A budai Várnegyed gazdag kulturális örökséget magában foglaló épületegyüttese különleges természeti adottságokkal rendelkező hegy tetején emelkedik. A lapos, széles fennsíkú, de meredek oldalú Várhegy önállóan emelkedik ki a tájból eltérő jellegű földrajzi tájegységek határán. Keleti oldalán, a hegy lábánál közvetlenül a Duna hömpölyög, túlpartján mocsaras holtágak vettek körül egykor kisebb-nagyobb szigeteket a magyar Alföld messze elnyúló síkságának peremén. A tekintélyes szélességű folyó kultúrákat, országokat volt képes elválasztani egymástól, ám épp ezen a szakaszán több helyen is lehetőséget nyújtott az átkelésre.A folyó jobb partján már a Budai-hegység déli vonulatai magasodnak. A Várhegy hosszú nyugati és csúcsban végződő déli oldalát völgy választja el a Svábhegy fő tömegéből kiváló előhegyektől, a Gellért-hegytől, a Naphegytől és a Kis-Svábhegytől, amelynek alján a kanyargó Ördögárok-patak vezette le egykor a hegységben fakadó források vizét. Északon egy kisebb völgyön túl a Hármashatár-hegy előhegyei és dombjai, a Rézmál, Rókushegy és a Rózsadomb magasodnak.
A Várhegy földtörténeti keletkezését tekintve több szempontból különbözik a hegység más részeitől. Fő anyagát az évmilliókkal ezelőtt, a Pannon tenger fenekén leülepedett márgarétegek alkotják, amelyre később, már az ős Duna-völgy szintjén, a mélyből feltörő hévforrásokból kemény, édesvízi mészkő (mésztufa) réteg rakódott. Ez a különleges képződmény megóvta az alatta fekvő, víz hatására könnyen málló márgát az erózió hatásától. A Várhegy kiemelkedését azonban nemcsak környezetének lassú erodálása, hanem a mindkét oldalán megfigyelt geológiai törésvonalak mentén bekövetkező tektonikus mozgás, vagyis környezetének süllyedése is befolyásolta. A marlot olyan oligocén-agyag borítja, amelyen üledékes üledék borítja. A domb tetejét 8 m átlagos vastagságú frissvíz mészkő borítja, amelyet forró források alkotnak. Ennek a képződménynek az alján és alján egyedülálló travertin barlangrendszer alakult ki.
Mészkő
A mészkő összetétele:
A mészkő egy olyan kőzet, aminek elég egyszerű a kémiai összetétele, hiszen egy képlettel leírható: CaCO3 (kalcium-karbonát). Ez az anyag, ha módja van rá, kristályos szerkezetet is felvehet, ilyenkor szép csillogó ásvány jöhet belőle létre, pl. a kalcit. A mészkő azonban tömeges, nem csupán egy-egy szép kristálycsoport. A mészkő kialakulása:
1) A mészkő gyakran mészvázú tengeri állatokból jön létre. Ebben az esetben a szerves eredetű üledékes kőzetek közé soroljuk. Ilyen mészkőben érdemes ősmaradványokat keresgélni, nagy valószínűséggel találunk is bennük. Olyan tengeri állatokra kell gondolnunk, amiknek nem csak mészvázúaknak kell lenniük, de olyan tömegesen kell előfordulniuk, hogy elpusztulásuk után a tengerfenéken vastag rétegben gyűljenek össze. Szakszerűen úgy mondjuk, hogy kőzetalkotó mennyiségben legyenek jelen. Ilyenek pl. a korallok, amelyek pici korallpolipocskái (a csalánozók közé tartozó egyszerű állatkák) egész zátonyokat hoznak létre mészből. De bármilyen furcsa, még egysejtűek is lehetnek kőzetalkotók, ha elég sokan vannak. Hazánkban a legszebb példa erre a Bakonyban sokfelé található Szent László pénze, ami nem más, mint lapos pénzérmére hasonlító mészváz, amit egykor a Nummulitesek közé tartozó, több centiméteresre is megnövő egysejtűek növesztettek maguk köré. De mészkő létrejöhet csigák vagy kagylók évezredek során összegyűlt vázaiból is. Az én kedvenc kövületeim a földtörténeti középidőben élt ammoniták (ammoniteszek). Ezek a mai polipok rokonai voltak, akik időben egyszerre éltek a dinoszauruszokkal, de az ammoniták kizárólag tengerekben fordultak elő. Síkban feltekeredett vázuk hasonlít a csigaházra, de belül eltér attól. A csigaház belül egyterű, spirális cső. Az ammoniták mészváza pedig kamrákra tagolt. Ahogy nőtt az állat, újabb kamrákat növesztett az előzőek elé, mindig nagyobbat. A kisebbekbe gázokat volt képes kiválasztani a keringéséből, s így ezeket a légkamrákat tudta a vízben való emelkedésre és süllyedésre használni. Maga a polipszerű állat a legnagyobban, az ún. lakókamrában élt. Az ammoniták a középidő végén kihaltak, a mai puhatestűek közül a Nautilus (csigáspolip) hasonlít hozzájuk a legjobban. Hazai középületeinken gyakran láthatjuk a csiszolt felületeken az ammoniták ősmaradványait. A vörös színű piszkei „márvány” hazánk egyik legszebb díszítőköve, tele ammonitákkal. Éppen a kövületek mutatják, hogy nem márvány, hanem mészkő. A márvány ugyanis a mészkő egy átalakult, átkristályosodott formája, amiben sosem láthatóak fosszíliák.
