-
Difficulty:
-
-
Terrain:
-
Size: 
(small)
Please note Use of geocaching.com services is subject to the terms and conditions
in our disclaimer.
A magyar síolimpiák (és remélhető síolimpiák) nyerteseinek emlékére készítette:Blackangle73 ha lecsúszol a kalandpályán akkor egy raklapon lévő műanyagra érkezel(olyan mint a sípályán is van).Ott a láda. Ha ott vagy rajta állsz.(ez az egész egy kis dombon van ami a műanyag (és télen a hó) miatt nagyon csúszik úgyhogy vigyázzatok. Sok sikert!
A SÍOLIMPIÁK TÖRTÉNETE: A régészeti kutatások a sízés eredetét több ezer évre becsülik, barlangi rajzok, írásos emlékek és régészeti leletek alapján. A mai síléc őse az ellipszis vagy kör alakú, vesszőből, állati csontokból készült talp, amelyet lábra erősítve megkönnyítette a havon közlekedést, ezzel az élelemszerzést és a vadászatot. A kerek, vagy ovális talpat később az ember „megújította”, megnyújtotta, és kialakult a mai síléc őse. A norvégiai Rodoy és az oroszországi Fehér Tenger mellett talált barlangrajzok—melyeket 4000 évesre becsülnek – ezt jól bizonyítják. 550 illetve 790 évek körül Prokop és Jordanes, illetve Paulus Diakonus írásaiban emlékeznek meg az északi népek létért való küzdelméről, amelynek fontos közlekedési eszköze volt a sí őse. A lappok, norvégek és a finnek már gyakorlott sízők voltak, Diakonus nevezi a finneket „skridfinn”-eknek –siklófinn—gyorsaságukért és ügyességükért. A 900-950-es illetve az 1200-as évekből származó harci dalok és regék melyekről Sturlasson, Saga és Heming írtak bizonyítják, hogy a sít harcban is használták. 1199-ben a finnek a dán király, Regner seregeit sílécen verték vissza, Saxo dán történész írása szerint. Megtalálható a sízés az Edda dalokban, vagy a finnek eposzában, a Kalevalában is. 1555-ben Olaus Magnus részletesen beszámol arról, hogy az északi népek „”téli mulatozásai” sem nélkülözhették a sít, melyekkel versenyeket és vadászatokat rendeztek. 1767-ben kelt feljegyzés szerint a svéd-norvég határon a határőrök pénzdíjas, lövészettel kombinált síversenyeket rendeztek.(tekinthetjük ezt az első biathlon versenynek.) A sízés tömeges elterjedése és sportággá fejlődése a 19-ik század közepétől kezdődik. 1877-ben Norvégiában megalakult az első síklub Ski-Klub Christiania néven, majd ezt követően újabb klubok is és versenyeket is rendeznek. F.J.Nansen a híres sark-kutató és társai 1888-ban 46 napon keresztül síléceken szelik át Grönlandot, melyről 1890-ben megjelent könyve világsiker volt. Részben ennek is tulajdonítható, hogy a század utolsó évtizedeiben mind több helyen honosítják meg a sílécet, 1874-ben Ausztriában, (Payer féle északi sarki expedíció), 1883-1896 között a német Harz hegységben, a Fekete Erdőben kezdenek el sízni. 1895-ben megalakul a Ski-Klub-Schwarzwald. 1900-ban B.Nilsen norvég mester Feldbergben bemutatja a síugrást, ezzel új korszak kezdődik a német és a svájci sízésben. A lengyelek a Beszkidekben 1897-ben kezdtek síelni, az olaszokhoz 1901-ben valószínűleg német hatásra jutott el a sízés. Hazánk is az úttörők közé tartozik, 1891-92-ben kezdődött el nálunk is a sízés terjedése. A 20. század elején rohamos fejlődésnek indult a sízés nemcsak a versenysport, hanem a túrázás és a tömegsport is. Sorra alakulnak a nemzeti síszövetségek, többek között 1896-ban Oroszország,1903-ban Csehszlovákia, 1904-ben USA,1905-ben Ausztria és Németország,1908-ban Norvégia, Finnország és Svédország, majd Olaszország és Svájc és 1913-ban Magyarország alapította meg nemzeti Sí Szövetségét. 