Szerb Antal Utas és holdvilág című, közkedvelt regénye 1937-ben íródott. A narratíva főszereplője, Mihály meséli el benne gyermekkora emlékeit, melyek közül kiemelkedik első találkozása Ulpius Tamással az egykori Bástyasétányon. A Várban elhelyezkedő ligetes sétányt azóta kettéosztották, Babits Mihály és Tóth Árpád nevét viseli a két része.
Journey by Moonlight, a 1937 novel by Szerb Antal has proved to be a favorite for generations. The narration centers around the life of its protagonist, Mihály, as he recounts his childhood memories, among them his pivotal first encounter with Ulpius Tamás on the Battlement Promenade. This former causeway in the Castle District was split in two and renamed after famed authors Babits Mihály and Tóth Árpád.
------------------------
A koordináta a regény színhelyére mutat, a ládát itt keresd: N 47° 30.380 E 019° 01.795
The coordinates point to the location relevant to the novel, you can find the cache here: N 47° 30.380 E 019° 01.795
------------------------
De beszéljünk Ulpius Tamásról. Egy nap leesett az első hó. Alig vártam, hogy vége legyen az iskolának, és bekapjam az extraebédet, rögtön rohantam fel a Várba. A hó különösen nagy passzió volt nekem, és az, hogy hóban a városrészek egészen mások, olyannyira, hogy el is lehet tévedni az ismerős utcák közt. Sokáig csavarogtam, azután kimentem a Bástyasétányra, és bámultam a budai hegyek felé. Egyszerre megint megnyílt mellettem a föld. Az örvény ezúttal annál plauzibilisabb volt, mert csakugyan magaslaton álltam. Minthogy akkor már többször találkoztam az örvénnyel, nem voltam annyira megrémülve, sőt bizonyos flegmával vártam, hogy majd már újra összenő a föld, és az örvény eltűnik. Így vártam egy ideig, nem tudnám megmondani, meddig, mert ilyenkor éppúgy elhagyja az embert az időérzéke, mint álmában vagy szeretkezés közben. De annyi bizonyos, hogy ez az örvény sokkal tovább tartott, mint az előzők. Már besötétedett, és még mindig örvény volt. Ez a mai örvény nagyon makacs, gondoltam. És akkor rémülten vettem észre, hogy az örvény növekszik, hogy már csak mintegy tíz centiméter választ el a szélétől, és az örvény lassan-lassan közeledik a lábam felé. Még néhány perc, és végem, lezuhanok. Görcsösen belekapaszkodtam a korlátba.
És azután csakugyan elért az örvény. Lábam alól kicsúszott a föld, és ott lógtam az űrben, kezemmel a vaskorlátba fogózkodva. Ha a kezem elfárad, gondoltam, le fogok esni. És csendben, rezignáltan, imádkozni kezdtem, készültem a halálra.
Akkor arra eszméltem, hogy Ulpius Tamás áll mellettem.
- Mi bajod? - kérdezte, és vállamra tette kezét.
Az örvény abban a pillanatban elmúlt, és én összeestem volna a fáradtságtól, ha Tamás meg nem fog. Odatámogatott egy padhoz, és megvárta, amíg kipihenem magam. Mikor jobban lettem, röviden elmondtam neki az örvény-dolgot, először életemben. Nem is tudom megmondani, hogy volt - pillanatok alatt ő lett a legjobb barátom. Az a barát, akiről a kamaszfiúk nem kevesebb intenzitással, de mélyebben és komolyabban álmodoznak, mint az első szeretőről.