2) Mészkő édesvízből is létrejöhet. Ekkor is köze van élőlényekhez, de nem úgy, ahogy az előbb láttuk. Mészkővidékeken a források, patakok sok oldott meszet szállítanak magukkal. Ez az oldott mésztartalom kicsapódik a vízből, ha elillan belőle az oldott szén-dioxid. A vékony rétegben kicsapódó mész a patakparton található mohákra, gyökerekre, ágakra válik ki és bekérgezi őket. Idővel a növényi szerves anyag elpusztul, lebomlik, de megmarad a helye a mészben. Így jön létre a lyukacsos szerkezetű édesvízi mészkő, más néven mésztufa (travertino). Kedvelt építőanyag és díszítőkő, mert könnyű megmunkálni. Hazánkban ezt a folyamatot sokfelé láthatjuk, például a Bükkben a Szalajka-völgy Fátyol-vízesésében. Mésztufából áll, amint a neve is mutatja, Pécsett a Tettyei Mésztufa-barlang. De édesvízi mészkő borítja budai Várhegy tetejét is, amelybe azokat a pincéket mélyítették, melyek közül ma több is látogatható Budavári Labirintus néven. A horvát Plitvicei-tavaknál pedig a kicsapódás minden fázisát megfigyelhetjük. Csodaszép hely, érdemes felkeresni!
3) A mészkő élőlények közreműködése nélkül is létrejöhet. Ekkor a vízben oldott mész kicsapódásáról van szó, ezért a mészkövet ilyenkor a vegyi üledékes kőzetek közé soroljuk. Igaz, hogy mesterséges környezetben, de ilyet csodálhatunk meg Egerszalókon, ahol egy egykori kutatófúrásból tör fel a forró, meszes víz. Ma már a köré épült fürdőkomplexum része az a domboldal, amit a rajta lefolyó víz von be egyre vastagabb mészkőrétegekkel. Látványnak ez sem utolsó! (De nem is kell ilyen messzire mennünk, hiszen a fürdőszobánk tárgyain kicsapódó vízkő is ugyanez az anyag, vagyis kalcium-karbonát, tehát mészkő.) Ha ismerjük a fenti folyamatokat, még nagyobb tisztelettel fogjuk csodálni azokat a hatalmas mészkőhegyeket, meredek mészkőszirteket, melyek anyaga apró állatok mészvázaiból gyűlt össze egykori tengerek fenekén. Hát még, ha arra gondolunk, hogy micsoda erők kellettek ahhoz, hogy ezeket a több száz méter vastag rétegeket felgyűrjék és a magasba tolják!
Eocene Epoch
A felső-eocén tengerelőrenyomulás nemcsak a korábbi, középső-eocén medencékben eredményezett kimélyülést, de új medencerészek is nyíltak, amelyek messze túlterjedtek a középső-eocén üledékek lerakódási területén: a mai Budai-hegység, a Pesti-síkság, sőt az Északi-középhegység déli zónája is megsüllyedt.
