Albertirsa története
A kertes családi házak sűrűjéből ma öt templom tornya magasodik a város fölé, melyek közül négy a város délkeleti részén egymás szomszédságában fekszik, míg az ötödik az előbbiektől északnyugatra jó távolból idézi a történelmi múltat, mintegy szemléletesen is bizonyítva, hogy a ma Albertirsája a nagy történelmi hagyományokkal rendelkező két, szorosan egymás mellé települt régi község: Alberti és Irsa 1950-ben történt közigazgatási egyesítéséből alakult. A történelem a községek emlékekben gazdag múltját két nagy fejezetre osztotta.
Az első fejezet kezdetét az oklevelekben is nyomon követhetően az 1200-as évekig vezethetjük vissza. Ezekből az időkből származnak a községek néveredetéről szóló első forrásaink. Az oklevelek tanúsága szerint Albertit korábban Istvánfalvának, Istvánházának nevezték. Az Alberti helységnév értelme Alberté ( Albert tulajdona). Ezt erősíti meg IV. László király 1277-ben kiadott oklevele is, melyben a szigeti apácáknak adományozott birtok határait jelző helyek között említi az "Alberté" birtok nevét is. Az Irsa helységnév szláv eredetű, és az ős-szláv: jelsa, olsa -magyarul égerfa jelentésű szóból származik s minden bizonnyal égerfával benőtt helyre utal. Az Irsa etimológiai és földrajzi eredetét bizonyítja az a tény is, hogy az ország különböző területein elszórtan ma is megtalálhatók a vele azonos helységnevek: Jolsva, Jósva Olcsva, Isaszeg. A történelemben az Irsa név legrégibb említését IV. Béla király 1258. évi oklevelében találjuk, melyben a mai Szilágysomlyó környékén végzett határjárásban az Irsa-cserjék és az Irsa-bérc nevekkel találkozunk.
Pest megyében a budai káptalan 1368. október 2-án kelt oklevele arról szól, hogy László kanonok az óbudai klarisszáknak adományozott Cegléd birtok határait megjáratta. A határjárásban Irsa neve is szerepelt. Okkal feltételezhető, hogy Albertihez hasonlóan Irsa is a községet évszázadokon át birtokló ősi nemesi családtól - az Irsayaktól- kapta helységnevét. Ennek ellenkezőjét bizonyítja Pálóczi Mátyás országbíró 1430-ban kelt ítéletlevele, melyben az Irsán birtokkal rendelkező Nagyrévi Pál fiát, Jánost megkülönböztetésként a birtoka után Irsaynak nevezi. Az Irsayak 1444-ig visszavezetett családfáján is ettől az idoponttól kezdődően követhetjük nyomon ezen a családi néven a községet évszázadokon át birtokló nemesi család történetét.
Sem Alberti, sem Irsa nem rendelkezik városalapító oklevéllel, ezért az 1200-1300-as években kelt oklevelek adatait a lakott településekre utaló első hiteles forrásként kell elfogadni, s ezek alapján Albertirsa településtörténetét a fenti időpontoktól kezdődően lehet számítani. A falutörténet második fejezete a 150 éves török hódoltság után történt újjátelepítéssel kezdődött, és ma ezektől az évektől indulva foglalkozhatunk Albertirsa falutörténetének különböző témaköreivel. Mind az irsai római katolikus egyházközség, mind az alberti evangélikus gyülekezet történeti leírásaiban találkozunk azzal a Váracskay Andrással, aki az újjátelepítés kezdetén elsőként hívott felvidéki telepeseket a gazdátlanul hagyott, parlagon heverő alberti-irsai puszták benépesítésére. Váracskay mellett a korábbi birtokokat visszaszerző Irsayak és több más, a Felvidékről származó kisebb nemes is itt szerzett birtokot, és a magukkal hozott magyar-szlovák jobbágyokkal együtt népesítették ujjá az elhagyott Alberti-Irsát.
Az alberti evangélikus egyházban őrzött szlovák nyelvű leírás szerint Váracskaytól származik az 1711-ben kelt meghívó levél is, melynek kézhezvétele után az új lakóhelyet keresők két megbízható férfit küldtek Albertibe, hogy vegyék szemügyre a Váracskay által felkínált alberti pusztát. Számunkra ma már történelmi tény, hogy a küldöttek Albertit megfelelő lakóhelynek találták, és az egyházi feljegyzések szerint 1711. szeptember 29-én 24 szekérrel ide meg is érkeztek. Joggal kérdezhetjük, mi ragadhatta meg az új hont keresőket a műveletlen, magára hagyott, pusztává vált alberti-irsai határ láttán? Feltehetően kedvezően befolyásolta választásukat a táj előnyös természeti adottsága. A lankás déli fekvésű dombvidék jó minőségű termőtalaja, a Gerje-patak mentén dús füvet, kaszálót ígérő rét és a szőlőtermesztésre alkalmas napos, homokos határ.
A kedvező természetföldrajzi adottság alapozta meg és szabta ki a község későbbi fejlődésének a további irányvonalát is. Helyzetéből adódóan Albertirsa bekapcsolódhatott a közlekedési főutak országos hálózatába. Az 1847. szeptember 1-én megnyitott Pest-Szolnok-i vasúttal a község közelebb került a fővároshoz, míg a környező falvakkal összekötő közutak révén Albertirsa a környék kisipari és kiskereskedelmi központjává vált. 1950. őszén leszerelték a Pesti ú. és a Vasút ú. találkozásánál régóta olvasható Alberti-Irsa határjelző névtáblákat, majd a község víz- és csatornamű építése során kiemelték helyükről a régi községhatárokat jelölő hatalmas terméskő oszlopokat, ezzel is jelezve a két régi község egybeolvadását. Ezt megelőzően már 1936-ban is kezdeményezték az akkori államigazgatási vezetők a két község közigazgatási egyesítését. Idézet dr. Gálffy miniszteri tanácsos 1936-ban keltezet javaslatából: "Földrajzi szempontból az egyesítésnek akadálya nincsen, mert az egyesítendő községek határa egymással összefügg és egymástól természeti akadályok nem választják el."A település egységét megerősíti az a körülmény is, hogy a községnek részben közös intézményei vannak: vasútállomás, posta, állatorvos."
Az egyesítés nemzeti szempontból is kívánatos, mert Irsának erősebben magyar lakosságával szemben Alberti nagyobb része tót származású" 1950. szeptember 6-án kelt az a BM rendelet, melynek végrehajtása nyomán közigazgatásilag egyesítették a régi Albertit és Irsát s azóta az egyesített nagyközség az ALBERTIRSA nevet viseli.
(Azon az ösvényen ami mellett található a láda, már 30 éve mennek az emberek a vasút állomásra, ha "üzemi terület" lenne, akkor sem foglalkoznak vele, hogy ki megy el ott.)