emelkedik,
amikor a 960-as évektöl kezdve Géza (a
késobbi fejedelem) Esztergomot választja
lakóhelyéül. Itt a Várhegyen, a
római castrum területén kiépített
palotájában születik 969-975 táján
fia, Vajk, a késobbi I. (Szent) István király.
Ugyancsak Géza építi az elso templomot is a
Várhegyen, Szent István vértanú
tiszteletére. 973-ban fontos történeti
esemény kiindulópontja Esztergom. Ez év
húsvétján Géza fejedelem követeket
küld I. Ottó császár Quedlinburgban
tartott nemzetközi béke-értekezletére.
Békét ajánl a korábbi hadjáratok
helyett és hittérítoket kér.
István király a régi fejedelmi lakhely helyett
a hegy déli sziklájára új
palotát, a hegy közepére pedig nagy
bazilikát épít Szent Adalbert
tiszteletére a magyar egyház feje, az esztergomi
érsek számára. A Várhegy alatt
már ekkor jelentos iparos-kereskedo települések
alakulnak ki. (Kutatóink feltételezik, hogy a
város mai nevét is a fejedelem
bolgár-török eredetu
borpáncél-készítoinek Esztrogin nevu
településérol kaphatta.) 1000-ben Istvánt
itt koronázták királlyá. István
király uralkodásától a XIII.
század elejéig itt muködik az ország
egyetlen pénzverdéje. Ekkor épül ki az
esztergomi vár, amely 1241-ig (a
tatárjárásig) királyainak
székhelye, de nemcsak a magyar állam, hanem az
egyház, és egyúttal Esztergom vármegye
központja is. Az esztergomi érsek az István
király által alapított tíz
püspökség feje, aki gyakran fontos állami
funkciókat tölt be, és kizárólagos
joga a királyok koronázása. A Várhegy
alatti fejedelmi, majd királyi
szolgálónépek, kézmuvesek, kereskedok
településeibol alakult ki az Árpád-kori
Magyarország legjelentosebb városa - az ország
gazdasági életének legfontosabb helye. A
francia Odo de Deogilo, aki 1147-ben járt itt, a
következoket írja: "...a Duna számos
ország kincsét és gazdagságát
hordja össze a híres Esztergomba." A város
leggazdagabb polgárai a távolsági
kereskedelemmel, iparral foglalkozó latinusok - francia,
spanyol, belga és olasz eredetu polgárok -
alkotják a városi tanács
testületét (XIII. századi pecsétjük
képébol alakul ki Esztergom címere). Ebben a
városban keresik fel az országba érkezo vagy
átutazó külföldi uralkodók a magyar
királyokat: pl. II. Gézát (1147) III.
Konrád császár és III.
Bélát Barbarossa Frigyes német
császár. A velük utazó
tudósítók,
történetírók mind kiemelik a város
jelentoségét és gazdagságát.
Lübecki Arnold, Barbarossa Frigyes
történetírója egyenesen a magyarok
fovárosának (..."quae Ungarorum est metropolis"...)
nevezi Esztergomot. A XIII. század elején az
ország politikai és gazdasági
életének központja Esztergom. Errol
tanúskodik a város elso nagy
pusztulását írásban
megörökíto szemtanú, Rogerius mester
nagyváradi kanonok is a
tatárjárásról szóló
"Siralmas Énekében": "...minthogy pedig Esztergom
Magyarország valamennyi városánál
mindnél különb volt - írja -, igen
gondolkoznak (a tatárok), hogy a Dunán
átkeljenek, s ott üssenek tábort..." ami,
miután a Duna befagyott, hamarosan meg is
történt. Kegyetlen ostrom során pusztult el
Árpád-kori fovárosunk. Bár a
következo évekbol fennmaradt oklevelek
tanúsága szerint a lakosság egy része
(akik a várba menekültek) megmaradt, s az
újjáépítés, az új lakosok
betelepítése is hamarosan megindult, a város
mégis elveszítette országos vezeto
szerepét. IV. Béla a királyi palotát
és a várat az érsekeknek adományozza, s
székhelyét az ország végleges
fovárosába, Budára helyezi át.
