SK: Ku keške: Prosím vždy vrátite na svoje miesto. Nezabudni na pero.
HU: A ládához: Kérem Mindig az eredeti helyre visszahelyezni. Nefeledkezz meg tollról.
História obce
Napriek skutočnosti, že Žitný ostrov pôvodne je zložený z rôznych nánosových ostrovčekov pokrytých pieskom a usadeninami, na jeho území predsa sa vyskytovali oblasti vhodné na obrábanie a osídlenie, dôkazom čoho sú pamiatky uložené v Žitnoostrovskom múzeu v Dunajskej Strede z obdobia keltského, avarského a rannouhorského osídlenia. Jedno z nálezísk z keltského obdobia je na území susedskej obce, v Malých Dvornikoch.
Prvá písomná pamiatka o obci pochádza z roku 1392, kde je uvedený pod názvom Thekues. Názov osady s veľkou pravdepo- dobnosťou pochádza z maďarského slova "tōke" (v preklade "klát") a poukazuje na zalesnené plochy nachádzajúce sa na území povodia Malého Dunaja a dnešného Klátovského ramena.
Počas tureckej nadvlády napriek skutoč- nosti, že Žitný ostrov bol prírodnou hranič- nou oblasťou, tu žijúce obyvateľstvo bolo vystavené sústavným tureckým rabovacím nájazdom. Podľa dobových záznamov je- den z takých nájazdov bol v roku 1529 a podľa ďalšieho záznamu v roku 1683 bolo odvlečených 104 obyvateľov susednej dediny (Horné Mýto) do otroctva. Aby sa chránili pred nájazdmi, podľa ústneho podania, obyvatelia obce v tomto období sa stiahli hlbšie na zalesnené a močaristé územia blízko vodných tokov, na súčasné územie obce.
Podľa súpisu daní v roku 1553 Zomor János a Kondé Lázár spolu uhradili daň za 6 port ako ich majitelia. V neskoršom období zemným pánom obce a k nej patriaceho chotára sa stala rodina Kondé z Pokateleku.
V r. 1634 sa uskutočnila kontrolná návšteva zástupcu arcibiskupského cirkevného úradu a jej písomná správa popisuje zrúcaniny kláštora, ktorá sa stala pravdepodobne obeťou častých povodní a zmien korýt vtedajších vodných tokov na tejto časti Žitného ostrova. Ako poloha zrúcaniny je pomenovaný istý "Kolostor sziget" ("Kláštorný ostrov").
Cestovnê popisy z konca 18. a zo začiatku 19. storočia popisujú obec ako "maďarskú obec s obyvateľmi rímsko- katolíckého vyznania, s úrodnými poliami a dobrými pastvi- nami" (1796), resp. ako "maďarskú dedinu s 208 rímsko-okatolíckým a 5 židovským obyvateľmi s množstvom lúk, pasienkov a lesov" (1851).
Sčítanie obyvateľstva v r.1828 evidovalo 220 obyvateľov v 29 domoch. Na konci 19. storočia chotár obce sa dostal do majetku rodiny Habermannovcov. V období Rakúsko-uhorskej monarchie obec bola súčasťou okresu Dunajská Streda v Bratislavskej župe od začiatku 20. storočia ako "Dunatõkés" (Dunajský Klátov). Obec v roku.1910 mala 196 obyvateľov, v prevažnej miere maďarskej národnosti. Po skončení 1. svetovej vojny stal súčasťou Československa pod názvom "Tekeš".
Na základe Prvej viedenskej arbitráže obec bola v roku 1938 opakovane pripojená k Maďarsku, a po ukončení 2. svetovej vojny bola navrátená do Československej Republiky. Z obyvateľov obce ako príslušníci vtedajšej maďarskej armády ôsmi padli v bojoch 2. svetovej vojny, ich pamiatku pripomína pamätná tabuľa umiestnená na miestnom rímskokatolíckom kostole. Po vojne na základe Benešových dekrétov podľa žijúcich očitých svedkov bolo minimálne osem rodín "odsunutých" na česko-nemecké pohraničie (sudety), ktorí sa vrátili do obce až koncom štyridsiatych rokov. Minimálne taký istý počet obyvateľov obce sa zachránilo tým, že v rámci tzv. „reslovakizácie“ sa prihlásili k slovenskej národnosti.
Od roku 1948 úradným názvom obce je "Dunajský Klátov". V rámci kolektivizácie v poľnohospodárstve, miestne jednotné roľnícke družstvo bolo "založené" začiatkom päťdesiatych rokov minulého storočia, ktoré neskoršie bolo zlúčené s družstvom v susednom obci Jahodnà a ktoré spolu s miestnym Štàtnym majetkom zamestnávali prevažnú väčšinu obyvateľov obce v poľnohospodárstve. Pre vtedajšie pomery príznačné, že v päťdesiatych rokoch v miestnych Štátnych majetkoch zaoberali aj s pestovaním ryže.
