SK: Ku keške: Prosím vždy vrátite na svoje miesto. Prineste si pero.
HU: A ládához: Kérem mindig az eredeti helyre visszahelyezni. Hozzatok saját tollat.
História obce:
Vojka nad Dunajom patrí medzi najstaršie obce na území Žitného ostrova. Táto močaristá a ťažko dostupná oblasť nepriala osídľovaniu a prvé obce na tomto území sa pravdepodobne vytvorili až v priebehu 10. a 11. storočia. Prvá písomná zmienka o obci Vojka nad Dunajom pochádza z roku 1186. Kráľ Belo III vtedy daroval túto obec ako kráľovský majetok ostrihomskému arcibiskupovi a jej obyvateľom udelil šľachtické privilégiá. Od tejto doby bola Vojka nad Dunajom „štát v štáte”, sídlo tzv. praedialistických šľachticov a hlavným sídlom arcibiskupstva.
O založení obce nie sú k dispozícii presné údaje, len miestne legendy. Podľa ľudovej legendy pochádza názov obce z pohanského mena prvého uhorského kráľa Štefana – Vajk. Podľa tejto legendy kráľ s radosťou poľoval v tejto oblasti a počas jednej poľovačky sa takmer utopil v Dunaji. Miestni obyvatelia ho zachránili a kráľ sa im zavďačil tým, že im daroval okolité územie. Sú známe aj iné podoby tejto legendy, podľa niektorých napríklad kráľ Štefan si rád oddychoval pod drieňom na dvore kostola vo Vojke nad Dunajom.
Názov obce sa v nasledujúcich storočiach objavuje v rôznych podobách (Vayka, Woyka) a v roku 1345 aj v mene Mihálya Vajkayho a Thomasa de Weyka. Obec si zachová svoje privilégiá do roku 1848. Tieto privilégiá jej garantovali nezávislosť od župy, osobitný súd, vlastného palatína, notára, podžupana a stoličného sudcu. Do pôsobnosti stolice Vojka nad Dunajom patrilo sedem obcí: Kyselica, Dobrohošť, Pinkove Kračany, Moravské Kračany, Báč, Dolný Bar a ďalšie štyri, dnes už neexistujúce obce. Krátko po zániku stolice Vojka nad Dunajom, v roku 1828 mala obec 1101 obyvateľov. Jej časť Csente puszta mala v tom čase desať obyvateľov.
V histórii Vojky nad Dunajom zohrali rozhodujúcu úlohu dve náboženstvá, rímskokatolícke a židovské. Už podľa listín z roku 1390 bola Vojka nad Dunajom „stará farnosť”. O starom kostole sa zachovalo pomerne málo pamiatok. Prví farári slúžiaci vo Vojke nad Dunajom bývali na území dnešného Báču. Prvý farár, o ktorom sa zachovali zápisy, bol farár Mátyás. Na mieste starého kostola postavili na konci 18. storočia klasicistický kostol. Oltárny obraz sv. Michala archan. pochádza zo začiatku 19. storočia a mramorová architektúra hlavného oltára zo začiatku 20. storočia. Kazateľnica a krstiteľnica boli vyhotovené na začiatku 19. storočia, bočný oltár Immaculaty v druhej polovici 18. storočia a jeho obraz na začiatku 19. storočia. K ucelenému obrazu o náboženskom živote vo Vojke nad Dunajom patrila cez mnohé stáročia aj židovská obec: v roku 1828 žilo vo Vojke nad Dunajom 38 obyvateľov hlásiacich sa k židovskému vyznaniu, v roku 1896 bol ich počet 40.
Vojka nad Dunajom bola slávna aj o jej impozantnom klasicistickom kaštieli: dvojpodlažný kaštieľ s pôdorysom tvaru L bol postavený v prvej polovici 19. storočia a jeho východné a severné časti boli ozdobené poschodovými arkádami. Kaštieľ bol zničený v druhej polovici 20. storočia.
