A második világháború után az első magánszínházat 1982-ben alapította Karinthy Márton, akkor még Hököm színpad néven. A színháznak évekig nem volt állandó játszóhelye, mígnem 1988-ban hozzájutott a volt Haladás mozi épületéhez, és nevét Karinthy színházra változtatva azóta is ott üzemel. A színházi életben kevésbé járatosak közül sokan gondolhatják, hogy a kerület másik híres Karinthyja, Frigyes után kapta a nevét a színház. Ennek annyi valóságtartalma van, hogy Márton nagyapja volt Frigyes. Márton azonban nemcsak a nevet vitte tovább, hanem jól sáfárkodva a nagyapai és apai irodalmi örökséggel, saját műveivel és rendezéseivel lett elismert, amit jól mutat számos egyéb díj között a 2013-ban megkapott Kossuth-díj.
A repertoár nagyobbrészt magyar szerzők műveiből áll, amik mellett a világ drámairodalmának legkülönbözőbb irányzatai is megjelennek. Híres színészeink közül is igen sokan felléptek színpadán.
Az alapító-névadó sajnos 2019-ben elhunyt, de nevét tovább őrzi a színház, valamint művei.