1910-ben Krisztiániában (Oslo) 10 nemzet 22 küldöttje megalakította a Nemzetközi Sí Kongresszust (CIS), mely lényegében a Nemzetközi Sí Szövetség elődjének tekinthető. A CIS 14 éven keresztül működött, hazánk 1914-ben lett tagja, és a CIS ajánlására vette fel a NOB a sízést az olimpiai versenyszámok közé 1924-ben a franciaországi Chamonixban megrendezték az első téli olimpiát, majd ugyanitt február 2-án 14 ország – Ausztria, Csehszlovákia, Finnország, Franciaország, Jugoszlávia, Lengyelország, Magyarország, Nagybritannia, Norvégia, Olaszország, Románia, Svédország, Svájc, és USA– megalakította a Nemzetközi Sí Szövetséget (FIS) Az azóta eltelt 8 évtized alatt az egyik legjobban szervezett és gazdaságilag is sikeres szövetség, amely ma 111 tagországgal működik Érdemes megjegyezni, hogy a FIS 1924-től napjainkig mindössze 4 elnököt „használt” el 1924-26-ig Ivar Holmquist (SVE), 1934-51-ig Nicolai Ramm Östgaard (NOR), 1951-1998-ig Marc Hodler (SUI) és 1998 óta Gian-Franco Kasper (SUI) látta illetve látja el az elnöki tisztet. Az első téli olimpián a síben négy versenyszámot rendeztek, a 2006-ban Torinóban 28 sí, 10 biathlon, 6 hódeszka és 4 sí akrobatika versenyszámban versenyeztek. 1925-től rendezik a világbajnokságokat, 1930-ig csak az északi versenyszámokban, 1931-től az alpesi számokban is. Az alpesi versenyszámok érdekessége, hogy az angol Sir Arnold Lunn ezeknek megalapítója, 1921-től szervez és rendez lesikló, illetve később szlalom versenyeket, majd javaslatára 1931-től a világ és olimpiai versenyek sikeres programja lett. l952-től szerepelnek a nők a téli olimpiákon és a VB-ken, és 1968 óta rendeznek junior VB-ket. A Világkupa versenyeket a teljes téli szezonban milliók nézik a TV-k műsorán, de nem csekély a helyszíni nézők száma sem. A biathlon 1960 óta szerepel a Téli Olimpiákon, 1958 óta rendeznek VB-ket. A biathlonnak nemzetközi szövetsége az IBU (International Biathlon Union), amely a FIS-hez hasonlóan igen jól szervezett és gazdaságilag is sikeres szövetség. Tagországainak száma: 66. Sízés Magyarországon. A „Regélő” c. újság 1837-ben megjelent téli számában írta, hogy egy Ernst Jensen nevű bergeni fiatalember Pesten húszszor körbefutotta a vásárpiacot „norvég csúszkákon”. A „Herkules” c. lap 1884-ben „hócipőkről” írt, feltehetően valamelyik külországi újságból „magyarítva” a sílécet. 1891-ben Chernelházi Chernel István a neves ornitológus Norvégiában ismerkedik meg a sível és lappföldön tanulja meg a sízés alapjait. Hazatérte után, l892 novemberében mutatja be az új közlekedési eszközt Kőszegen. A sportszerű sízés kezdete 1892. december 4. Ezen a napon a BBTE két tornásza Bély Mihály és Demény Károly a Krisztiániából (Oslo) hozatott sílécekkel a Vérmezőn próbálkozott, majd a nem kevés kíváncsiskodó kíséretében felgyalogoltak a Kis-Svábhegyre, ahonnan a Fogaskerekű felé eső lejtőn először Demény Károly csúszott le – bukás nélkül. Szintén még e hónapban Hangay Oktáv kolozsvári tanár és társai Erdélyben kezdtek el síelni. A Herkules c. lap szerint Földváry Tibor és Erlich János sível ”száguldott” végig az Andrási úton ez idő tájt. Az ezt követő években, mind többen ismerkedtek meg a sível, amit az is segített, hogy szakkönyvek, újságcikkek ismertették az új sportágat. 1984-ben jelenik meg az első szakcikk a „Tornaügy” c. folyóiratban, szerzője Bély Mihály, 1896-ban Chernel István „A lábszánkózás kézikönyve.” C. kiadvány arat sikert. A BBTE sízői a Naphegyen és a Svábhegyen gyakorolnak, míg Chernel István és tanítványai Erdélyben tesznek sí-kirándulásokat. 