Apor Vilmos Traditional Cache
-
Difficulty:
-
-
Terrain:
-
Size: 
(small)
Please note Use of geocaching.com services is subject to the terms and conditions
in our disclaimer.
Please put it back EXACTLY to the same place where you found it.
He was born on 29 February 1892 in Segesvár, ordained priest on 24 August 1915, ordained bishop of Györ / Hungary on 24 February 1941, died on April 2, 1945 in Györ).
He was shot on Good Friday 1945 by a drunken Red Army soldier, as he protected women who had taken refuge in his residence This was the culmination of the life of a devoted pastor who as a priest served his parishioners, and later as a bishop, the people of his diocese, with total dedication. St Augustine writes that the words of Jesus: ”Feed my sheep” should be interpreted as meaning ”Suffer for my sheep.” Vilmos Apor responded to the call: this good shepherd laid down his life for his flock.
He also served his nation well. Tall and distinguished in appearance, Bishop Apor, who was known for his holiness, had played an active role throughout his adult life in the religious, social and political affairs of his country. Firm religious faith, strength of character, and patriotism combined with considerable vision. His story will reveal something of the understanding and courage needed to deal with many of the problems and difficulties then confronting Church and Hungary. Similar problems and dangers are with us today; we may learn from the responses of this concerned pastor.
He offered accommodation to Jewish refugees. Following the Holy See's advice, to baptize Jews had become one form of saving them. Out of a Jewish population of some 825,000 in 1944 about 100,000 were registered as baptized Jews.
By 28 March 1945, the Russians had reached Györ. The day's events are not mentioned in the bishop's diary. The only entry beside the date is his episcopal motto: Crux firmat mitem, mitigat fortem (The Cross strengthens the meek, tames the strong.) At supper time on Good Friday a heated exchange of words was heard. The dispute concerned the wish of some Russian soldiers to take women "for peeling potatoes". (Later we learnt that this was the phrase commonly used by the Russians when they wanted women.)
”A short time later the Russian soldiers returned. There were four or five of them, and they were all drunk. Nobody knows why a young girl came out of her hiding place, which was in the apple cellar, but the Russians saw her and ran after her. The girl screamed, "Uncle Vilmos! Uncle Vilmos, help!" The bishop ran up the stairs leading to the entrance to the cellar and shouted at the Russians, "Out! Get out of here!"
For a moment the bishop's dramatic intervention took the Russians by surprise, and they went towards the exit. Then one of them turned back and with his machine-gun fired a series of shots. Sandor Palffy, the bishop's seventeen-year-old nephew, jumped in front of him to protect him and was hit by three shots. The bishop, too, was hit by three bullets; one lightly grazed his forehead, the second passed through the right sleeve of his cassock, and the third, the most dangerous one, penetrated his abdomen.
He asked us if everybody had survived safely in the residence, and when we answered that they had, he just said, ”I thank the Lord for having accepted my sacrifice.
His pain increased in the course of the afternoon, but his mind remained lucid. The last words of the good shepherd were written down as he bade farewell to his flock:
My warmest greetings to my priests. May they remain faithful to the Church! They should preach the Gospel courageously, help to rebuild our unfortunate Fatherland, and lead our poor, misled people back to the right road. I offer all my sufferings to make up for my own sins, and also for my priests, my followers, the country's leaders and my enemies! I ask God not to hold them responsible for the sins they committed against the Church in their blindness. I offer my sufferings for my beloved Hungary, and for the whole world. St Stephen, pray for the poor Hungarians.
My God and Father, into thy hands I commend my soul. Jesus, Mary, St Joseph be with me now and at the hour of my death.
The next day, Easter Monday, 2 April 1945, the Bishop of Györ entered eternity.”
He was beatified on 9 November 1997 by Pope John Paul II.
Az Apor családot az erdélyi arisztokrácia sajátosságai jellemzik a 19. században is: zárkózott, puritán életvitelü, erös nemzet- és kötelességtudata van. Az egyéni élet szorosan összefonódik a közösség, a haza sorsával, az erdélyiség tudata végigkíséri öket halálukig.
Vilmos a harmadik gyermekként látta meg a napvilágot 1892. február 29-én Segesváron, de a föispán Apor Gábor hamarosan Bécsbe került, a király személye körüli minisztériumba államtitkárnak. Vilmos tehát Bécsben töltötte gyermekkorát, nyaranként azonban az édesanya a gyermekekkel visszatért Erdélybe.
Vilmos szelíd és könnyen nevelhetö gyermek volt. Vallásossága meghaladta az átlagos gyermeki buzgóságot: karácsonyra misekönyvet, kelyhet és paténát kívánt, és húgai segédletével gyermeki komolysággal misézett.