Jómaga azonban családjával együtt az
esztergomi ferenceseknek a tatárjáráskor
elpusztított és általa fényesen
újjáépített templomába
temetkezik (1270). A várat ezután az érsekek
építik és szépítik
tovább. Övék a vár alatti
Víziváros is. A valóban város jellegu
és méretu, "királyi város" fallal
kerített magja azonban továbbra is királyi
fennhatóság alatt marad. A szerzetesrendek
egész sora tér vissza vagy telepszik meg az
egyházi központban. A polgárság is sokat
hallat magáról: évszázados harcot
vív régi jogainak
fenntartásáért, illetve
visszaszerzéséért, valamint az
egyháznak a királyi város
területén való terjeszkedése ellen. Az
Árpád-ház kihalása utáni
zurzavaros idoben újabb csapás éri
Esztergomot: 1304-ben Vencel cseh király hadai
elfoglalják és kirabolják a várat, mely
az elkövetkezo évtizedben többször is
gazdát cserél. Károly Róbert, majd Nagy
Lajos király pártfogolja a várost. 1327-ben a
királyi városhoz csatolják a legnagyobb
és legjelentosebb külvárost, a délkeleten
fekvo Kovácsit, a különféle mesteremberek
(kovácsok, ötvösök és
pénzverok) három templommal is rendelkezo
városrészét. A XIV-XV. században
Esztergom érsekei révén gyakran
országos események színtere, s a magyar
kultúrának - Buda mellett - egyik legfontosabb
fellegvára lesz. Udvarukban, amelynek gazdagsága a
budai és visegrádi királyi udvarokéval
vetekszik, gyakran fordulnak meg királyi vendégek
és Európa- szerte ismert tudósok,
muvészek: Nagy Lajos, Zsigmond és
Mátyás király, Galeotto Marzio, Regiomontanus,
a híres csillagász, vagy Ilkus Márton
és Georg Peuerbach, Pier Paolo Vergerio és
végül Antonio Bonfini, Mátyás
király történetírója, aki
történeti munkájában
különösen Vitéz János,
Mátyás király neveloje
építkezéseit emeli ki. Vitéz a
régi székesegyház mellé emeletes
könyvtárat, csillagvizsgálót
építtet. Legjelentosebb
alkotásáról, híres
palotájáról és függokertjeirol
írja Bonfini: "...a várban tágas lovagtermet
épített. Ez elé vörös
márványból pompás, kiugró
tornácot - loggiát - emeltetett kettos
erkéllyel. A nagyterem fejéhez a Sibyllák
kápolnáját építtette, ahol
valamennyi Sibylla képét láthatjuk. A
lovagterem falán sorban nemcsak az összes magyar
király, de a szkita osök képei is
láthatók... továbbá kettos kertet is
létesített, amelyeket oszlopokkal és
felettük húzódó folyosóval
koronázott. A két kert közé, a szikla
mellett kerek tornyot építtetett vörös
márványból, s ezt különbözo
termekkel, fönt kilátó erkélyekkel
ékesítette... Szent Adalbert
bazilikáját üvegmázas cserepekkel fedette
be..." Mátyás király özvegye, Beatrix
tíz évig (1490-1500) az esztergomi vár
lakója. Jelentos emlékek maradnak a következo
lakó, Bakócz Tamás érsek
(-†l521) idejébol korunkra: o építteti
- olasz mesterekkel -1507-ben a magyarországi
reneszánsz építészet legszebb és
a középkori Esztergom egyetlen épségben
megmaradt egyházi építményét, a
Bakócz-kápolnát, saját
sírhelyének. A kápolna oltárát
carrarai márványból, a fiesolei Andrea
Ferrucci szobrász faragja 1519-ben. A török
hódítás, az 1526-os évszám a
virágzó középkori Esztergom
pusztulásának is kezdetét jelzi. A
mohácsi csatában hosi halált hal az
érsek is.1526 és 1543 között, amikor
két királya is van Magyarországnak, hat
alkalommal ostromolják Esztergomot - hol Ferdinánd,
hol Szapolyai János seregei, hol pedig a török.
1530-ban végleg Ferdinánd kezére kerül a
vár. A fokáptalant és az
érsekséget Nagyszombatba, ill. Pozsonyba
költözteti (ennek köszönheto, hogy a
kincstár egy része, a levéltár
és a könyvtár anyaga megmaradt), és a
várba idegen zsoldosokat helyez. 1543-ban Szulejmán
szultán hatalmas sereggel és nagyszámú
ágyúval kezdi ostromolni az akkori viszonylatban eros
várat. Nem egészen kétheti ostrom és a
kezdeti hosi ellenállás után az idegen
(spanyol, olasz, német) orség árulással
feladja a várat. Ekkor pusztulnak el véglegesen a
külvárosok. A megrongálódott
épületeket többé nem építik
újjá. Anyagukat az erodítmények
kijavítására és újak
építésére használják fel.