1895-ben a bátrabbak a Sashegy oldalában próbálkoznak a síugrással, 1896 februárjában Szabadka és Újvidék között 103 km-es távon rendeznek versenyt, amely talán a ma divatos maratoni távú síversenyek őse. Az ezredforduló körüli években dr. Jordán Károly sível hódítja meg a svájci Grand Combin –4314 m—a Krizsna –2040 m—a Páring –2518 m—csúcsait, aztán a Sziléziai menedékház sítúrájának célpontja. 1901. december 29-én az első női sítúrázó Egenhoffer Teréz sível teszi meg az utat a Kistarpataki völgyben lévő Téry menedékházig. A sportsajtó is kegyeibe vette az új sportágat, 1907-ben a Nemzeti Sport állandó sí rovatot indít, de a korabeli képes újságok is számos riportot és képet közölnek főleg a Normafánál sízőkről, de más helyekről is. A népszerűséget növelte az a tény, hogy a Kárpátok és Erdély magasabb hegyei és barátságosabb dombjai várták telente a sítúrázni vágyókat, akik megküzdöttek az akkori távolságokkal és közlekedési nehézségekkel. 1907-ben tartották az első hazai sí tanfolyamot, melynek oktatója az osztrák Mathias Zdarsky, a sízés egyik úttörője volt. Ezt követően már részben magyar oktatókkal szinte minden évben rendeztek sí tanfolyamot, főleg az északi hegyeinkben,1910-től Tátraszéplakon. 1908-ban megalakult a Magyar Sí Klub dr. Jordán Károly és dr. Serényi Jenő irányításával, melyet a Magyar Sí Szövetség elődjének tekinthetünk. A megalakulást követő napon máris versenyt rendeztek a Dorog közeli Gete hegyen. 1909-ben a Kis Fátrában megépül az első szövetségi ház mely a terület tulajdonosáról a „Báró Révai Gyula„ nevet kapta. Ugyanebben az évben megrendezte az első síugró versenyt a Normafánál a Magyar Sí Klub és a Magyar Turista Egyesület. Fontos megemlíteni a Tátrában sorra épülő síugró sáncokat és sípályákat, melyeket Guhr Mihály az ott élő és a sísportot igen kedvelő üzletember hozott létre. 1911-ben Tátraszéplakon rendezték meg az első Magyar Sí Bajnokságot. A február 4-5-én tartott versenynek 35 résztvevője volt kezdő és I.osztályú kategóriában—bajnokot csak az I.osztályban hirdettek. Három versenyszám –6 km távverseny, síugrás és műverseny –összesített pontszáma alapján számították a sorrendet. A mű-verseny három kötelező és három szabadon választott sí gyakorlatból állt. Az első bajnok Richard Gerin (Wien), 2. B.Weiss (Bielitz) 3. Katzander Jenő (BETE). Ezt követően minden évben növekvő létszámmal és több versenyszámban megrendezik a Magyar Bajnokságot, kivéve a háborús éveket, és amikor nem volt hó. 1913. július 15-én 14 egyesület megalakítja a Magyar Sí Szövetséget. Az első elnök Szacellári György, főtitkár dr .Serényi Jenő. A Szövetség a nemzetközi sí élethez is utat talál, 1914 februárjában a Nemzetközi Sí Kongresszus teljes jogú tagja lett. A szövetség vezetése igen jelentős, a hazai sísportot fejlesztő terveket készített elő, ne felejtsük el, hogy abban az időben az ország 2000 méteren felüli hegyek tömegével rendelkezett, a Tátra teljes vonulata, az Alacsony Tátra és az Erdélyi hegyvidékek síterepei elérhetőek voltak. Az 1914-ben kitört világháború, majd a Trianoni békeszerződés a sísport terveit keresztülhúzta. A háború éveiben a versenyeket szüneteltették, hiszen a fiatalság a frontokon teljesített szolgálatot, ahol sokan meghaltak vagy rokkantan kerültek haza. Dr. Serényi Jenő főtitkár, a hazai sízés egyik legnagyobb úttörője 1915. július 14-én Doberdónál vesztette életét. A sísport jelentőségét a hadviselés is felismerte. 