Itt a felső-eocén tengerben legelőször durvakavics és bauxitos tarkaagyag rakódott le. (Ezekben helyenként andezitkavics is előfordul, bizonyítva, hogy a vulkanizmus már korábban megkezdődött). E képződményeken jellegzetes, ősmaradványokban gazdag, sekélytengeri mészkő települ: a Szépvölgyi formáció. Jellegzetes kőzettípusai a lithothamniumos, discocyclinás, mummuliteszes mészkő (finomhomokos, néha glaukonitos betelepülésekkel) a mészmárga, valamint a meszes konglomerátum kavicsos mészkő-közberétegzésekkel. A tömeges nagyforminiferák (Nummulites fabianii, N. chavannesi, N. pulchellus), különböző Discocyclina-fajok (pl. Discocyclina papyracaea) mellett a vörös mészalgák, lithothamniumok (Corallinacea) is rendkívül gyakoriak. A kagylók közül a Chlamys biarritzensis, Gryphaea brongniarti, a tengeri sünök közül pedig a Schizaster- és Echinolampas-félék gyakoriak. E fosszíliaegyüttesek jól átvilágított, meleg, trópusi, normális sótartalmú sekélytengerről tanúskodnak. A Szépvölgyi mészkő a Dorogi- és Tatabányai-medencék peremétől a Pilis és a Budai-hegység felé húzódik. Utóbbi a képződmény típusterülete, neve is onnan származik. Az Északi-középhegység déli zónáját szintén csak a felső-eocénban, a priaboniai korszak fiatalabb részében érte el a tenger: eocén képződmények a Cserhát, a Bükkalja (Eger, Felsőtárkány, Kisgyőr) vidékén fordulnak elő. A rétegsor bázisának legjellegzetesebb kőzettípusa itt is a Szépvölgyi mészkő. Ezen a területen hellyel-közzel kis méretű foltzátonyokat is találunk, amelyek pici koralltelepek, Lithothamnium-bokrok, Ostreák (Gigantostrea gigantea) maradványaiból jöttek létre (Cserhát, Romhányi rög). A Szépvölgyi mészkő alatt a Bükkalján szárazföldi kavicsot, homokot, tarka agyagot is ismerünk. A priabonai korszak vége felé a gyors kimélyülés következtében a nummuliteszes és ortofragminás mészkőre mélyvízi agyagos-márgás képződmény, a Budai márga rakódott. Képződése az oligocén elejére is átnyúlt. Normális sótartalmú, meleg tengervízben ülepedett le; képződési mélységét 400–600 méterre tehetjük. A kőzet típusterülete a Budai-hegység; belőle épül fel pl. a budai Várhegy fő tömege. Budaörs mellett festékföld céljára bányászták. Mindenütt megtalálható az Északi-középhegység déli peremén és a Pesti-síkságon.
A Budai márga minden esetben a Szépvölgyi mészkőből fejlődik ki (elhatárolása nehéz is tőle, ráadásul mészkőpadok a Budai márgában is találhatók). Legjellegzetesebb kőzettípusa a sárga, sárgásszürke márga, kemény mészmárga, ritkábban mészkő, amelyet a budai hegyekben szegélykőnek, tipegőkőnek használnak. Magasabb tagozatában az agyagosabb fáciesek dominálnak (agyagmárga, márga). Az egész formációban gyakoriak a mészkő-betelepülések, amelyek gyakran gazdag nagyforaminifera-faunát (Nummulites fabianii), molluszkahéjakat, bryozoákat, mészalgákat tartalmaznak. Ezeknek az átülepített mészkő-mészmárgapadoknak az anyaga nem helyben képződött, hanem a sekélytengeri régióban, ahonnan víz alatti áthalmozódással, gyakran zagyárral kerültek jelenlegi helyükre. Így az általuk tartalmazott fauna mindig valamivel idősebb, mint a beágyazó rétegek faunája. A mélytengeri környezetet egyrészt gazdag planktonforaminifera-fauna (Globorotalia cerroazulensis), másrészt vékony héjú, jellegzetes molluszkafaj, a Variamussium fallax jelzi. Vastagságát tekintve nem jelentős, de gyakori, jellegzetes összetevője a Budai márgának az egykorú tufit, amely vékony csíkokban, hullott vagy áthalmozott állapotban települ a formációba.
A kőzet Budai-hegységben tipikus tagozata az ún. bryozoás márga, amely nagy számban tartalmaz mészvázú tengeri mohaállatokat (bryozoákat). Ismert lelőhelyei találhatók a Mátyás-hegy oldalában (Szépvölgy-, Pálvölgyi-barlang). A mohaállatok mellett gyakoriak benne a tengeri sünök, a Chlamys biarritzensis kagylófaj, a nummuliteszek (pl. Nummulites budensis) és a discocyclinák (pl. Discocyclina papyracaea). A kőzet vékonypados, agyagos és kevésbé kemény, mint a nummuliteszes-discocyclinás mészkő. Ritkábban kavicspadok iktatódnak közbe, amelyek vízalatti törmelékfolyások termékei. Összességében a budai-hegységi és tőle keletre lévő felső-eocén képződmények vastagsága általában nagyobb, mint a középső-eocéneké. A Szépvölgyi mészkő és a Budai márga együttes vastagsága átlagosan 200 m, de Cinkota vagy Szihalom (Bükkalja) környékén meghaladja a 300 m-t is. A Dabastól keletre fekvő Újhartyánnál az igen nagy rétegvastagság a betelepült vastag vulkáni sorozat következménye.
