MAGYAR:
GULAG kifejezés alatt a sztálini Szovjetunió egészét behálózó munkatáborrendszerét értjük. A táborokban a sztálini politika bel- és külföldi ellenzőit, hadifoglyokat, más ürüggyel vagy véletlenszerűen elhurcolt polgári lakosokat kemény fizikai munkára fogták, miközben élelem- és egészségügyi ellátásukról alig gondoskodtak. A napi munkaidő 8-12 óra volt, néha 16, vagy ameddig nem teljesítették a napi feladatot. A magyarok többsége itt találkozott először a norma szóval, amelynek mértéke a helyi parancsnokoktól függött. A foglyoknak heti hat napot kellett dolgozniuk, a hetedik szabad volt. A napi ellátás, a kenyéradag mértéke is a munkateljesítménytől függött. Az állandó éhezéstől, a nehéz munkától legyengült és a hazamenetel reményét elvesztett foglyok könnyen megbetegedtek. Legtöbbjük szervezete nem bírt ellenállni az élősködők által terjesztett fertőzésnek: tífusz, vérhas, fagyási sérülések, tüdőgyulladás, esetenként végelgyengülés szedte az áldozatait. Egy felmérés szerint az elhurcoltak legalább harminc százaléka nem élte túl a megpróbáltatásokat, rendszeres volt a napi egy-két tucat temetés. Legtöbb esetben a holttesteket nagy gödrökbe hordták és elföldelték.
Feltételezések szerint Sztálin rémuralma alatt körülbelül 20 millióan haltak meg a táborokban. Magyarországról körülbelül 700 000 embert deportáltak a GULAG/GUPVI-ra, közülük 300 000 meghalt a rabság során.
A GULAG és a GUPVI rendszert gyakran összekeverjük a mindennapokban. A legfontosabb különbség a lágerlakók odakerülése között volt. A GUPVI lágerek lakóit tömegesen hurcolták el, lényegtelennek tartva azok személyes kilétét, s szinte csak egy dolgot szem előtt tartva, hogy a tervezett létszám meglegyen, illetve az adott társadalmi csoportot úgymond „izolálják”, azaz lágerekbe zárják. A GULAG lágerek lakóit viszont egyenként, személyre szóló, többnyire koholt vádakra alapozott ítéletek alapján hurcolták el szigorú őrizet alatt a szovjetunióbeli büntetőlágerekbe. További lényeges különbségek voltak a lágerlakók ellátása és a lágereknek a Szovjetunión belüli elhelyezkedése között. Míg a GUPVI lágerek túlnyomó többsége a birodalom európai részén helyezkedett el – ezen belül is az internáló táborok leginkább a dél-ukrajnai térségben, a Donyeck-medencében és a Krím-félszigeten lévő szén és vasérc bányákban, - addig a GULAG lágerek dominánsan az Urálon túli, vagyis az ázsiai területen voltak találhatók.
A Szovjetunióba szállított magyarok drámai sorsa a történelem kevéssé ismert fejezetei közé tartozik. A tragédiát a szovjet vezetés és a magyar kormány úgy próbálta leplezni, hogy a polgári személyek elhurcolását és a szovjetunióbeli kényszermunkát egyszerűen „hadifogoly- ügyként” kezelték, s így tálalták azt a korabeli sajtóban is. Ezért van az, hogy utólag sok esetben nem lehet szétválasztani a kényszermunkát a tényleges hadifogságtól.
Berkenye településre Althann Mihály Frigyes váci püspök 1718-ban hívott Würtenberg tartományból keleti frankokat. A második világháborút megelőzően a településen még nagyrészt német ajkú volt a lakosság. 1945-ben január 5-én és 6-án emiatt összesen 82 embert, férfit és nőt vegyesen hurcoltak el kényszermunkára, az úgynevezett Málenkíj robotra. Berkenyéről - egy héten keresztül rossz időben - a Kál-kápolnai vasútállomásig gyalog kellett menniük fegyveres katonák kíséretében.Itt került sor 77 személy bevagonírozására, ahonnan marhavagonokban, embertelen körülmények között 20 napon keresztül utaztak, amíg megérkeztek az innen kb. 1600 kilométerre lévő Donyeczki szénmedencébe. Itt lágerekben kerültek elhelyezésre, szénbányákban, gyárakban és kolhozokban kellett dolgozniuk. Sokat nélkülöztek, szenvedtek, éheztek, fáztak, súlyos betegségeket kaptak (tbc, tífusz, vérhas).
Sajnos 11-en az idegen földön haltak meg, jeltelen sírokban nyugszanak.
A két heti munkából van akinek egy év, van akinek 3 év lett és volt aki csak több mint 5 év után térhetett haza.
ENGLISH:
GULAG was the forced labor camp system in the Stalinist Soviet Union. In the camps, domestic and foreign opponents of Stalin politics, prisoners of war or randomly deported civilians were taken to do hard physical work. The food and the health care in the camps were terrible. The daily working time was 8 to 12 hours, sometimes 16, or until they finished the daily job. The prisoners had to work six days a week and the seventh was their free day. The daily supply depended on their work. Due to the the permanent hunger, the hard physical work and the lost hope of coming home, the prisoners could easily become ill. Most of them could not resist the infections spread by parasites: typhus, blood clots, freezing injuries, pneumonia. According to a survey, at least 30 percent ) of the deportees did not survive. Usually there were one or two dozen burials per day. In most cases, the bodies were buried in large pits.
Under the terrorism of Stalin, about 20 million people died in these camps. About 700,000 people from Hungary were deported to the GULAG / GUPVI, of which 300,000 died.
Many people mix the GULAG and the GUPVI. The most important difference was the arrival of the victims. The victims of the GUPVI camps were collected in large numbers, irrelevant to their personal identity. The soviets had to collect the planned number of people. Sometimes they did it to isolate some social groups in the camps. Victims of the GULAG were condemn individually. There were other significant differences, for example the supply of the residents, and the location of the camps in the Soviet Union. While the majority of the GUPVI camps were located in the European part of the Empire, (coal and ore mines in the South Ukrainian region, the Donetsk Basin and the Crimea), - the GULAG camps were located in the Asian area.
The dramatic fate of Hungarians transported to the Soviet Union is one of the less known chapters of history. The Soviet leadership and the Hungarian government attempted to conceal the tragedy so they spoke about the deportation of civilians and the forced labor of the Soviet Union as a simple "prisoner of war" case. Hence, in many cases it is not possible to separate the victims of forced labor from prisoners of war.
To Berkenye, Frigyes Althann bishop of Vác called east francs from the Würtenberg province in 1718. Before the Second World War, the population was largely German-speaking in the village. On January 5 and 6, 1945, therefore, a total of 82 people, men and women, were sent to forced labor camps, the "Malenkij Robot". From Berkenye - for a week in bad weather - they had to go to Kál Kápolna train station by foot with armed soldiers. There ,the soviets put the 77 people into cattle wagons. They travelled in inhumane conditions for 20 days, to the Donyeczki coal pool. It is 1,600 kilometers far from home. They were housed in camps, had to work in coal mines, factories. They suffered, starved, became cold, had many illnesses there.
Unfortunately, eleven people died in a foreign land. Their graves is impoosible to find
The two-weeks job was became one-year or 3 years sometimes over 5 years "job".