Vývoj Vojky nad Dunajom sa nezastavil ani po zániku arcibiskupskej stolice. K obci patrili aj dunajské ostrovy, na ktorých vznikli osobitné dediny. O dedine s názvom Vajkasziget bolo na začiatku 20. storočia poznamenané, že disponuje vlastnou štátnou ľudovou školou, ktorú navštevuje 80-90 žiakov a dostala aj poštu a matričný úrad. Tieto dunajské ostrovy, z ktorých miestni obyvatelia dávali pochovať svojich mŕtvych dlho ešte vo Vojke nad Dunajom, boli oddelené od svojej materskej obce po trianonskej mierovej zmluve a dnes tvoria v Maďarsku osobitnú obec s názvom Dunasziget.
Vojka nad Dunajom je na začiatku 20. storočia notárske sídlo s počtom obyvateľstva 1186. Podľa Zoznamu názvov obcí z roku 1919 sa počet obyvateľov znížil na 666, z čoho Maďarov bolo 657, Nemcov 6, ostatní 3 a Čechoslováci 0. Oficiálny názov obce bol zmenený nariadením ministerstva vnútra č. 74804/1927 z Vajka na Vojka nad Dunajom. Medzi dvomi svetovými vojnami sa postavenie obyvateľstva významne zhoršilo. Vojka nad Dunajom bola v roku 1938 opäť pripojená k Maďarsku. Po druhej svetovej vojne sa vládna moc viacerými opatreniami snažila zmeniť etnické pomery v regióne. V roku 1974 bolo z Vojky nad Dunajom odsunutých 135 ľudí na nútenú prácu do Česka. Do Maďarska boli z Vojky nad Dunajom vysídlené tri rodiny a z Maďarska prišlo do obce jedenásť Slovákov.
Zásobovanie elektrickou energiou v obci bolo zavedené v roku 1951 a v roku 1952 bol namontovaný miestny rozhlas. V rokoch 1954 a 1965 spôsobili značné škody pre obec obrovské záplavy. V roku 1962 bola postavená miestna škola, s tromi učebňami a služobným bytom. Novú budovu materskej školy dokončili v roku 1974.
Československo a Maďarsko uzavreli v roku 1958 dohodu o postavení vodného diela Gabčíkovo-Nagymaros. Práce sa začali v roku 1978 a v roku 1989 maďarská strana jednostranne odstúpila od zmluvy. Na slovenskej strane bolo vodné dielo postavené: nové koryto Dunaja zaplavili vodou v roku 1992, odvtedy je ostatná časť Žitného ostrova z Vojky nad Dunajom dostupná len cez mosty v Čunove a Gabčíkove, resp. pomocou kompy, ktorá spája Vojku nad Dunajom s Kyselicou.
Legendy z Vojky nad Dunajom:
O obyvateľoch Vojky nad Dunajom sa zachovalo mnoho ľudových legiend. Podľa jednej z nich miestni roľníci prešli zemepánovi cez rozum tak, že keď ho požiadali o palivové drevo, povedali mu, že im bude stačiť toľko dreva, koľko môžu ohradiť rebríkom. Zemepán sa nestačil čudovať, že roľníci nesú rebrík do lesa krížom a takto s ním vybabrali. Odvtedy sa hovorí, že Vojčania nesú rebrík krížom.
Ďalšia legenda zachovala príbeh o tom, ako chceli Vojčania posunúť kostol. Dunaj raz vystúpil zo svojho koryta a ohrozoval už starý kostol vo Vojke nad Dunajom. Podľa legendy práve vtedy pritúlil jeden cudzinec do dediny a radil miestnym, že ak si chcú kostol zachrániť, nech ho jednoducho posunú. Vojčania položili na zem svoje mentieky so striebornými gombíkmi, aby takto pomohli kostolu posunúť sa. Nadarmo však ho tlačili, cudzinec zozbieral ich mentieky so striebornými gombíkmi a ušiel. Kostol zostal na svojom mieste, ale po mentiekoch Vojčanov nezostalo ani stopy.