Ugyanekkor pusztul el a Szent Adalbert templom keleti fele
és a vár több jelentos
építménye. Esztergom egy több
megyényi területre kiterjedo török
szandzsák központja, és a török
birodalom észak-nyugati határán fekvo fontos
végvár lesz - a felvidéki
bányavárosok és Bécs, illetoleg a Buda
elleni támadások fo ütközopontja. A
sikertelen, de pusztító ereju 1594. évi
ostromban a Víziváros falánál kap
halálos sebet és hal hosi halált Balassa
(Balassi) Bálint, magyar nyelvu líránk elso
európai rangú költoje, a végvári
világ jeles alakja. A legpusztítóbb ostromra
1595-ben kerül sor, amikor sikerül a várat
visszafoglalni. Ennek azonban nagy ára van. Ekkor pusztul el
a vár és város középkori
építményeinek túlnyomó
többsége, s a felszabadítókat
lakhatatlan, üszkös romok fogadják. 1605-tol
1683-ig újra a török az úr a várban,
s szerte az egész vidéken. A törökök
foleg a várat építik, erosítik, de
emellett jelentos új épületeket,
dzsámikat, mecseteket, minareteket, kupolás
fürdoket is emelnek. Ezeket és a még
fennálló korábbi épületeket az
1683. évi, Esztergom felszabadítását
eredményezo ostrom tarolja le, tizedeli meg - bár
néhány török építmény
fennáll még a XVIII. század elején is.
Utoljára 1685-be ostromolja török sereg
Esztergomot, s a következo évben már Buda is
felszabadul. Ezekben a harcokban tunik fel az esztergomi
származású Bottyán János, a
vár lovasságának parancsnoka, késobb a
Rákóczi-féle szabadságharc
legendás tábornoka. Mindazt ami a század
végén újjáépült, II.
Rákóczi Ferenc 1706. évi, hosszan
tartó, de végül sikerrel járó
ostromának alkalmával égetik fel és
rombolják le. A kipusztított területre
nagyarányú telepítéssel új
lakosság került: magyar, szlovák és
német telepesek érkeznek ide. Ekkor alakul ki a
vidék újkori nemzetiségi képe. A
környéken elpusztult 65 magyar falu helyén
csupán 22, többségében nemzetiségi
lakosságú település éled
újjá. Az újjáépülo
város 1725-ben visszakapja ugyan szabad királyi
városi rangját - méretei, jelentosége
azonban csak árnyéka a réginek.
Megerosödik a kézmuipar: 1730 táján
már 17 önálló céh muködik
Esztergomban. Fontos szerepet játszik a kereskedelem, a
szolészet és bortermelés is. A belváros
és a Víziváros barokk városképe
ekkor alakul ki. Jellemzo rá a polgári barokk
építészet nyugodt egyszerusége,
mértéktartása. A legszebb épületek
a város piacterén (a mai Széchenyi tér)
és a környezo utcákban emelkednek. 1761-ben az
érsekség visszakapja a várat, ahol két
év múlva megkezdik a hatalmas, új
egyházi központ
kiépítésének munkáit: a
Várhegy közepét, a Szent Adalbert és
Szent István templomok és várfalak jelentos
maradványaival együtt elhordják, hogy helyet
nyerjenek az új székesegyház
számára. Bár a hatalmas
építkezés és az érsekség
visszatelepedése (1820) jelentos szerepet játszik a
város életében, Esztergom fejlodése
fokozatosan lelassul, s a Bazilika
építésének befejezésével
szinte teljesen leáll. A XX. század elejére
Esztergom már csak közigazgatási székhely
mivolta, ill. kulturális és oktatási
intézményei, jelentos épületei
révén számít fontosabb helynek.
Tovább rontja a város helyzetét, hogy
1920-tól a trianoni békeszerzodés
értelmében határvárossá
válik, és elveszti eredeti
vonzáskörének jelentosebb részét.
A két háború között 1924-töl
1941-ben bekövetkezett haláláig itt tölti
nyarait a költo, Babits Mihály. A költo
háza az ország irodalmi életének egyik
gyújtópontja, s jelenléte Esztergom szellemi
életére is nagy hatással van. A 30-as
évek legfontosabb eseménye az
Árpád-kori királyi palota
maradványainak feltárása és
helyreállítása. Ez ismét Esztergomra
tereli a figyelmet. A második
világháború után Esztergom a
legjelentosebben károsodott magyar városok egyike. Az
újjáépítés azonban lassan
eltünteti a háború nyomait, s Esztergomnak
idegenforgalmi jelentosége mellett két fo
vonása erosödik meg: adottságai
révén egyrészt a környék
kulturális és muvelodési centruma,
(általános, közép- és
foiskoláin évente több mint 8000 diák
tanul) másrészt a 60-as évektol
kibontakozó helyi ipari fejlodés
eredményeként a magyar szerszámgép-
és muszeripar fontos bázisa lett. Aki Esztergomba
utazik, már messzirol elgyönyörködhet a
magyar klasszicizmus legmonumentálisabb
épületében, a Bazilikában, amely a
kanyargó Duna felett, a Várhegy tetején,
hegyek koszorújába zárva uralkodik a
tájon. (forras: www.esztergom.hu)