Vilmos a gimnáziumot Kalksburgban és Kalocsán végezte. Jeles érettségivel és kitünö erkölcsi bizonyítvánnyal jelentkezett a Györi egyházmegyébe, ahol az Apor családdal rokonságban lévö gróf Széchenyi Miklós püspök örömmel fogadta és az innsbrucki egyetemre küldte tanulni. Vilmos öt boldog esztendöt töltött a konviktus és az egyetem nemzetközi légkörében.
1915. augusztus 24-én szentelték pappá, Müködését azonban nem a györi, hanem a nagyváradi egyházmegyében kezdte meg. A fiatal pap 1915. augusztus 31-én utazott Gyulára elfoglalni új helyét. 1917. július elsején a nagyváradi szeminárium prefektusa és dogmatika tanára lett. A szemináriumi munkát csak egy évig végezhette, mert 1918 nyarán plébánosi kinevezést kapott Gyulára, ahonnan nemrég káplánként búcsúzott. Pénze ritkán volt, mert jelentös összegeket juttatott közösségi célokra. Jótékony egyesületek, városi és megyei akciók benne keresték és találták meg elsö számú adakozójukat. 1925. december 25-én, karácsony napján elajándékozta a plébánia élelemkészletének nagy részét és minden pénzét.
A munka megosztásakor a plébános legtöbbször magára vállalta a fáradságos, kevésbé lelkesítö munkát. Éjjel maga ment a betegekhez. Nem volt féltékeny káplánjaira, a kölcsönös tisztelet és barátság szellemében formálta kapcsolatukat. Tanította, képezte öket. Szívesen gyóntatott, sokan vártak gyóntatószéke elött. Kiváló lelki vezetö volt, másokat megértö tulajdonságai a gyóntatószékben érvényesültek a legjobban.
Apor a tiszta és világos politika híve volt. Látta, hogy a hivatalos politikával szemben csak lassan, óvatosan, de nem titkos szervezkedés formájában lehet célt érni.
1941. január 21-én a Szentatya Györi püspökké nevezte ki. A harmadik zsidótörvény érvénybelépése után kezdte meg püspöki müködését, és mélyen átérezte az egyház felelösségét. Nemcsak mint föpásztor, hanem a püspöki kartól nyert megbízása alapján a Magyar Szent Kereszt Egyesület egyházi elnöke is. Ez az egyesület 1939-ben alakult, célja a zsidótörvény által érintett katolikusok védelme volt. A püspök anyagilag is jelentösen támogatta az egyesületet. Helyet ajánlott fel a menekült zsidóknak. Apor püspök tiltakozása, kérelmei, a zsidók érdekében küldött táviratai hiábavalók voltak.
Apor Vilmos a hozzá fordulók egy részét bújtatta, illetve továbbküldte Angelo Rotta nunciushoz. A nuncius 1944-ben ezrével írta alá az oltalomleveleket, melyek a Vatikán hivatalos, diplomáciai védettségét jelentették. A püspököt sokan keresték meg azok közül, akiknek sikerült megszökniük a deportálási menetekböl, s tudták, hogy a bújtatás veszélyét nem mindenki vállalja. A püspök minden helyet, lehetöséget megragadott. Találékony és bátor volt. A veszélyben szorosabb kapcsolat alakult ki a Dunántúl püspökei, különösen Mindszenty József veszprémi, Shvoy Lajos székesfehérvári és Apor Vilmos Györi püspök között.
1945. március 28-án azonban az oroszok elérték Györt. A püspök elörelátó gondoskodása a legkisebb részletekre is kiterjedt. Györ város hosszan tartó ostromával számolt.
1945. március 28-án, szerdán megkezdödtek a harcok Györött. Az elsö oroszok csak a sötétség beállta után jöttek a Püspökvár pincéjébe, ahol a menekültek százai tartózkodtak. A következö napok folyamán egyre gyakrabban látogatták a Püspökvárat. Vilmos püspök minden orosz katonát személyesen fogadott a pince bejáratánál, és nagypéntek estig - bár a környezetében levök kérték, hogy legalább nappal pihenjen egy kicsit - egyáltalán nem aludt, mondván: ,,Ha valami történik, ébren kell, hogy legyek''.
Az oroszok magatartása nagyon különbözö volt. Volt eset, hogy letérdeltek elötte és megcsókolták gyürüjét, de elöfordult az is, hogy le akarták azt húzni, vagy megmotozták, fegyvereket keresve.
Nagycsütörtökön a pincében mondta a püspök utolsó miséjét. Az ott jelenlévök közül senki sem tudta palástolni mély meghatottságát. Hiszen lehetetlen volt nem visszagondolni az öskeresztények idejére és a katakombákban megtartott istentiszteletekre.
Elérkezett a nagypéntek. Az ilyenkor szokásos csonka misét sem tudta megtartani a püspök, de felolvasta Jézus szenvedéstörténetét. A közvetlen harc véget ért a városban. Katonák járták a várost, németet keresve. Több csoport benézett a Püspökvár pincéjébe. A püspök fölismerte a közeledö veszélyt. A püspök aznap, nagypéntek délután, nyíltan fölszólította a jelenlévö férfiakat, hogy legyenek segítségére, ha erélyesen kell föllépnie, hiszen, ahogy ö mondta, ,,egyszer úgyis meg kell halni, jobb tehát, ha az ember ilyenkor áldozza föl az életét''. Szavaiból világosan látni, hogy szándékában volt még az élete árán is megvédeni mindazokat, akiket oltalma alá vett.
