Ruinele Cetății Adrian/Adorján vára/Königsburg
Ruinele Cetății Adrian, în maghiară Adorján vára, în germană Königsburg, de lângă satul Sălard, în maghiară Szalárd, în germană Königsburg, din regiunea Crișana, în maghiară Körösvidék, în germană Kreischgebiet și biserica reformat- calvină, inițial romano-catolică, construită în secolul al XV-lea.
„… În 1277 este ocupată, de la urmaşii direcţi ai constructorului, de către regele Ladislau al IV-lea Cumanul. A fost dăruită imediat lui Toma Borsa şi fiilor săi. A urmat asediul din anul 1294, ordonat de către Andrei al III-lea. Deşi cucerită, a fost lăsată în mâinile foştilor stăpâni.
A fost apoi rezidenţa palatinului Kopasz Borsa între anii 1302-1317, respectiv până la cucerirea sa de către regele Carol Robert. A devenit cetate regală, asociată titlului de comite de Szabolcs, cel puţin până la 1349.
După acest an ajunge în patrimoniul reginei. În anul 1389, regina Maria a zălogit-o nobililor din familia Jakch, iar la 1395, Sigismund de Luxemburg o dăruieşte lui Nicolae de Zsidó şi fraţilor săi. De la ei, prin divizarea succesiunii trece, în sec. următoare, în stăpânirea familiei denumite Csáki (Engel P., Archontológia. I, p. 265).”
sursa, http://www.cetati.medievistica.ro/cetati/Transilvania/S/Salard/Salard.htm
Între anii 1291-1294, avem prima atestare documentară a localității Sălard, respectiv : in v. Zalard voyuode„Villa Zalard”.
Încă din anul 1395 avea statut de oppidum(oraș-târg)-oppidum regale Zalard, Zolard.
Pál Geregye, fiul lui Écs, jude al regatului maghiar, a construit Cetatea Adrian la începutul secolului al XIII-lea(1242-1276), imediat după invazia mongolilor. Această cetate a fost, până în secolul al XV-lea, așa numita cetate a „nobililor rebeli”(probabil legat de luptele dintre voievodul transilvănean Kán László/Ladislau Kan al II-lea și regele Ungariei I. Károly/Carol Robert).
Regele Luxemburgi Zsigmond/Sigismund de/von Luxemburg a donat, în anul 1395, Sălardul și Cetatea Adrian familiei nobililor Csáky.
Aceștia au construit o biserică si o mănăstire catolică( o mănăstire mendicantă dedicată Sfintei Fecioare Maria), unde au fost aduși călugări franciscani. Biserica mai există și azi. Pe peretii bisericii (în prezent reformat-calvină) se mai văd încă fresce din secolul al XV-lea. – 1421 claustrum de Zalard in honore beate Virginis.
…”În 1468 congregația provinciei observante din Regatul Ungar s-a ținut la Sălard. Biserica mănăstirii servea în acelaşi timp şi ca loc de înmormântare a membrilor familiei Csáki, astfel în 1468 au fost înhumați aici Francisc Csáki, comite al secuilor şi fiul acestuia, Benedict. În 1533 sub conducerea gvardianului Kamonczi Tamás congregația provinciei hotăreşte amenajarea unei săli pentru bolnavi, din vechea cameră destinată bolnavilor respectiv din trei chilii şi din sala bibliotecii. În 1535 mănăstirea era locuită de 22 de călugări”.
sursa text între ghilimele: http://enciclopediavirtuala.ro/monument.php?id=436.
După 1558, satul a devenit majoritar reformat-calvin.
În a doua jumătate a secolului al XIX-lea, ajunge în posesia familiei nobiliare Csernovits, apoi a familiilor Tóth, Barcsay, Topercel.
Localitatea deține din timpuri străvechi dreptul de a organiza târguri și a avut si statut de oraș liber regesc, până în anii 1700.
În timpul năvălirii otomane (sub Pașa Seldi), în anii 1598-1600, majoritatea populatiei a fost ucisă.
Cu toate acestea, în 1665 a avut deja 600 de locuitori, majoritatea iobagi maghiari.
La începutul secolului al XX-lea în localitate au existat urmatoarele confesiuni: reformat-calvină, greco-catolică, romano-catolică, mozaică și baptistă.
Cetatea, împreună cu cetăţile din Şoimi/Sólyom/Schoim şi Sâniob/Szentjobb/Sankt Jobb, a fost aruncată în aer în anul 1711, de imperiali. După explozie au rămas doar zidurile bisericii si ale turnurilor, stând mărturie până în anul 1814. Astăzi se mai pot vedea doar ruinele bătrânului turn, construit din cărămidă, cu o înălţime de 6-7 m.