Keďže v tom čase žilo vo Vojke nad Dunajom veľa hrvoľatých, aj v súvislosti s tým vznikla jedna miestna legenda. Keď Vojčania postavili svoj nový kostol, objednali k nemu aj oltárny obraz. Keď maliar doniesol obraz, Vojčanom sa na ňom niečo nepáčilo. Kristus zobrazený na obraze totiž nemal hrvoľ a preto obviňovali maliara, že ich chcel oklamať. Maliar sa dobre zasmial na tejto nezvyčajnej požiadavke a ihneď prisľúbil, že obraz doplní. Mohol nájsť dosť modelov v obci a takto kostol vo Vojke nad Dunajom dostal hrvoľatého Ježiša.
Zdroj: https://www.vojkanaddunajom.sk/historia
Község történelméböl:
Aligha lehet teljes bizonyossággal megállapítani, mióta lakják emberek ezt a talpalatnyi földdarabot, amit mi />Vajka néven ismerünk. Vajka történetének elbeszélését tulajdonképpen Csallóköz történetével együtt kellene indítani, hiszen valószínűleg az egyik legrégebbi csallóközi településről van szó. A Csallóköz, a Duna legnagyobb szigete s egyúttal a legnagyobb európai folyami sziget 1600 négyzetkilométeres kiterjedésű, hossza a Kis-Duna kiszakadásától a Vág-Duna torkolatáig 98 kilométer, legnagyobb szélessége 26 kilométer. A Csallóköz név, amely a 13. század közepe táján bukkan fel először írásos dokumentumokban, máig tisztázatlan eredetű: kialakulásának több száz lehetséges magyarázatát tartják számon. A legvalószínűbb, hogy a Kis-Dunát korábban a Challou, Csalló néven nevezték. A csallóközi mocsaras, nehezen megközelíthető vidék nem kedvezett a betelepülésnek, s valószínűleg csak a 10-11. század során jöttek errefelé létre az első állandó települések.
Vajka első írásos említése 1186-ból származik: III. Béla király ekkor adományozta a települést mint királyi birtokot az esztergomi érseknek, s lakóit nemesi előjogokkal ruházta fel. Ekkortól kezdve Vajka „állam volt az államban”, az ún. praedialista nemesek székhelye és az érsekség főszéke. A „vajkaszéki prédialisták”, ahogy 18. századi források nevezik a helyi különleges előjogokkal bíró nemeseket, „azoknak a Magyaroknak Maradékjai, a kik az Esztergomi Fő Érseknek fegyverrel szolgáltak, s Bandériumához tartoztak”.
Vajka alapításának pontos idejét nem ismerjük, ezzel kapcsolatban csak a helyi eredetmondát tudjuk segítségül hívni. A település nevét I. István király pogány nevéből (Vajk) eredezteti a népi legenda, amely szerint a király előszeretettel vadászott ezen a vidéken, s az egyik ilyen vadászat alkalmával csaknem belefulladt a Dunába, mikor is a helyiek a segítségére siettek és megmentették az életét. Hálából a király nekik adományozta a környékbeli földeket, ők pedig a településüknek a király korábbi nevét adták. A legendának más változatai is ismertek, s ebbe a legendakörbe tartozik a plébánia udvarán állt somfa története is, amely alatt állítólag István király előszeretettel pihent meg.
A község neve a következő évszázadok során különféle formában (Vayka, Woyka) bukkan fel hivatalos okmányokban, s 1345-ben Vajkay Mihály és Thomas de Weyka nevében is megjelenik. 1848-ig tarthatja meg különleges előjogait, amelyekhez hozzá tartozott, hogy független volt a vármegyétől, külön törvényhatósággal rendelkezett, saját nádora, jegyzője, alispánja, szolgabírája volt. Hét település tartozott a „vajkai birodalomhoz”: Keszölcés, Pinke- és Mórockarcsa, Doborgaz, Bacsfa, Albár és négy további, mára elpusztult falu. Földes György így festi le, jókora adag iróniával a vajkai predialista nemesek helyzetét: „De az már nem igaz, hogy ezeket a vajkaszéki nemes urakat a Hóvízen túl deresre lehetett húzni. Mert nem lehetett. Először is, mert a vajkaszéki nemesek többnyire ettől függetlenül országos nemesek is voltak. Akik pedig nem azok voltak, azok életükben egyszer sem jártak túl azon a veszedelmes laposon.” Röviddel a vajkai nemesi szék felszámolása előtt, 1828-ban a településnek 1101 lakosa volt. A hozzá tartozó „szabad puszta”, Csente ekkor egyetlen házzal és tíz lakossal bírt.
