Pilis
Környéke gazdag régészeti lelőhely: bronz- és vaskori leleteket, valamint 2. századbeli szarmata halomsírt tártak fel. Avar és honfoglalás kori sírokat is találtak a régészek.
A különböző népcsoportok keletről nyugat felé történő vándorlási útvonala mentén alakult ki ez az ősi település, melyről gazdag régészeti emlékek tanúskodnak. Szakemberek feltártak kőkori, bronz- és vaskori leleteket, a 2. - 4. századból való igen ritka korai szarmata halomsírokat (horgásztó környéke), továbbá avar és honfoglalás kori sírokat is (vadászház mellett). Az ősi település a Via Magna (nagy Sóút) mentén feküdt, a dolinai részen az avarok lakta Sikond, a monorierdei részen Újfalu , a Gerje természetvédelmi területen Wyfalu néven laktak kisebb közösségek.
Fényes Elek 1851-ben kiadott Magyarország geographiai szótára sok-sok adattal bizonyítja, hogy akkoriban még négy falu szerepelt ezen a néven. Az Országos Községi Törzskönyv Bizottság határozata értelmében 1900. év óta azonban csak ez a község jogosult a Pilis nevet használni a település elnevezésére.
Pilis nevét ismert oklevél először 1326-ban említi. A 14–15. században a Pilisi-család birtokolja. A török hódoltság elején, a 16. század közepén elpusztult. Mint pusztát a Fáyak szerezték meg, 1711-től Beleznay Jánosé, aki felvidéki szlovákokkal telepítette be. A 19. században a Nyáry és a Gubányi családé lett. 1805-től mezőváros.