Isonzó. Trianon és a Don-kanyar mellett ez a harmadik olyan földrajzi név, amely minden magyar számára ismert. Az első világháborúban, az Isonzó folyónál – a mai Szlovénia és Olaszország területén – lezajlott csaták az Osztrák-Magyar Monarchia seregeinek legnagyobb próbatételét jelentették. A történészek összesen tizenkét isonzói csatát tartanak számon, ezekben több mint 1,1 millió olasz katona halt meg, szenvedett sebesülést, vagy tűnt el. Az osztrák–magyar veszteség ennél jóval alacsonyabb, bár még így is nagyon magas volt: kevéssel meghaladta a félmillió főt a halottak, az eltűntek és a sebesültek száma.
Az első világháború során Olaszország 1915. május 23-án üzent hadat az Osztrák-Magyar Monarchiának. Az olaszok célja az volt, hogy benyomuljanak azokra a területekre, amelyeket az 1915. április 26-án megkötött londoni egyezmény garantált az ország számára. Az olasz seregek a Júlia-Alpokban és az Isonzó folyónál indították meg fő támadásukat. Az eredeti haditerv az volt, hogy a folyó átlépése után a támadó erők kettéoszlanak, az egyik hadtest Karintia, a másik pedig Trieszt felé vonul. Az olasz támadás azonban 1915. június 23-án elakadt az Isonzó folyónál, mivel a Monarchia a Balkánról és a keleti frontról csapatokat vezényelt a térségbe. Az ekkor kezdődő ütközet az I. isonzói csata néven vonult be a történelembe, amelyet 1917. novemberéig még tizenegy követett.
Az 1915. július 7-re teljesen kifulladó olasz támadást ebben az évben még három követte (a második, a harmadik és a negyedik isonzói csata), ám az olasz offenzíva egyik esetben sem érte el a célját és a nyugati fronthoz hasonló állóháború alakult ki az Isonzó folyó mentén is.
A harcok 1916-ban is folytatódtak. Az ötödik isonzói csata névre keresztelt összecsapás éppen 95 esztendővel ezelőtt, 1916. március 9-én vette kezdetét. Nagy erejű támadásukkal az olaszoknak sikerült elfoglalniuk Görzöt (Goriziát), ám hadi sikerüket nem tudták hosszútávon kihasználni, mivel a Monarchia hadereje Trentino térségében váratlan ellencsapást mért az olasz védőállásokra és előrenyomulásba kezdett. Ez volt az úgynevezett asiagoi csata, amelynek során az olaszok kénytelenek voltak leállítani az isonzói offenzívát, s erőiket az Alpok térségébe átcsoportosítani. Az ötödik isonzói csata március 17-én ért véget, Görzöt a Monarchia csapatai március végére visszafoglalták.
1916-ban még négy csatát vívtak az egymással szemben álló felek az Isonzó mentén, ám a küzdelem egyik hadsereg számára sem hozott áttörő eredményt. 1917-ben – mivel az antant hatalmak nyárra be akarták fejezni a háborút – az olasz fronton, Isonzónál megpróbálták áttörni a frontvonalat, elsöpörve ezzel az osztrák–magyar csapatokat. Ám a tél folyamán, német hadmérnökök segítségével megerősített frontszakaszon komoly veszteségeket szenvedtek. Ebben az esztendőben összesen két olasz offenzíva indult a térségben. A tizenegyedik – augusztus 18. és szeptember 12. között zajló – csata után az olaszok elkövették azt a végzetes hibát, hogy nem indítottak újabb támadást a kimerült osztrák-magyar seregek ellen.
Ennek az lett a következménye, hogy a Monarchia hadvezetése – a keleti front megszűnése után a területre érkező német csapatokkal megerősödve – októberben átfogó támadást indított az olasz fronton. A caporettói áttörés során az előrenyomuló monarchiabeli és német csapatokat az olaszok nem tudták megállítani, így visszavonultak a Piave folyóig. A caporettói áttörés – a tizenkettedik isonzói csata – teljes győzelmet hozott a Monarchia számára. Ezt követően az isonzói frontszakasz stratégiai jelentősége megszűnt.