Buda Eocene marl
A felső-eocén kora budai marl (kb. 40 millió év) nagymértékben változó keménységű és összetételű Buda Marl, amely helyileg több mész (meszes) és keményebb, más helyeken inkább agyagos (argillaceus) és lágyabb. A Marl világosszürke, zöldesen szürke (viharos részeken, világosbarna, sárgás barna), kemény, erősen maró, agyagos szilvakő néhány centiméter vagy (ritkán), fél méter vastagságú bentonitos és dübörgős interkaláció kíséri. Tartalmaz plankton foraminifera és vékony héjú Propeamussium formák. Ez egy pelagikus szilikilasztikus sorozat, amelyet letétbe helyeztünk 200 m mélységig vízben. Gyors átmenet a heteropikus tengerparti Szépvölgyi Mészkőből, melyet a legfeljebb 20 m-es vastagságú bioclasztikus, kalcaréniás mészkő és mészköves marl-öröklés. Ez az egyik tipikus kőzet építi fel a Budai hegyeket.
Oligocene clay
Budapest budai oldalán jelentős területen felszíni vagy felszín közeli elhelyezkedésű a Kiscelli Agyag. A kőzetréteg vastagsága 50-500 méter között változik, de van olyan terület ahol elérheti az 1000 méteres vastagságot is. A Kiscelli Agyag Formáció a Tercier kor Oligocén időszakában rakódott le, az Oligocénnak is a középső szakászában. A Kiscelli Agyag Formáció Középső- Oligocén korú tengeri üledékes kőzet. A Földközi-tenger ősének számító Tethys-tengerben rakódott le, normálsósvizi körülmények között. A Kiscelli Agyag Formáció a negyedidőszaki rétegek alapkőzetének tekinthető. Kiscelli Agyag Formáció miután a Tercier kor Oligocén időszakában lerakódott, a későbbiekben a felette lerakódott talajrétegek hatására erősen konszolidálódott. A földtörténeti Harmadidőszak végén a Negyedidőszakban a Kiscelli Agyag Formációra települt vastag összletek jelentős mértékben lepusztultak. Ennek a jelentős lepusztulásnak az eredménye, hogy a Kiscelli Agyag Formáció függőleges irányban megszabadult a rá nehezedő terheléstől és felső rétegei fellazultak. A Kiscelli Agyag Formáció nem tekinthetjük egy homogén rétegnek, tervezés és kivitelezés során figyelembe kell venni, hogy függőleges irányban tagozódik. Jellemzően három jól elkülöníthető zónára tagolható: • Mállott zóna: E zónája a Kiscelli Agyag Formációnak a tehermentesülés során teljesen elvesztette az átmeneti kőzetekre jellemző kőzetekéhez hasonló tulajdonságait és plasztikus vagy ahhoz nagyon közeli állapotban van. • Repedezett zóna: A repedezett zóna tulajdonságai már az ép zóna tulajdonságaihoz hasonlítanak, már nem figyelhető meg plasztikus tulajdonság. A repedésekkel átszőtt kőzettestek épek, nagy szilárdságúak. • Ép kőzettömeg, expandációs határon túli zóna: A Kiscelli Agyag Formáció mélyebb rétegében már nem érezhető az erózió hatása, így e zóna konzerválta az agyag ősi talajfizikai jellemzőit.