Vajka történetében két vallás, a római katolikus és a zsidó vallás játszottak meghatározó szerepet. Már 1390-es okiratok mint „régi plébániát” említik Vajkát. Az ősi vajkai templomról meglehetősen kevés emlék maradt fenn. A 16. századból származó feljegyzések szerint a Vajkát megjárt látogatók „a templomot méltónak és tisztának, a népet katolikusnak találták”. 1634-ből ezek az információk maradtak ránk: „Az oltár szép, Őeminenciája Pázmány Péter kardinális kegyessége folytán. A szentségház korábban ősi szokás szerint az oldalfalban állt, most római rítus szerint a főoltárban található, a nagy nyirkosság miatt lécekből készült, festve van és tolózár biztosítja.” Az első vajkai plébánosok Szentgyörgyuron laktak, az egykor a mai szentantali kálváriadomb helyén állt plébánián. Az első vajkai plébános, akiről feljegyzés maradt, Mátyás szentgyörgyuri plébános. A régi vajkai templom helyén a 18. század végén klasszicista stílusú templomot építettek. A templom Szt. Mihályt ábrázoló főoltárképe a 19. század elejéről származik, a főoltár márványarchitektúrája a 20. század elejéről. A szószék és a keresztelőoltár a 19. század elején készült, a későbarokk Immaculata mellékoltár a 18. század második felében, s ennek oltárképe a 19. század elején. A település vallási összképéhez hosszú évszázadokon keresztül hozzátartozott a zsidó hitközség: 1828-ban harmincnyolc izraelita felekezetű lakosa volt Vajkának, 1896-ban negyvenen alkották a zsidó hitközséget.
Vajka impozáns klasszicista kastélyáról is híres volt: a kétszintes, L alaprajzú épület a 19. század első felében épült, keleti és északi oldalán pilléreken nyugvó emeletes árkádok díszítették. A kastély a 20. század második felében semmisült meg.
Vajka fejlődése az érseki szék 1848-as megszűnése után sem állt meg. Már 1851-ben azt jegyzik fel a korabeli krónikák, hogy a település legfőbb kincsét szigetei jelentik, „minthogy ezekből olly sok és jó legelője van, hogy szarvasmarháik, csupán nagyon száraz esztendő ne legyen, legszebben meghiznak. Ugyanezen szigetben rétje, erdeje elég, vada is sok. A fövenytorlásokból pedig némelly szegények aranyat mosnak ki, s azt a posoni harminczadnál váltják be. Malmokkal is bír.” A településhez tartozó Vajkaszigetről a huszadik század elején azt jegyzik fel, olyan naggyá nőtte ki magát, hogy már állami népiskolája van, 80-90 tanköteles gyermekkel, postahivatalt és anyakönyvi hivatalt kapott. Ezek a dunai szigetek, amelyekről a helyiek sokáig hazajártak Vajkára még temetkezni is (a feljegyzések szerint csónakokkal szállították haza a halottakat), a trianoni békeszerződés után váltak el végleg anyatelepülésüktől, s ma Dunasziget néven alkotnak községet Magyarországon.