1914 decemberében katonai sí tanfolyamot tartottak Tátraszéplakon, majd a sízők a katonaságnál adták tovább tudásukat. 1917-ben az Országos Testnevelési Tanács az iskolai síoktatás kérdésével foglalkozott, melynek első lépéseként 1917. december végén tanári sí tanfolyamot tartottak 22 résztvevővel Körmöczbányán. 1918-ban 10 vidéki és 6 fővárosi iskolában bevezetik a középiskolai síoktatást. 1918-ban megrendezik az első erdélyi síugró versenyt, február 1-3 között országos versenyt rendez a szövetség a Magas Tátrában, ahol az első Serényi emlékversenyt tartják, győztese a Budapesti Egyetemi Sport Egyesület.1919 januárjában a Normafánál felavatják a síugró sáncot. Február 15-16-án a Normafánál Budapest bajnokságot rendeztek.-----Mindez azt jelezte, hogy a háború befejezése után a sísport művelői készülnek a versenyekre és a hazai sísport fejlesztésére. 1920 nyarán aláírták a Trianoni békeszerződést, mely az egész országot tönkre tette, a sportágak közül leginkább a sísportot. 25 év munkája veszett kárba, elérhetetlenné váltak a Felvidék és Erdély magas hegyei, elvesztek az addig megépített létesítmények. A sízők optimizmusa azonban újraszervezte a hazai sísportot. Elsőnek a Budai hegyek, a Normafa környéki sípályák éledeztek és fejlődtek –a síugró-sánc és környéke fokozatosan épül – de a Mátra és a Bükk hegység is otthont ad a sísport szerelmeseinek. És Pécs a Mecsekben, Kőszeg és Sopron a nyugati hegyvidékeken, Dobogókőn egy évtized alatt kiépítik a sípályákat annak ellenére, hogy a 20-as években 5 szinte hó nélküli tél volt, amikor versenyeket nem, vagy csak néhány alkalommal lehetett rendezni. A nemzetközi sí életbe is lassan visszatértek versenyzőink, 1922-től szinte minden évben lengyel barátaink vendégei voltunk. 1923-ban a Zakopanéban tartott nemzetközi versenyt Szepes Béla nyerte, ugyanebben az évben Galyatetőn avattak sísáncot. 1923 havas telén januártól márciusig számtalan versenyt tartottak. 1924-ben az első téli olimpián 5 magyar versenyző indult, ahol Németh Ferenc 50 km-es sífutásban a 20., Déván István 18 km-es sífutásban a 31. helyezést érte el. Az ugyanitt – Chamonix – megtartott kongresszuson megalakult a Nemzetközi Sí Szövetség, a 14 alapító ország egyike Magyarország. A hazai gyengébb hóviszonyok ellenére a nemzetközi versenyeken jeles eredményekkel szerepelnek versenyzőink. 1925-ben a Jungfraujochi lesikló verseny győztese Eleőd Anikó; 1926-ban Svájcban a Szepes fivérek dobogós helyeken végeznek; a Tátrai versenyekről versenyzőink 10 díjat hoznak haza; 1927-ben a Kanderstegi nemzetközi cserkész találkozón a magyar csapat győztes; 1928-ban a KISOK stafétája nemzetközi versenyt nyer, 1930-ban a Körmöczbányán rendezett nemzetközi versenyről 12 győzelemmel és számos helyezéssel térnek haza versenyzőink A 30-as évekig évente csak egy férfi bajnokot hirdettek, és a versenyek a terep-sízésből és a síugrásból álltak. A 20-as évek végén teret nyer a lesiklás, és ez nemcsak a versenyzők számát, hanem a tömegsportot is jelentősen növelte. Az 1931-ben a svájci Mürrenben megtartott nem hivatalos alpesi VB után, az alpesi sí hazánkban is önálló versenyág lett, bár 1931-től 39-ig csak alpesi összetett bajnokot avattak. A 30-as évek a sísportban jelentős fejlődést hoztak. Ennek oka elsősorban az volt, hogy igen jelentős és jól szervezett klubok –BBTE, MAC, MSK, Postás, Goldberger SE. Beszkárt, stb.