English: This cache is about the Water works at Budaújlak. Be careful with muggles, when you're searching for the cache. Please, do not write your log exactly at the hiding place! And please, put the cache back exactly as you found! It is dangerous, forbidden and not necessary to cross the railway! You can see the recommended approach at the uploaded photos. Please, leave the pencil in the cache!
Magyar: Ez a láda a Budaújlaki Vízmüvel kapcsolatos. Vigyázz a muglikkal, amikor a ládát keresed! Kérlek, ne közvetlenül a rejtekhelynél logolj! És kérlek, pontosan ugyanúgy rejtsd vissza a ládát, ahogy találtad! A vasúti síneken átmenni veszélyes, tilos és szükségtelen! Az ajánlott megközelítési útvonalat a feltöltött képek között találod. A ceruzát ne vidd el!
English:
This is the oldest water works in Budapest, and it is still operating.
Year of building: 1881–82
Architect: János Wein
The website of the Water Works of Budapest: http://vizmuvek.hu/jubileum/
Approach by public transport:
Local train nr. H5
Bus - 9, 29, 111
Tram - 17, 19, 41
Bus at night - 923, 934, 960
Magyar:
A legrégebbi, még müködö gépház. 1881–82-ben épült meg a budai vízellátási rendszer részeként, Wein János, az elsö vízmüigazgató tervei szerint. Feladata többrétü: alapvetöen az óbudai partszakaszon épült kutak vizének kitermelése, majd késöbb a margitszigeti kutak vizének egy része is. A termelt vizet a Krisztinavárosi, a Felsö József-hegyi és a Csatárkai zónába, medencébe továbbítja. 1932-ben megépült a Békásmegyeri Vízmü, melynek vizét szintén a Krisztinai medencébe továbbították, de a víz egy részével Budaújlak is gazdálkodott. A ’70-es évek nagy vízfogyasztása idején a Békásmegyeri új gépház vizét a meglévö vezetékrendszer csak megnövekedett hálózati nyomásveszteségek árán tudta továbbítani. Ennek pótlására gyorsító szivattyúkat helyeztek üzembe, ugyancsak a Budaújlaki gépházban.
A pesti vízmü ideiglenes nagyobbítása mellett Wein már 1876-ban hozzálátott a budai vízmü fejlesztéséhez is. Elöbb a vári Csonka-toronyban létesített új tartályt, és a termelés lehetöségeihez képest növelte a csöhálózatot. 1875-1882 között átalakították a királyi palota vízmüvét és korszerü szüröberendezéssel látták el. Mindezek azonban nem oldották meg a budai vízellátás súlyos problémáit.
Wein János a budai végleges vízmü megépítésével szándékozott a súlyos helyzeten könnyíteni. Két változatot mutatott be a Fövárosi Tanácsnak: az egyik szerint az Óbudai szigeten, a másik szerint az Újlaki Dunaparton ajánlotta a természetes szürésre alapított vízmü megépítését. A Tanács végül is az újlaki megoldást fogadta el. Úgy ítélték: ezen a területen a kavicsrétegek fekvése kedvezöbb, mint az Óbudai szigeten, így a vízmü építése kevesebbe kerül. A tanács felszólítására ugyan Gill Henrik a berlini vízmüvek és Salbach Bernát, a drezdai vízmüvek igazgatója, s felszólítás nélkül a londoni Klein és Fraser cég is nyújtott be 1877-ben terveket a budai vízmü megépítésére, de ezeket a kiküldött szakértö bizottság nem fogadta el. A Tanács végül 1880-ban a budai vízmü tervezését és kivitelezését Wein Jánosra bízta. Az építkezés még ugyanabban az évben elkezdödött.
A vízkivételi lehetöségek valóban kitünöeknek bizonyultak. Az eredetileg tervezett 600 méter hosszú galéria (vízszintes gyüjtöcsö) helyett elegendö volt 200 métert lefektetni. Tették ezt a Duna akkori szabályozási vonalától 20 méter távolságban, a O pont alatt 5 méter mélységben, a szüröcsö szívókútját pedig 6,50 méter mélyre süllyesztették. A tervezett vízmennyiséget (napi 21 000 m3) így ki tudták termelni. A szívóaknától 60 méter hosszú 600 milliméter átméröjü öntöttvas vezetéken jutott a víz a gépházba, ahonnan két, egyenként napi 11 000 m3 teljesítményü, 110 LE-s Woolf-féle himbás gép nyomta a vizet a város különbözö pontjain épített medencékbe, amelyeknek együttes ürtartalmát Wein 10500 m3-ben állapította meg.