Vajka a huszadik század elején 1186 lakossal bíró körjegyzőségi székhely. Ebben a helyzetben érte a települést a történelmi Magyarország összeomlása. Az 1919-es Helységnévtár adatai alapján Vajkán a lakosság száma 666, a nemzetiségi összetétel: magyar 657, német 6, egyéb 3, cseh-szlovák: 0. A község hivatalos nevét a belügyminisztérium 74804/1927. sz. rendelete Vajkáról Vajka nad Dunajomra változtatta. A két világháború közötti években a lakosság helyzete nagyban romlott. Egy 1931-ből származó újságcikk szerint jellemzőek a falura a nagy családok (nemritkán 11 taggal), akik egy szoba-konyhás házban laknak, a helyiek gyakran Pozsonyba járnak gyári munkára, s nagy a szegénység, sok az adósság. Vajkát 1938-ban ismét Magyarországhoz csatolták: a magyar csapatok Doborgaznál keltek át a Dunán 1938. november 5-én. 1940-ben Vajka és Keszölcés Vajkakeszölce néven egyesült. A szovjet csapatok 1945. április 1-jén, húsvét vasárnapján vonultak el Vajkakeszölce mellett. A második világháború után az államhatalom számos intézkedéssel igyekezett megváltoztatni a térség etnikai viszonyait. 1947-ben Vajkáról 135 személyt hurcoltak el Csehországba kényszermunkára. Magyarországra Vajkáról három magyar családot költöztettek, s Magyarországról tizenegy szlovák érkezett a csallóközi községbe.
Vajka 1951-ben kapott áramszolgáltatást, 1952-ben szerelték fel a helyi hangosbeszélőt. 1954-ben és 1965-ben hatalmas áradások okoztak károkat a településen. 1962-ben épült fel a helyi iskola, három tanteremmel és szolgálati lakással. Az új óvoda épületét 1974-ben fejezték be.
Csehszlovákia és Magyarország 1958-ban kötött egyezséget a bős-nagymarosi vízierőmű megépítéséről. A munkálatok 1978-ban kezdődtek, s 1989-ben a magyar fél egyoldalúan felmondta a szerződést: a nagymarosi építkezés félbemaradt. A szlovák oldalon felépült a vízierőmű: a Duna új medrét 1992-ben töltötték fel vízzel, ekkortól a Csallóköz többi része Vajkáról csak a Dunacsúnynál és Bősnél megépített hidakon keresztül, illetve a Vajkát Keszölcéssel összekötő komphajó segítségével közelíthető meg.
Vajkai legendak:
Csallóköz-szerte ismert a mondás, keresztben viszi a létrát, mint a vajkaiak. A népi szólás eredete egy régi legendából származik, amely szerint egykor a vajkai parasztok úgy jártak túl a földesúr eszén, hogy télvíz idején azt kérték tőle, csak annyi fát adjon nekik fűtésre, amennyit egy létrával befognak. A földesúr jót mulatott a vajkaiak oktalanságán, hiszen biztos volt benne, hogy hosszában viszik majd a létrát az erdőbe. Ők azonban keresztben állították a létrát a fák elé, amire a földesúr kénytelen volt engedni, elismerve a vajkaiak leleményességét.
Egy másik híres történet azt örökíti meg, hogy akarták odébbtolni a vajkaiak a templomot. Kilépett medréből egyszer az Öreg-Duna, s az ár már az ősrégi templomot fenyegette. A legenda szerint egy idegen tévedt ekkor éppen a faluba, s ő tanácsolta a helybelieknek, ha meg akarják menteni a templomukat, egyszerűen tolják odébb. Állítólag ezüstgombos dókáikat terítették le a sárba a vajkaiak, hogy így segítsék az öreg épületet odább csusszanni. Hiába tolták azonban egyesült erővel, az idegen összeszedte a vajkaiak mentéit, és kereket oldott. A templom a helyén maradt, a vajkaiak kabátjainak azonban csak hűlt helye maradt.
Mivel állítólag annak idején sok golyvás ember élt Vajkán, ezzel kapcsolatban is elterjedt egy legenda a falubeliekről. Amikor felépült az új vajkai templom, annak rendje és módja szerint oltárképet is rendeltek a vajkaiak. Mikor a festő meghozta a képet, amely Jézust ábrázolta, mustrálgatták a helyiek, de valami nem stimmelt. Nem volt golyvája. Azt állították, becsapták őket, ennek a Krisztusnak aztán semmi emberi formája nincs. A piktor jót nevetett a különös kívánságon, és nyomban vállalta, hogy kiegészíti a képet. Modell akadt rá neki elég a faluban, s így a vajkai templom golyvás Krisztus-képet kapott.
Forrás: https://www.vojkanaddunajom.sk/hu/falu-multja