—rendelkeztek síszakosztállyal, ezek mellett vidéken is számtalan síklub működött. A Szövetségben is tervszerű munka folyt, különböző tanfolyamokat – edző, bíró stb.—tartottak, gondoskodtak a sípályák karbantartásáról. 1933-ban a szövetség fennállásának 20 éves fordulójára majd ezt követő évben több mint 300 oldalas évkönyvet adtak ki Hensch Aladár szerkesztésében, aki több évtizeden keresztül volt egyik lelkes szervezője a hazai sísportnak.(Sajnos azóta ilyen tartalmú és terjedelmű évkönyv nem jelent meg.) 1933-ban és 1934-ben rangos nemzetközi versenyeket rendezett a szövetség a Mátrában és a budapesti sáncon, melyeken több világhírű versenyző vett részt, többek között a síugró világbajnok Sigmond Ruud. 1935-ben Lillafüreden rendeztek nemzetközi sporthetet számos külföldi versenyző részvételével. 1938-ban a szövetség 25 éves jubileumán a Mátrában nemzetközi versenyt rendeztek, amely a kedvező hóviszonyok és a körültekintő rendezés miatt remekül sikerült. Részben e verseny nemzetközi visszhangja is eredményezte, hogy a Helsinkiben tartott FIS kongresszuson Magyarország kapta az 1940.- ben sorra kerülő kongresszus megrendezésének jogát. (A sors fintora, hogy ez a kongresszus a háború miatt elmaradt, és 1992-ig kellett várni, amikor Budapest rendezhette meg a FIS kongresszust.) A legjobb versenyzők sok nemzetközi versenyen vettek részt, és értek el említésre méltó eredményeket. Az 1936 évi Téli Olimpián Szalay László az alpesi összetett versenyben 19. Kővári Károly 27. Csík Imre 30. helyezést értek el. Ugyanez évben alpesi VB-t rendeztek Innsbruckban, ahol Zelkó József műlesiklásban a 11. helyet szerezte meg. Itthon és külföldön is ismerték a síugró Ványa Pál, Darabos Sándor és a Szepes testvérek, a sífutó Bellóni Gyula, Marsik Andor, De Potterer Gerard (Csik Imre), az alpesi Iglói László, Szalay László, Kővári Károly nevét, és a hölgyek közül Szapári Mariann, főleg Eleőd Anikó eredményeit. Mindezt úgy, hogy magas hegyek hiányában a hazai sízés lehetősége igen korlátozott volt. 1938-ban Kárpátalja visszatért, ezzel a magyar sísport olyan magas és hótartó hegyekkel gazdagodott, melyek a fejlődés lehetőségét emberközelbe hozták. A Sí Szövetség és az Idegenforgalmi Hivatal azonnal megkezdte a visszatért területek bekapcsolását a sportba. Síugró sánc épült, kijelölték a sípálya útvonalakat, a hegyekben jelző táblákat helyeztek el, és megkezdődött új sípályák építése is. A Rahó és Tiszaborkút közötti területeken sípályák feltárása kezdődött, új versenyalkalmak megszervezésére került sor. 1940-ben Erdélyt is visszacsatolták az anyaországhoz. Ezzel nemcsak a legnagyobb, de a legjobban kiépített síterepekkel gazdagodott az ország és a sísport. Birtokba vehették a sízők a Radnai Havasok 2000 m feletti magasságú hóborította csúcsait, a Keleti Kárpátok hatalmas hegyvonulatát, a Kelemen, Gyergyói, Csíki havasokat és a Hargita remek síterepeit. A legjobb sízők részére már november hónapban tudtak havas edzőtábort biztosítani, a sífutók részére Izvorán, az alpesiek részére a rahói Mencsulon. Nem volt gond a versenyek, bajnokságok megrendezésére, hiszen a visszatért területekkel nemcsak hegyvidékekben gazdagodott az ország és a sísport, hanem rengeteg tehetséges síversenyzővel is. A síugrás is gyors fejlődésnek indult, sorban korszerűsítették a síugró sáncokat Gyergyószentmiklóson, Csíkszeredán, Volócon, de nem feledkeztek meg a korábbi pályákról sem, hiszen a Budapesti Jánoshegyi sánc korszerűsítése is