#16 Lost Places HU the enchanted wellbygrhde
Nemrégiben egy napsütéses téli sétán egy magányos szökőkútra bukkantam egy réten. A közelben találkoztam egy idős hölggyel, aki érdekes történetet mesélt a szökőkútról. Ezt szeretném most megosztani veletek! Hogy megmutassam nektek a kutat, elrejtettem ott egy kis dobozt. A szaporodási időszakban azonban szükség lehet arra, hogy a rejtekhelyet egy kicsit áthelyezzük.
Ne felejtsétek el horgászbototokat magatokkal vinni, de kérlek, ne másszatok fel az öreg, tiszteletre méltó keretre! Ha szép fotókat készítesz, miért nem csatolod őket a naplóbejegyzésedhez - szívesen látom őket!
Marcali elvarázsolt kútja!
Egy végtelen rét közepén, ahol a fű úgy hullámzott a szélben, mint egy zöld tenger, állt egy régi, húzott kút. Durván faragott kövekből készült, egy meghajlott fagerendával, amelyről rozsdás lánc lógott. Senki sem tudta pontosan, mióta állt ott a kút. A közeli kis magyar falu, Marcali lakói meséltek róla, de senki sem mert a közelébe menni. Azt mondták, hogy a kút el volt varázsolva. Egyesek azt állították, hogy egy rejtett világ bejárata, mások úgy vélték, hogy egy öreg lélek lakik benne, és őrzi a vizet. A gyerekeket figyelmeztették, hogy ne játsszanak a kút helyén, a felnőttek pedig nem merték megkóstolni a vizet, pedig állítólag az egész környéken a legtisztább és legédesebb volt. Egy este, amikor a nap vérvörösre festette az eget, Anna, egy pásztor lánya közelebb merészkedett a kúthoz. Kíváncsi volt, de bátor is. Sokszor álmodozott arról, hogy mi rejtőzik a mélyben. Kezében lámpást tartott, amelynek fénye táncoló alakokká változtatta a rét árnyait. Ahogy óvatosan átkukucskált a kút pereme fölött, hirtelen lágy dallamot hallott, amely mintha a mélyből jött volna. Úgy hangzott, mintha fuvola szólt volna, lágyan és titokzatosan. Anna nem félelmet érzett, hanem valami különös melegséget, ami arra késztette, hogy megragadja a láncot, és leeressze a vödröt. A kurbli nyikorgott, ahogy a vödör egyre lejjebb süllyedt. Amikor visszahúzta, arra számított, hogy tiszta vizet lát, de a vödör üres volt - kivéve egyetlen fehér liliomot, amely finom és friss volt. Anna csodálkozva vette ki a virágot, és abban a pillanatban a dallam egyre hangosabbá vált. Körülnézett, de senki sem volt ott. „Ki vagy te?” - suttogta a szökőkút sötétjébe. „Ákos vagyok” - felelte egy szelíd hang. „Egy öreg pásztor, aki egykor ezen a réten vándorolt. Megátkoztak, amikor kapzsiságból magamnak követeltem a kút vizét. Most arra várok, hogy valaki tiszta szívvel felszabadítson.” Anna habozott. „Hogyan segíthetek neked?” - kérdezte végül. ”A liliom a kulcs. Ültesd oda, ahol a nap és a hold találkozik - az erdő szélére.”
Másnap reggel Anna elvitte a liliomot az erdő szélére, ahol a fák fénykoronái aranyszínűen ragyogtak a reggeli napfényben. Ásott egy kis gödröt, és beleültette a liliomot. Amint elültette, a föld remegni kezdett, és egy alak bukkant elő a kútból a réten - egy szelíd szemű férfi, akinek arcán évszázadok bölcsessége tükröződött. Ákos egy mély biccentéssel köszönte meg Annának. „Megszabadítottál engem. A kút mostantól a legtisztább vizet adja, és az emberek többé nem fognak félni tőle.”
Attól a naptól kezdve a rét megváltozott. A falusiak újra odamerészkedtek, ittak a kútból, és nemzedékekkel később meséltek a bátor lányról és a pásztorról, akinek furulyáját még mindig a rét túloldalán játszotta a szél.
Recently, on a sunny winter walk, I came across a lonely fountain in a meadow. I met an elderly lady nearby who told me an interesting story about the fountain. I would now like to share it with you! To show you the well, I have hidden a small box there. During the breeding season, however, it may be necessary to move the hiding place a little.
Remember to take your fishing rod with you, but please refrain from climbing on the old, venerable frame! If you take any nice photos, why not add them to your log entry - I look forward to seeing them!
The enchanted well of Marcali!