Buda különbözö magassági viszonyait figyelembe véve, Wein hat ellátási övezetre osztotta a várost: Budai alsó-, felsö-, Sváb-hegyi alsó-, felsö-, Lipótmezei-, Szép Juhásznéi-övezet. A Budai alsó zóna részére két medencét építettek: az egyiket a Szemlöhegyen, ez az 1. számú vagy Alsó József-hegyi medence, 5000 m3 ürtartalommal. A másikat az Isten-hegy tövében (a mai Kékgolyó utca sarkán) létesítették 4514 m3 ürtartalommal. Ez a II. számú, vagy Krisztinavárosi medence. A Krisztinavárosi medence mellett építették fel a II. számú szivattyútelepet. Felszerelése azonos volt az Újlaki telepével. Ennek a szivattyúi nyomták az itteni medence vizét a különbözö magassági övezetekbe épített medencékbe: a Kis-Sváb-hegy déli oldalán, a Szervita kunyhó közelében épített ll. számú, úgynevezett Vári medencébe (1530 m3), a Lipótmezei Elmegyógyintézet mögötti IV. számú medencébe (1000 m3), a János-hegy között a Szép Juhászné melletti V. számú medencébe (240 m3), valamint a Sváb-hegyen épített VI. és VII. számú medencékbe (600, illetve 400 m3). A csöhálózatot, amely 75-500 milliméter belsö átméröjü öntöttvas csövekböl készült, 45 km hosszúságban építették ki. Az Újlaki vízmü az alsó ellátási övezet részére, melybe már Óbuda is beletartozott, 1881. november 1-töl, a felsö övezet részére pedig 1882. május 10-töl kezdve szolgáltatott elegendö mennyiségben természetes szürésü Duna-vizet. Wein a budai vízmü elkészülte után, a víz termelés eredményességére hivatkozva, javasolta a Fövárosi Tanácsnak: az Újlaki vízmü bövítésével (1300 méter hosszúságú szüröcsö építésével) oldják meg a pesti oldal ivóvíz-ellátási problémáit. A Tanács azonban a javaslatot elvetette. Attól tartottak, hogy az éveken át folytatott eröltetett termelés a szürörétegeket hátrányosan befolyásolná. A pesti vízhiány enyhítésére azonban a következö években mégis igénybe vették a budai vízmüvet. 1884-1887 között körülbelül napi 10000 m3 vizet vezettek át a Margit-hídra szerelt 500 milliméteres csövezetéken.
A Káposztásmegyeri vízmüvel kapcsolatos várakozást vagyis, a pesti vízhiánynak nem a csökkentését, hanem a megszüntetését az építés elsö szakaszának az eredményei nem elégítették ki. A közvéleményben jogos bizalmatlanság támadt a vízmü terve és kivitelezése iránt. Ráadásul a káposztásmegyeri építkezésekkel egyidejüleg megindított Budaújlaki vízmü fejlesztésének munkálatai nemhogy elegendö vizet nem adtak, hanem rontották az addig kifogástalan vízminöséget. Az Újlaki vízmü nagyobbítását 1893-ban határozták el. A meglevö vízszintes szüröcsövet (galériát) észak felé további 400 méter hosszúságban kívánták meghosszabbítani. A munkálatokat 1894. szeptember 9-én Wein János irányításával el is kezdték, de a Duna hatszori kiáradása következtében másfél év alatt csak 84 méter készült el. 1896. december 3-án, az akkor már 66 éves Wein János vízmüigazgatót, a budai végleges vízmü megalkotóját, a természetes szürési rendszer következetes és a káposztásmegyeri vízmüépítés megvalósításának sikeres képviselöjét és harcosát, a föváros közgyülése, kinyilvánítva "a föváros körül szerzett kitünö érdemeiért elismerését", nyugdíjazta. Utóda a fiatal, tehetséges és ambiciózus fövárosi mérnök, Kajlinger Mihály lett. 1893-ban ö készítette a három kisegítö kis vízmü, valamint a Káposztásmegyeri fötelep elrendezésének és gépészeti berendezésének terveit, s 1894 óta a pesti vízmüvet vezette. A Fövárosi Vízmüvek helyettes igazgatójaként - ez maradt a címe 1909-ig 84 méterrel meghosszabbította az újlaki galériát. A további meghosszabbítást az építési hely állapota miatt beszüntette. Mégis a kívánt további 24 000 m3 víz szállításának lehetövé tételére a galériarendszerröl áttért a kútcsoport-rendszerre. A káposztásmegyeri kutak mintájára 3 új aknakutat épített. A kutak építése 1897. június 24-én fejezödött be. Rendes üzemeltetésük - mert sokáig szennyes, büzös vizet szolgáltattak - csak a hosszas tisztogatás után, 1898. július végén kezdödött meg. Ekkor az Újlaki vízmü 36 000 m3 víz helyett már 48 000 m3-t termelt.
