A dunai rakodó, illetve kötélpálya állomás, vagy ismertebb nevén szénrakodó, a Dorogi Szénbányák szállító és elosztó üzemegységének volt külön részlege. A konstrukció 1927-ben kezdett el működni és bár minden bizonnyal a különleges kiképzésű, kinézetű szerkezet megépítésének története lenne a legérdekesebb fejezet eme históriában, sajnos a folyó aljára lerögzített monstrum megalkotásáról nem találtunk leírásokat. Annyi valószínű, hogy az építés első fázisát jelentő alapozást a lehető legalacsonyabb vízállásnál végezték el, a jelenlegi tulajdonos, a Váltótér Alapítvány képviselőjeként a témában jártas Lévay Jenő úgy véli, az alapok 5 méter mélységben vannak a folyó meder talajszintje alatt.[1]
Az építmény funkciója az volt, hogy a dorogi szénbányák által kitermelt szénport folyami uszályokra továbbítsa. A beton alapokon nyugvó acélszerkezet több, mint 5,7 kilométeres kötélpályával volt összeköttetésben a szénbánya osztályozó egységével, ezen a pályán érkeztek a szénporral megrakott csillék a Duna partjához. A hajókra rakott szenet főként a csepeli erőműbe, illetve a fővárosi ipari létesítményekbe. szállították. Amikor még funkcionált a szénrakodó, a vízben két hatalmas lábon álló, több emeletnyi magasságban lévő közel kétszáz négyzetméter alapterületű termében fogadták a szénporral teli csilléket. A kötélpályán beérkező fém kocsikat egy három-négy fős személyzet leforgatta a rendszerről, majd azok tartalmát az úgynevezett bunkeres surrantón, azaz egy csúszdán leöntötték. A surrantók az uszályokhoz csatlakoztak, a szénpor így került a hajókra. Az üres csilléket a munkások visszaillesztették a kötélpályára, melyek tovább indultak Dorog felé, a bányához. A szénrakodóban egy puffer, vagyis egy tároló is volt, ebbe azt az anyagmennyiséget rakták, mely arra az időre volt jó, amikor a megrakott uszályt felváltotta az ürest. Az egyedi helyen és speciális adottságokkal bíró vízben álló épületet csónakkal közelítették meg a munkások, akik a kikötés után egy vaslétrán kapaszkodtak fel a magasban lévő teremhez. A feladatokat két műszakban végezték, de valószínű, hogy a folyamatos működésre is képes volt az állomás. A dunai rakodó kapacitása elérte a napi ezer tonnát is, ezt a teljesítményét 1963-ig tartotta, akkor leállították a szállítást, illetve ekkor került sor a kötélpálya és az építmény berendezéseinek elbontására. Az épület, mely ipartörténeti emlék, 1970 óta áll üresen, a két hatalmas talpazaton álló szerkezet már csak a fémvázból és a falburkolatból áll, a házrésznek még a padlógerendáit is elvitték. Az építményt tulajdonló alapítvány számításai szerint a szénrakodó állagmegóvása 50-60 millió forintba kerülne.
Táto cache vás zavedie k tej záhadnej budove na pilieroch ktorú mnoho turistov co prídu do Štúrova obdivuje bud z mosta, alebo len tak z brehov Dunaja. Nikto nemá potuchy co to vlastne je. Tento clánok a cache vás oboznámi a aj zavedie.
Prosím každého v prípade nízkej hladiny vody aby neskúšal zdolat piliere a následne sa dostat do budovy. Toto kovové monštrum má už 82 rokov! bolo postavené v roku 1927!
Dnes už opustený kovový obor stojaci na dvoch betónových nohách, pri hornom konci ostrova Prímás na ostrihomskej strane Dunaja, bol kedysi plný života. Premávali a nakladali tu lode uhlím z nedalekých uholných baní v Dorogu. Dnes sa sem zatúlajú už len turisti na clnoch cestou do Ostrihomu. Táto vykládka bola majetkom uholných baní mesta Dorog a zacala prevádzku v roku 1927. Nech by to bolo akokolvek zaujímavé cítanie, o tejto stavbe sa nezachovala nijaká dokumentácia. Dnešný majitel budovy a zakladatel nadácie VÁLTÓTÉR pre záchranu tohto historického objektu, pán Jeno Lévai predpokladá, že betónové základy sú asi 5 metrov hlboko pod dnom rieky. Táto budova slúžila ako sklad hnedého uhlia pred naložením do nákladných lodí alebo parníkov. Uhlie sem dopravovali lanovou dráhou priamo z uholných triedicov dorogských baní. Dráha bola takmer 6 kilometrov dlhá. Uhlie sa prepravovalo do elektrární v meste Csepel a zásobovali sa ním priemyselné objekty hlavného mesta krajiny.
Prichádzajúce vozíky obsluhoval 2 až 4 clenný personál. Plnili nákladné lode a parníky a následne obracali vozíky na spiatocnú cestu. Domcek slúžil aj ako docasný sklad uhlia. Denne sa tu preložilo viac ako 1000 ton uhlia. Na toto zvláštne miesto sa chodilo do práce clnom a po ukotvení plavidla hore dalej po rebríku. V roku 1963 bola prevádzka odstavená. Od roku 1970 stojí táto budova opustená ako memento obdobia pary a uhlia.
Zachovala sa len nosná konštrukcia a vonkajšie steny budovy. Podla predbežných odhadov nadácie VÁLTÓTÉR aspon zachovanie tejto priemyselnej historickej pamiatky by stálo 50-60 milión forintov. Znovuobjavenie tohto jedinecného miesta bolo v roku 1994. Umelci inšpirovaní týmto miestom za podpory dorogských uholných baní usporiadali výstavu projektov, malieb a nákresov, ako by sa táto budova dala v budúcnosti zrekonštruovat a využit. Výstava bola otvorená 1997 v múzeu DUNA mesta Ostrihom. Odvtedy navštívila mnoho domácich aj medzinárodné výstaviská. Práce mladých umelcov vystavovali v mestách Gyor, Budapest, Bratislava, Kyjev a Miláno.