In the middle of an endless meadow, where the grass waved in the wind like a green sea, stood an old draw well. It was made of roughly hewn stones, with a bent wooden beam from which a rusty chain hung. Nobody knew exactly how long the well had been there. The villagers of Marcali, a small Hungarian hamlet nearby, told stories about it, but nobody dared to get too close. It was said that the well was enchanted. Some claimed that it was the entrance to a hidden world, others believed that an old soul lived in it and guarded the water. Children were warned not to play where the well stood, and adults did not dare to taste the water, even though it was said to be the clearest and sweetest in the whole region. One evening, when the sun was colouring the sky blood red, Anna, the daughter of a shepherd, ventured closer to the well. She was curious, but also brave. She had often dreamed about what might be hiding in the depths. She held a lantern in her hand, the light of which transformed the shadows of the meadow into dancing figures. As she carefully peered over the edge of the well, she suddenly heard a soft melody that seemed to come from the depths. It sounded like a flute playing, soft and mysterious. Anna didn't feel frightened, but a strange warmth that made her grab the chain and lower the bucket. The crank
Kürzlich, bei einem sonnigen Winterspaziergang, bin ich auf einer Wiese auf einen einsamen Brunnen gestoßen. In der Nähe traf ich eine ältere Dame, die mir eine interessante Geschichte über den Brunnen erzählte. Diese möchte ich nun mit euch teilen! Um euch den Brunnen zu zeigen, habe ich dort ein kleines Döschen versteckt. Während der Brutzeit könnte es allerdings notwendig sein, das Versteck etwas zu verlegen.
Denkt daran, eure Angel mitzunehmen, aber bitte verzichtet auf Kletteraktionen an dem alten, ehrwürdigen Gestell! Wenn ihr schöne Fotos macht, fügt sie doch eurem Logeintrag hinzu – ich freue mich darauf, sie zu sehen!
Der Brunnen von Marcali!
Inmitten einer endlosen Wiese, wo das Gras im Wind wie ein grünes Meer wogte, stand ein alter Ziehbrunnen. Er war aus grob behauenen Steinen gebaut, mit einem gebogenen Holzbalken, an dem eine rostige Kette hing. Niemand wusste mehr genau, wie lange der Brunnen dort schon stand. Die Dorfbewohner von Marcali, einem kleinen ungarischen Weiler in der Nähe, erzählten sich Geschichten darüber, doch keiner traute sich, ihm zu nahe zu kommen. Es hieß, der Brunnen sei verwunschen. Manche behaupteten, er sei der Eingang zu einer verborgenen Welt, andere glaubten, eine alte Seele wohne darin und bewache das Wasser. Kinder wurden gewarnt, nicht zu spielen, wo der Brunnen stand, und die Erwachsenen wagten es nicht, das Wasser zu kosten, obwohl es angeblich das klarste und süßeste in der ganzen Region war. Eines Abends, als die Sonne den Himmel blutrot färbte, wagte sich Anna, die Tochter eines Schäfers, näher an den Brunnen heran. Sie war neugierig, aber auch mutig. Sie hatte oft davon geträumt, was sich wohl in der Tiefe verbarg. In ihrer Hand hielt sie eine Laterne, deren Licht die Schatten der Wiese in tanzende Gestalten verwandelte. Als sie vorsichtig über den Rand des Brunnens blickte, hörte sie plötzlich eine leise Melodie, die aus der Tiefe zu kommen schien. Es klang wie das Spiel einer Flöte, sanft und geheimnisvoll. Anna spürte keinen Schrecken, sondern eine seltsame Wärme, die sie dazu brachte, die Kette zu greifen und den Eimer hinabzulassen. Die Kurbel knarrte, während der Eimer tiefer und tiefer sank. Als sie ihn wieder nach oben zog, erwartete sie klares Wasser, doch der Eimer war leer – bis auf eine einzelne weiße Lilie, die zart und frisch darin lag. Verwundert nahm Anna die Blume heraus, und in dem Moment begann die Melodie lauter zu werden. Sie sah sich um, aber niemand war da.„Wer bist du?“ flüsterte sie in die Dunkelheit des Brunnens. „Ich bin Ákos,“ antwortete eine sanfte Stimme. „Ein alter Hirte, der einst über diese Wiese wanderte. Ich wurde verflucht, als ich aus Gier das Wasser des Brunnens für mich allein beanspruchte. Nun warte ich darauf, dass jemand reinen Herzens mich befreit.“ Anna zögerte. „Wie kann ich dir helfen?“ fragte sie schließlich.„Die Lilie ist der Schlüssel. Pflanze sie dort, wo die Sonne und der Mond sich begegnen – am Rand des Waldes.“
Am nächsten Morgen ging Anna mit der Lilie zum Waldrand, wo die Bäume goldene Lichtkronen in der Morgensonne trugen. Sie grub ein kleines Loch und setzte die Lilie hinein. Kaum war sie gepflanzt, begann der Boden zu beben, und aus dem Brunnen auf der Wiese stieg eine Gestalt empor – ein Mann mit sanften Augen und einem Gesicht, das die Weisheit von Jahrhunderten trug. Ákos dankte Anna mit einem tiefen Nicken. „Du hast mich befreit. Der Brunnen wird nun das reinste Wasser schenken, und die Menschen sollen keine Angst mehr vor ihm haben.“
Von diesem Tag an änderte sich die Wiese. Die Dorfbewohner wagten sich wieder dorthin, tranken vom Brunnen und erzählten noch Generationen später von dem mutigen Mädchen und dem Hirten, dessen Flöte die Winde über die Wiese immer noch spielen ließen.