HUN
Az épület megvalósítására tervezői pályázatot írtak ki 1896-ban. Tizennégy pályamunka érkezett be, az első díjat a "Versenyezve haladunk" jeligéjű pályamű kapta, amely Lechner Ödön műve volt.
Az építés 1898. február 9-én kezdődött meg, amit azért is érdemes feljegyezni, mert Hausmann Sándor az épületet "lakható állapotban" már 1899. október 1-én átadta. Ez az építési időtartam pedig a hagyományos építési technológiák mellett és az Intézet méreteit tekintetbe véve igencsak rövid volt.
A költözéskor az 1760 ládányi gyűjtemény, a 250 szekrény, laboratóriumi felszerelés és a nagyméretű ásvány- és kőzettuskók szállítására 147 kocsifuvarra volt szükség. Az elkészült épület Lechner Ödön egyik legérettebb munkája és egyben a nemzeti építészeti stílus megtestesítője. A középrizalitot uraló hatalmas, ősmagyar figurák vállán nyugvó földgömb, a Zsolnay mázas tetőcserép, a szintén kerámiából készült, részben népi, részben földtani motívumokat hordozó homlokzatdíszek, a belső terek kialakítása, az ablakok és ajtók faragását díszítő "sujtásos" ornamentika ma is látogatók és lelkesen fényképező turisták ezreit vonzza évente.
Az egész évben nyitva tartó kiállítás mellett az Intézet műemlék épületét az Európai Kulturális Örökség Napok rendezvényeinek keretében, minden év szeptemberében szintén bemutatják.
ENG
next time… 😊