A Káposztásmegyeri- és Újlaki vízmü építésével kapcsolatos zavarok és bajok következtében - mint Halmos János polgármester megállapította - "a közönség körében a vízmüvek iránt bizalmatlanság keletkezett, mely tetöfokára hágott akkor, amikor a Duna-jobbparti vízmü kibövítési munkáinak befejezése után az új vízmüszakasz élvezhetetlen vizet adott".
1898. július 1-én a törvényhatósági bizottság közgyülése Halrnos János polgármester javaslatára szakértöket bízott meg a Fövárosi Vízmüvek helyzetének vizsgálatával. Felkérték szakértönek: James Mansergh, a Birminghami Vízmü tervezöjét, Qtto Lueger stuttgarti, Wartha Vince és Kovács Sebestyén Aladár budapesti müegyetemi tanárokat, Jász Dezsö miniszteri fömérnököt. A szakértök szóban és írásban, szinte egyöntetüen állapították meg, hogy Káposztásmegyeren a vízmüvet helyesen és jól tervezték; kiépítése a rendelkezésre álló szürörétegek elönyös kihasználását lehetövé teszi. Helyeselték az új kúttípust, Salbach által megadott kúttávolságok megváltoztatását, a Szentendrei-szigetnek a vízellátásba való bevonását, a kutak megszívásának módját. Helyeselték az újlaki rosszul épített galéria betömését, s hogy a galéria folytatása helyett kutakat építettek.
A pesti vízmü építésével kapcsolatos elsö vita, a természetes és a meterséges szürés hívei között, a Káposztásmegyeri vízmü megépítésének elfogadásával lezárult a természetes szürés javára. A vízmü elsö szakaszának megépítése után azonban újabb vita lángolt fel, a függöleges kút vagy vízszintes galériarendszerek hasznosságával kapcsolatosan. Kajlinger, Weinnel szemben, a függöleges kútrendszer következetes híve volt. A Fövárosi Vízmüveket felülvizsgáló szakértök véleményeinek sorában eredményesen bizonyította e rendszer hasznosságát. 1898 márciusában a Fövárosi Tanácsnak elöterjesztést tett "a Duna-balparti vízmü folytatólagos kiépítése iránt". Eszerint a Káposztásmegyeri vízmü fötelepét 240 000 m3 víz szállításáig kell fejleszteni. Ez 1 millió lakos szükségletét elégítené ki. A tervezet szerint a víz termelését pedig egymástól 100-150 méterre elhelyezett kutakból kell megoldani.
Ma már a vízmü teljesen automatizált, működését számítógépes távirányítás szabályozza. A Fövárosi Vízmüvek itt, legrégibb telephelyén helyezte üzembe 2004-ben az elsö UV-fénycsövekkel müködö vízfertötlenítö berendezést az ivóvíz klórtartalmának csökkentésére.
A gépház építészetileg is értékes alkotás. A Duna mellett hosszában elnyúló, arányos méretü téglaépület minden oldalát szolid dekoratív elemek díszítik. Változatos formájú vakolt ablakkeretei, csipkézett párkányai a homlokzatnak élénk, könnyed hangulatot kölcsönöznek. A gépek, technológiák változtak, de a külsö maradt, ma is az eredeti állapotot tükrözi. Az épület szép példája annak a sajátos stílusnak, amely a 19. század utolsó évtizedeinek kisebb ipari létesítményeit egykor jellemezte.
A Fövárosi Vízmüvek honlapja: http://vizmuvek.hu/jubileum/
Megközelítés tömegközlekedéssel:
HÉV - H5
Busz - 9, 29, 111
Villamos - 17, 19, 41
Éjszakai busz - 923, 934, 960