„Vacsoraosztás ideje volt. Az elötérböl hangos szóváltás hallatszott. A vita oka az volt, hogy az orosz katonák nöket akartak elvinni, hogy krumplit pucoljanak. A püspök valahogy rávette öket, hogy jöjjenek vissza késöbb, és lement a nagy pincébe, ahol idös hölgyek és férfiak önként vállalkoztak krumplipucolásra, a fiatalabbak eközben elbújtak. Egy kis idö múlva az orosz katonák visszajöttek, négyen-öten lehettek és erösen ittasak voltak. Nem tudni miért, egy fiatal leány elöbújt rejtekhelyéröl, az almáspincéböl. Az oroszok meglátták és utánaszaladtak. A lány azt kiabálta: ,,Vilmos bácsi, Vilmos bácsi: segítség!'' Erre a püspök fölszaladt a nagy pince lépcsöjén az elötérbe és ,,Hinaus! Hinaus! Ki innen! Ki innen!'' - kiáltással követelte a katonák távozását.
A püspök erélyes föllépése egy pillanatra úgy meglepte öket, hogy a kijárat felé húzódtak, majd egyikük visszafordult és géppuskával végigpásztázta a helyiséget. Pálffy Sándor - a püspök unokaöccse, aki akkor 17 éves volt - a nagybátyja elé ugrott és három golyót kapott. A püspököt is három golyó érte, egy a homlokát súrolta, a második a jobb karján reverendája és inge kézelöjét lyukasztotta át, a harmadik - a halálos golyó - a hasüregbe hatolt be.”
Papjai hordágyra fektették. Ezután a püspököt hordágyon, pokrócokkal letakarva elvitték a kórházba. Nagy utat kellett megtenni, kb. 7-8 kilométeres kerülövel. Még mielött elindultak volna, egy munkatársa megkérdezte a püspök urat, hogy érzi magát. ,,Köszönöm a jó Istennek, hogy ilyen nagypénteket adott!'' - felelte. Majd a püspök úr az iránt érdeklödött, vajon mindenki megmenekült-e a Püspökvárban? Igenlö válaszunkra csak ennyit szólt: ,,Köszönöm a jó Istennek, hogy elfogadta áldozatomat!''
Délután sürüsödtek fájdalmai, de szelleme tiszta maradt. Följegyezték utolsó szavait, amelyben a jó pásztor búcsúzott nyájától:
,,Még egyszer üdvözlöm papságomat. Legyenek hüek az Egyházhoz! Hirdessék bátran az evangéliumot! Segítsenek romjaiból fölépíteni szerencsétlen magyar hazánkat! Vezessék vissza az igaz útra szegény félrevezetett népünket!
Fölajánlom összes szenvedéseimet engesztelésül a saját büneimért, de fölajánlom papjaimért, híveimért, az ország vezetö embereiért és ellenségeimért. Kérem Istent, ne tulajdonítsa nekik bünül azt, amit elvakultságukban az Egyház ellen tesznek. Fölajánlom szenvedéseimet az édes magyar hazáért és az egész világért. Szent István, könyörögj a szegény magyarokért!
Istenem, Atyám, a te kezeidbe ajánlom testemet, lelkemet! Jézus, Mária, Szent József legyetek énvelem most és halálom óráján! Jézus Szentséges Szíve, bízom benned!''
1945. április 2-án Györ püspöke hazaindult az örökkévalóságba. Halála híre a bombasújtott város sok polgárának személyes megrendülés volt.
Ideiglenesen a karmeliták közeli templomának kriptájába temették. Azok, akik e reggelen ártó szándékkal a templomba tévedtek, koporsóját megpillantva - bár fegyver volt a kezükben - ijedten távoztak. Sírfülkéje elött mindnyájan átéreztük, hogy életében nem a politikus volt a legnagyobb, hanem a pap, a maga letörölhetetlen karakterével. Az a jó pap, aki minden pillanatban híveiért és paptestvéreiért ajánlja föl életét, értük imádkozik, értük mosolyog. Úgy érezzük a szomorúság ellenére, mintha az Úr Jézus arcát látnánk, hangját hallanánk: ,,Mit féltek? Bízzatok, legyöztem a világot!''
Hosszú várakozás után Apor Vilmos vértanú püspököt II. János Pál pápa 1997. november 9-én a boldogok sorába iktatta.
Ünnepe: május 23.
Additional Hints
(Decrypt)
Ur enatrf gur uvyyf sbe uvf cnfgher naq frnepurf sbe nal terra guvat. [(Job 39:8)]