befejeződött az évtized végére. A megnagyobbodott ország szinte minden hegyvidékén építették a pályákat, és nem teljes a felsorolás, de az 1938-42 közötti években Sopronban, Bánkúton, Kassán, Volócon, Rahó környékén, Szovátán és a Hargitán vehettek birtokba a sízők sí pályákat. A Máramaros megyei Borsafüreden a Priszlop hágó felé elterülő a sísport szempontjából ideális területet találták alkalmasnak arra, hogy ott épüljön ki a hazai sí központ. Indokolta ezt nemcsak a sísport minden ágára alkalmas terepviszonyok megléte, hanem az a tény, hogy jó hóviszonyok voltak novembertől májusig. Rekord gyorsasággal 1942. november 3-án átadásra került a Lóhavason a Szövetség sí háza, melyet a sokszoros síbajnoknő Eleőd Anikóról „Anikó” menedékháznak kereszteltek el, és az avatáson ő volt a zászló-felvonó. Ezzel közel egy időben megépült a MOVE „Bors vezér” menedékháza, az Országos Sportközpont anyagi segítségével sípályák épültek és elkészült a Borsafüredi síugró sánc is, melyhez Borsa község adománya is hozzájárult. 1940-44 években a hazai sísport tobzódott verseny helyszínekben, és a visszacsatolt felvidéki, kárpátaljai és erdélyi pályákon kívül versenyek helyszíne volt Dobogókő, Galyatető, Kékes, Lillafüred, Sopron, Zirc, Nagyhideghegy, Budapest, stb. Az egyesületekben igazolt versenyzők száma meghaladta az 1000 főt, de több ezer főt tett ki a KISOK, a levente és a cserkész versenyeken induló fiatalok száma. Külön ki kell emelni a KISOK –középiskolások versenye—keretében rendezett versenyeket, melyeket a Toldy Reáliskola testnevelő tanára vitéz Szabó Zoltán szervezett igen nagy sikerrel és létszámmal már a 30-as évek közepétől. E versenyek számtalan tehetséges fiatalt adtak a versenysportnak, akik még a háború befejezése után is sok örömet szereztek a sísport kedvelőinek, szurkolóinak. A második világháború befejezése utáni új-régi határmódosítások újra megfosztották az országot és a sísportot a magas hegyvidékektől, az országgal együtt a sísport is újra vesztes lett. A veszteség még Trianonnál is nagyobb volt, mert a szövetség által 6 év alatt létrehozott számtalan sí létesítmény is hozzáférhetetlenné vált. A szövetség teljes irattára, könyvtára megsemmisült, a harctereken, internáló, fogolytáborokban, gázkamrákban számtalan síző és szervező vesztette életét. Mindezek ellenére talán a sísport volt az első sportág, amely megkezdte az újjászervezést. Olyan személyiségek bátorították és segítették a talpra állást, mint Mező Ferenc szellemi olimpiai bajnok, dr. Szentgyörgyi Albert Nobel díjas, aki a megelőző években rendszeres látogatója volt Borsafürednek, és dr. Bay Zoltán a neves fizikus, aki a megalakuló elnökségnek is tagja volt. 1945-ben tehát Delmár Valter, Libik György, dr. Molitor Sándor, Szontagh Dezső, Tamási Zoltán és Tolnai József alkotta bizottság rendezte a „sorokat”, és a háború utáni első közgyűlés megválasztotta a szövetség vezetését: Díszelnök dr. Szentgyörgyi Albert, Elnök Delmár Valter, Főtitkár dr. Molitor Sándor. Az elnökség tagja lett többek között a neves grafikus, olimpikon, sokszoros síbajnok Szepes Béla is. A nemzetközi sportéletbe is hamarosan bekapcsolódott a szövetség, és a különböző nemzetközi versenyeken résztvevők igen jó eredményeket értek el. Iglóiné Eleőd Anikó és Bohus László Zakopaneban nyertek versenyt, Szikla Péter megnyerte a Balkán kupát, tizen belüli eredményeket ért el a síugró Hemrik Ferenc, a sífutó Harangvölgyi András és az alpesi Novák Ferenc, Szász