A hegy hosszúkás formájú fennsíkja ma mintegy 2 kilométer hosszú, szélessége az északi részen csaknem 400 méter, keskenyebb déli részén csak 150 méter körül változik. Legmagasabb pontja 180 méter (a tengerszint felett) a mai Szentháromság utca táján, környezetéből egyébként mintegy 50-80 méterrel emelkedik ki. A mészkőből álló felszín északról délre enyhén lejt, és hasonló irányú dőlésrétegeket lehet megfigyelni a hegy belsejében, a főtömeget alkotó márgában is. A fennsík a mai Dísz tér déli végénél összeszűkül, ahol az erózió miatt mindkét oldalon völgyek fűződtek a hegy oldalába. Ettől délre azonban újra megjelenik a mészkő, bár az északi részhez képest sokkal vékonyabb és töredezettebb formában. A hegy felszínét fedő mészkőréteg vastagsága átlagosan 5-6 méter, északon azonban eléri a 10-14 métert is, alatta a repedéseken beszivárgó vizek hatására változatos barlangrendszer alakult ki (Várbarlang). Az édesvízi mészkő "paplan" és a főtömeget alkotó sziklás márga ugyanis nem közvetlenül érintkeznek egymással, határukon, mállott márga, az egykori Ördögárok patak medréből származó kavicsrétegek és vízzáró kiscelli agyagrétegek váltakoznak egymással, amelyet a szivárgó vizek képesek voltak kimosni, ezáltal barlangokat, üregeket létrehozni. A szivárgó víz a hegy dőlésének megfelelően keletre halad, és a Duna felőli oldalon forrásokban bukkan a felszínre, egyes helyeken a kavicsréteg át is szűrte. A fennsík szélén a mészkő meredek perem mentén végződik, amely az erózió folytán folyamatosan töredezett, kisebb nagyobb darabok váltak le róla. Ezek a "vándorkövek" a mállott márgás, agyagos felszínű hegyoldalakon sokhelyütt megtalálhatók. Végül fontos megemlékezni még egyszer a hegy keletkezésénél is szerepet játszó hévforrásokról, amelyek ma a Várhegy északi és déli oldalán a Rózsadomb és a Gellérthegy tövében törnek a felszínre.
With its rich cultural heritage, the building complex of Buda Castle is set on a hilltop imbued with special natural features. Castle Hill, which has a flat but wide plateau with steep slopes, rises out of a land situated on the border of various geographical regions. At the foot of the hill, on its eastern side, is the river Danube. On the other side of the river, at the edge of the extending Hungarian Great Plain, marshy backwaters once surrounded islands of varying sizes. The width of the river was sufficient to separate cultures and countries, but at this point it was forgeable at several points. The southern ranges of the Buda hills can be seen beyond the right bank of the river. A valley separates the long western and the peaked southern side of Castle Hill from the foothills of Sváb hill, that is Gellért Hill, Nap Hill and Small Sváb Hill, at the foot of which the twisting Ördögárok stream collects the waters of the streams springing from the hill. In the north, stretched over a smaller valley, are the foothills and hillocks of the Hármashatár Hills: Rézmál, Rókus Hill and Rózsadomb.
The geohistory of Castle Hill distinguishes it from the other parts of the range in many ways. Its main components are the marl layers from the bottom of the Pannonian sea, which were formed millions of years ago. Later, at the level of the early Danube valley, these layers were capped by a hard, freshwater limestone (free-stone) formed by the deep thermal waters. This special formation protected the marl lying beneath it, marl easily being erodible by water. However, it was not only gradual erosion that caused Castle Hill to rise, but also the tectonic movements observed along geological fault lines on both sides, leading to a sinking of the area surrounding it. The marl is covered by Oligocene clay on which there is an alluvial sediment cover. The top of the hill is covered by fresh-water limestone with an average thickness of 8 m which was formed by hot springs. Within and at the bottom of this formation a unique travertine cave system had formed.
Limestone
Limestone is categorized as sedimentary rock. Sedimentary rocks are one of three large groups of rocks, the other two are igneous and metamorphic. Sedimentary rocks are formed when different materials are deposited by different geological processes and accumulated either at the surface of Earth or within water. Accumulated material that forms sedimentary rocks is called sediment. Limestone is sedimentary rock that is mainly (more than 50%) built from calcium carbonate (CaCO3), particularly from its two crystal forms - calcite and aragonite. Majority of limestone form in shallow, calm and warm marine waters. Limestone represents 10% of all sedimentary rocks. There are different types of limestone and they can be formed by various processes. In general, if limestone is formed from calcium carbonate that came from various marine organisms (e.g. corals, forams, molluscs) then it is called biological limestone. Its biological origins could often be detected by the presence of fossils. Limestone can also be formed by direct precipitation of minerals from water and such limestone is called chemical limestone.