Din cei aproximativ 4.300 de locuitori ai comunei, cca 3.050 sunt maghiari, 1.100 români și cca 150 țigani.
(HU)
ADORJÁN VÁR:
Várát legkönnyebben a községből észak fele, Hegyközszentimre felé vezető úton érhetjük el. A Berettyó felett átívelő hídon átkelve, a töltés mentén haladva kb. 1240 méter megtétele után a várhoz, érünk. Minden bizonnyal a Berettyó által közrefogott egykori magaslaton állt. Itt egy kb. 8 m magas, messzire ellátszó épület (torony- vagy palotarom?) É-i sarokfala áll. A torony (esetleg palota romja) téglából épült, amihez jó minőségű habarcsot használtak. Mérete: 3 x 2,80 m, magassága 8 m. A megmaradt sarok tanúsága szerint egy három vagy négyszintes építménnyel kell számolni, amit deszkafödémek választottak el. A második-harmadik szint magasságában egy nyílás nyoma őrződött meg. 19. századi ábrázolásán még látni lehet az első szint egyik oldalán egy félköríves nyílást, a másik oldalon két fülkét. Ugyanazon az oldalon, az emeleten, két negyed köríves kis gyámkő hívja magára a figyelmet, amely egy kandallóval, vagy belső lépcsővel állhatott kapcsolatban. Egy másik ma már eltűnt faltöredék, amit egy 19. század végi rajz örökített meg, szintén épületsarkot ábrázol. Megfigyelhető a keretelt emeleti ajtó, reteszüreggel. Másik oldalán két négyzetes ablak látható.
ADORJÁN VÁR TÖRTÉNETE:
Az adorjáni uradalom alapjait a Dunántúlról ideszármazott Geregye nb. I. Écs fia, Pál országbíró vetette meg, aki már 1236-ban több birtokot nyert a királytól ezen a vidéken. Ez időben kapta meg az adorjáni birtokot is, és feltehetően ő építtette fel a tatárjárás után, 1242 - 1276 között Adorján várát.
A vár első említése 1277-ben történik, amikor a IV. László ellen fellázadt Pál fia Miklóstól a Borsa nb. Tamás vezette királyi sereg a várat elfoglalta. Az erődítmény a következő évben Borsa nb. Tamásé és fiaié lett. IV. László halála után az Anjou-párti Borsák III. Endre király ellen is fellázadtak. III. András király 1294-ben ostrommal elfoglalta a várat, melynek során Tamás fia Lóránt erdélyi vajda életét vesztette.
Úgy látszik azonban, a király megbocsátott a Borsáknak, mert Adorján vára továbbra is az ő kezükben maradt. Borsa Kopasz nádor birtoka volt, aki 1317-ig itt tartotta székhelyét. Ekkor I. Károly király ellen fordult, de a debreceni csatában a királyi seregtől vereséget szenvedett. Kopasz nádor Adorján várába menekült, amit Károly király hada ez év júliusában elfoglalt. A király a lázadó főurat végül Sólyomkő várában fogta el, életét megkímélte, de birtokait elkobozta.
Adorján vára 1395-ig királyi vár, amikor Zsigmond Szalárd városával együtt Csáky Istvánnak és fiainak adományozta más birtokokért cserébe. A birtokba a váradi káptalan 1396-ban iktatta be Csákyt és fiait, és ez időtől hosszú századokon át e család birtoka volt. 1421-ben Csáky György birtokában találjuk, Csáky Benedek 1490-ben a vár falai közt végrendelkezik. Ferdinánd király vezérei, Zabárdy Mátyás váradi püspök és Tahy Ferenc 1556-ban meg akarták ostromolni a várat, mire az akkori birtokos, Csáky Pál a vár kapuit megnyitotta, és a király pártjára állt. A törökök 1598-ban rövid időre elfoglalták, visszavétele után továbbra is a Csákyak birtokában maradt, így 1625-ben Csáky Istváné, 1696-ban Csáky Lászlóé, majd 1800-ban gróf Csáky Zsigmond tárnokmesteré és örököseié. Pusztulásának körülményeit nem ismerjük; a 19. század második felében rombolhatták le, köveit a lakosság hordta szét építkezéseihez.
Források: Kiss Gábor: Erdélyi várak, várkastélyok. Bp. 1987. 74-76.