A terménykereskedéssel foglalkozó Kohner bankház és a Magyar Általános Hitelbank magyar részről, valamint az Elberfelder Textilwerke és a lipcsei Kammgarnspinnerei Stöhr Co. részvénytársaságok német részről 1922-ben alapították meg a Hazai Fésüsfonó és Szövőgyár Rt.-t, ezzel új iparágat honosítva meg Magyarországon, a különlegesen finom minőségű ún. fésült gyapjú előállítását.
A különösen finom minőségű gyapjút állítottak itt elő az első világháború alatt fegyvergyártási céllal létrehozott csarnokokban, kábé ezen a területen:
Az első főépületet a fonó-, a másodikat a mosó-, fésülő- és szövő-, végül pedig a harmadikat a kikészítő- és a festőüzem részére létesítették, valamint elkészült az energiát szolgáltató erőtelep kéményes nagycsarnoka.
A harmincas évek végén aztán komolyabban átépítették a gyárat, amikor a fonaltermelés az ötszörösére emelkedett és a gyapjúmosástól a textilkészítésig már mindent el tudtak végezni a kerítésen belül. A termelés nagyrészt a második világháború alatt és utána is folyt, a hetvenes években itt készült a híres terliszter, a gyapjú és poliészter keverékéből létrehozott gyűrhetetlen szövet.
A területet 1990-ben privatizálták, a textilüzemet bezárták, mindenféle cégek vették ki a csarnokokat, kivéve az erőtelep üzemcsarnokát, ezt:
A szomszédos Fegyvergyártól megvett telken az I. világháború alatt épült, de már üzembe nem helyezett fegyvergyári épületeket 1922-23-ban alakították át textiltermelési célokra, Quittner Ervin tervei alapján. Az első főépületet a fonó-, a másodikat a mosó-, fésülő- és szövő-, végül pedig a harmadikat a kikészítő- és a festőüzem részére létesítették, valamint elkészült az energiát szolgáltató erőtelep kéményes nagycsarnoka. Az időközben szükségessé vált bővítésekre 1939-42-ben került sor, Györgyi Dénes tervezésével.
A gyár épületeinek formavilága igen eltérő, de a Quittner-féle épületeknél azonos a magas, nagy szemű kavicsokkal fedett lábazat.
Az 1929-es gazdasági világválsággal összefüggő szanálást követően a ’30-as években nagy fellendülést élt meg a gyár, fonaltermelése csaknem ötszörösére emelkedett, igaz a szövettermelés növekedése ettől elmaradt. Kiépült a gyár teljes vertikalitása, a gyapjúmosástól a textilkikészítésig minden munkafázist elvégezhetett. A Fésüsfonó 1944 december 23-ig üzemelt, ekkor már nagyrészt honvédségi megrendelésekre. A harcok során néhány találat érte, de jelentősen nem károsodott. A németek által elrendelt üzembénítás végrehajtásának köszönhetően elkerülhette a felrobbantást. A háborút követően a gyár az ország egyik legnagyobb gyapjúipari üzeme volt. Német tulajdonosi részesedése miatt 1946-ban a Szovjetunió tulajdonába került, egészen 1952-ig. Az 1960-as évek összevonásai keretében hozzárendelték a kistarcsai Fésüsfonó gyárat. A nagyvállalat a gyapjuipar fésülési kapacitásának 88 %-át, fésüsfonó kapacitásának 60 %-át képviselte. A ’60-’70-es években a gyár fő terméke a Terlyster szövet lett, jelentős nemzetközi elismerés mellett.
És ez az a hely, amibe feltételezem tilos belépni, ezen túl egészen biztosan életveszélyes, éppen ezért az értelmetlen behatolás helyett inkább nézzük meg a Városi Gorillák képein, hogy miként fest most belülről az egykor dicsőséges csarnok:
1990-ben privatizálták, azonban a cég néhány év múlva felszámolásra került. Jelenleg az épületek többségében nagyszámú vállalkozás, cég rendezkedett be, kivéve az erőtelep nagy üzemcsarnokát, amely erre alkalmatlan volt, így romlása különösen nagyfokú. Vele szemben, a hajdani szövödei épület egy részében 2000-től működik a Bakelit Multi Art Center.
A gyártól különállóan, a Szabadkai út túloldalán, még a szovjet birtoklás idején, 1950-ben épült fel a Kultúrháza.
Az egész hely iszonyú vadregényes és tele van nagyon értékes grafitikkel.
forrás: varosban.blog.hu