Eocene Epoch
Eocene Epoch, second of three major worldwide divisions of the Paleogene Period (66 million to 23 million years ago) that began 56 million years ago and ended 33.9 million years ago. It follows the Paleocene Epoch and precedes the Oligocene Epoch. The Eocene is often divided into Early (56 million to 47.8 million years ago), Middle (47.8 million to 38 million years ago), and Late (38 million to 33.9 million years ago) epochs. The name Eocene is derived from the Greek eos, for “dawn,” referring to the appearance and diversification of many modern groups of organisms, especially mammals and mollusks.The name Eocene comes from the Ancient Greek ἠώς (ēṓs, "dawn") and καινός (kainós, "new") and refers to the "dawn" of modern ('new') fauna that appeared during the epoch. Eocene rocks have a worldwide distribution. The International Commission on Stratigraphy (ICS) has recognized several stages and their temporal equivalents (ages) on the basis of characteristic rocks and fossils; they are, from earliest to latest, the Ypresian, Lutetian, Bartonian, and the Priabonian. Eocene rocks were deposited in much the same regions as those of the preceding Paleocene Epoch. During the Eocene, climates were warm and humid—temperate and subtropical forests were widespread, whereas grasslands were of limited extent. For example, the Eocene forests of Oregon were made up of trees and plants similar or identical to those now found in Central and South America.
Buda Eocene marl
The Buda Marl of Upper Eocene age (about 40 million years) largely varying in hardness and composition, being locally more limy (calcareous) and harder, in other places more clayey (argillaceous) and softer. The Marl is light grey, greenish grey (on weathered parts, light brown, yellowish brown), hard, highly silty marl, clayey siltstone is accompanied by bentonitic and tuffite intercalations of some centimetres or (rarely), a half metre thickness. It contains plankton foraminifera and thin-shelled Propeamussium forms. It is a pelagic siliciclastic succession which was deposited in water of up to 200 m-depth. It has a rapid transition from the heteropic coastal Szépvölgy Limestone, represented by a maximum 20 m-thick bioclastic, calcarenitic limestone and calcareous marl succession. It is one of the typical rocks build up the Buda Hills.
Oligocene clay
The Oligocene is a geologic epoch of the Paleogene Period and extends from about 33.9 million to 23 million years before the present. As with other older geologic periods, the rock beds that define the epoch are well identified but the exact dates of the start and end of the epoch are slightly uncertain. The name Oligocene comes from the Ancient Greek ὀλίγος (olígos, "few") and καινός (kainós, "new"),and refers to the sparsity of extant forms of molluscs. The Oligocene is preceded by the Eocene Epoch and is followed by the Miocene Epoch. The Oligocene is the third and final epoch of the Paleogene Period. The Oligocene Kiscell Clay is the most frequently-occurring rock type of Budapest, especially on the Buda side of the Danube. It occurs near the surface as well as at great depth; for the purposes of this study the upper, approximately 35 meters of the unit was investigated. The results of previous laboratory analyses were collected and more than 2000 test results evaluated. Physical properties such as plasticity index, density, void ratio, and coefficient of compressibility were tested and the results statistically analyzed. Correlation between different properties is shown in graphic form, and equations are proposed to describe the various coefficients.
Today the fairly long plateau of the hill is about two kilometres, and almost 400 metres wide on the northern side and about 150 meters at the narrower, southern side. Its highest point reaches a height of 180 metres (above sea level) around Szentháromság utca, rising to an elevation of 50 to 80 metres above its surroundings. The limestone surface slopes gently from north to south, and slanting layers can be observed in similar directions in the inside of the hill, the main component of these being the marl layer. The plateau becomes narrower at the southern end of Dísz tér, where valleys were formed on both sides of the hill as a result of erosion. To the south limestone can be found again, although in contrast with the northern part, the layer is much thinner and crumbly. The width of the limestone layer covering the hill is 5-6 meters on average, but in the north it reaches 10-14 meters, and there is a varied cave system, which was formed by the waters oozing through the cracks (Castle cave). The freshwater limestone "duvet" and its main component, the rocky marl are not directly connected. At the borderline crumbled marl, pebble layers from the one-time Ördögárok stream and waterproof clay layers alternate. The oozing waters, forming caves and holes, later washed these away. The leaking water drains to the east, according to the slope of the hill, and comes to the surface in springs on the Danube side. In some places the pebble layer filters the water. At the edge of the plateau the limestone ends along the steep ridge, which has crumbled due to erosion, parts of it having broken off. These 'wandering stones' can often be found on the marly, clay surfaces of the hillsides. It is important not to forget the thermal springs, which played a vital part in the formation of the hill. Today these gush to the surface on the northern and southern sides of Castle Hill, at the foot of Gellért Hill and Rózsadomb.