Z hľadiska štátnej správy obec bol v roku 1960 pripojený k Jahodnej, dnes (od roku.1990) znovu je samostatnou obcou okresu Dunajská Streda.
Zdroj: https://www.dunajskyklatov.sk/obec-68/historia/
Község történelméből
Csallóköz, bár eredetileg a víz által összehordott, vékony homok és televényréteggel borított kisebb-nagyobb kavicszátonyok szigetcsoportjaiból állt, területén voltak mégis megművelésre és megélhetésre alkalmas területek, amit a dunaszerdahelyi Csallóközi múzeumban található, kelta-, avar- és a honfoglalás kori leletek bizonyítanak. Ezeknek az egyik lelőhelye nem messze, a községünk szomszédja Kisudvarnok területén van.
A faluról az első írásos emlék 1392-ből származik, ahol Thekues néven említik. A település neve nagy valószínűséggel a tőke szóból származik és a község határában, a Kis Duna és a mai Tőkési dunaág árterében, található erdős területekre utal.
A török hódoltság ideje alatt Csallóköz természetes határterület volt és az itt élő lakosság ki volt szolgáltatva a török fosztogató portyáknak. Egy korabeli feljegyzés szerint 1529-ben volt egy nagyobb fosztogatás, és egy másik feljegyzés szerint 1683-ban az egyik szomszéd falu (Felsővámos) 104 lakóját hurcolták el rabságba egy török rajtaütés után. Védekezésül, a szájhagyomány szerint, a falu lakosai ekkortájt húzódtak be mélyebbre a vízparti erdős-mocsaras területre, a község mai helyére.
Az 1553 évi adóösszeírás szerint Zomor János és Kondé Lázár mint porta- tulajdonosok összesen 6 porta után fizettek adót. Később a község és a hoz- zátartozó határ földesura a Kondé család volt.
Egy 1634-ben lezajlott egyházlátogatási beszá- moló a falu mellett egy kolostor romjait említi, amely az akkori gyakori árvizeknek és mederválto-zásoknak esett áldozatul és amelynek helyét a be- számoló szerzője „Kolos- tor sziget” megnevezéssel ír le.
Vályi András szerint (1796)
"Tőkés. Magyar falu Pozsony Várm. földes Ura Pokateleki Konde Uraság, lakosai katolikusok, Szerdahelyhez közel fekszik, és annak filiája, Eperjeshez is közel, Kis Udvarnokhoz fél órányira; határja 2 nyomásbéli, tiszta búzát, és rozsot leginkább terem, legelője jó, de szűk, piatza Szerdahelyen."
Fényes Elek szerint (1851)
"Tőkés, magyar falu, Poson vármegyében, a kis Duna mellett, Szerdahelyhez másfél órányira: 208 kath., 5 zsidó lak., sok réttel és legelővel; füzese is van a Duna mentiben. F. u. többen. Ut. p. Somorja."
Az 1828 évi népszámlálás 29 házat és 220 lakóst tartott nyilván. A 19. század végén a község határa a Habermann család birtokába került. Az Osztrák-Magyar monarchia idejében Pozsony vármegye Dunaszerdahelyi járásához tartozott, a huszadik század elejétől mint „Dunatőkés”. 1910-ben 196, túlnyomórészt magyar lakosa volt. Az első világháború után 1920-tól „Tekeš” névvel Csehszlovákia része lett.
A második Bécsi egyezmény alapján 1938-ban újra Magyarországhoz tartozott, majd a második világháború után visszakerült Csehszlovákiához. Lakosai közül mint az akkori magyar hadsereg katonái nyolcan vesztették életüket a második világháborúban. Emléküket emléktábla őrzi a helyi római katolikus templom falán. A háború után a Beneš dekrétumok alapján a még élő szemtanú visszaemlékezései szerint legalább nyolc család volt kiköltöztetve a Cseh Szudéta vidékre, akik csak a negyvenes évek végén kerültek vissza a falujukba. Megközelítőleg legalább ugyanannyian kerülték el a kitelepítést azzal, hogy az ú.n. „reszlovakizáció” keretében szlovák nemzetiségűnek vallották magukat.
1948-tól a község hivatalos neve „Dunajský Klátov”. A mezőgazdasági kollektivizáció keretében a helyi földműves szövetkezetet az ötvenes évek elején „alapították”, amely később egyesült az eperjesi szövetkezettel és abban az időszakban (gyakorlatilag 1989-ig) az Állami gazdasággal együtt a falu lakósságának túlnyomó részét a mező- gazdaságban foglalkoztatták. Az akkori viszonyokra jellemző, hogy a helyi Állami gazdaságban az ötvenes évek közepén még rizstermeléssel is foglalkoztak.
A községet 1960-ban közigazgatásilag Eperjeshez (Jahodná pri Dunajskej Strede) csatolták, napjainkban (1990-től) újra önálló község.
Forrás: https://www.dunajskyklatov.sk/kozsegunk/tortenelem/