Levente és Székely Tamás. Az 1948-as téli olimpián 10 síző képviselte hazánkat. Az alpesi versenyszámokban Iglóiné Eleőd Anikó 22. és 36., Szikla Péter 25. és 30. Hemrik Ferenc síugrásban 34. helyezést ért el, de a mezőny második harmadában végeztek a többiek – Kővári, Máté, Harangvölgyi, Mazány, Székely és Beták – is. 1948-ban a teljes magyar sport állami irányítás alá került, és a szakszövetségek önállósága, demokratikus szervezettsége megszűnt. A Síszövetség vezetése személyi kérdéseiben is központi döntések születtek, szerencsére Sajgál Gyula személyében régi síző kapott az elnöki funkcióra megbízást, így különösebb akadály nélkül sikerült az átállás. Sajnos korábban jól működő klubok szűntek meg, viszont részben a fegyveres testületekben, részben a nagyobb üzemekben, gyárakban alakultak síszakosztályok. A sport és ezen belül a sísport szerencséje volt, hogy honvédelmi jelentőségét felismerte az állam-vezetés, így anyagi és egyéb támogatáshoz jutott a sísport is. 1950-ben a sísport tömegesítésére az akkori politikai ifjúsági szervezetet – DISZ – bízták meg, ennek eredményeképpen több ezer sífelszerelést kapott a fővárosban és a megyei centrumokban létrehozott sí állomások. A síoktatói gárda kialakítására is lépések történtek, azonban ezek a törekvések különböző okok miatt igen hamar elhaltak, eredményességük nem volt. Az ország politikai elszigeteltsége miatt a külföldi kapcsolatok szinte teljes egészében megszűntek, legfeljebb a szomszédos szocialista országok néhány versenyén tudtak a legjobbak részt venni. Mindezek ellenére a sísport a csonka-ország szinte minden hegyvidékén rendezett versenyeket, amelyeken a résztvevők száma is jelentős volt. A Magyar Bajnokságokon résztvevők száma sok esetben meghaladta az alpesi és a sífutó szakágban a 100 főt, és a síugró mezőny is 50 feletti versenyzővel rendelkezett. 1952-ben az Osloban megrendezett téli olimpián 4 síző képviselte hazánkat, 50 km-es sífutásban Sajgó Pál 27., Berecz Ignác 31., alpesi versenyszámokban Kővári Károlyné 30.,32., és 37. helyezést értek el. Ezekben az években a szocialista országokban megrendezett nemzetközi versenyeken Sajgó Pál több első és dobogós helyezést szerzett, de jó eredményeket értek el Kővári Károlyné, Bartha Magdolna és Mazány Sándor is. A fejlődésnek legnagyobb gátja a havas edzőtáborok hiánya volt, melyre az állami sportvezetés anyagiakat nem biztosított, egyéni kiutazás lehetősége pedig szinte lehetetlen volt. Mindezek ellenére a sportágban csalódást okozott, hogy az 1956-os olaszországi Téli Olimpiára a sportvezetés síző indulását nem engedélyezte. Az 1956-os forradalom idején mintegy 50 élvonalbeli síző hagyta el az országot, ám a sí versenysport ezt érezte meg legkevésbbé. A fejlődés gátja mindinkább az volt, hogy a nemzetközi sísport szervezettsége, technikai ellátottsága igen gyors fejlődésével a hazai sízés elsősorban anyagiak okán nem tudott lépést tartani. Részben ez miatt a korábbi mintegy 40 síszakosztályból csak mintegy 20 működött, azok is szűkös anyagi körülmények között. A szakosztályok közül csak néhány tudott főfoglalkozású edzőt alkalmazni, és a versenyzők száma is csökkent. Az 1960 évi Squaw Valley (USA) téli olimpián résztvevő három versenyző—Bartha Magdolna , Sajgó Pál sífutó és Sudár Tamás síugró –edző nélkül kényszerült részt venni, ez szereplésük eredményességét jelentősen befolyásolta. Még így is tisztes eredményt értek el, Bartha Magdolna 10 km-es sífutásban 23. Sajgó Pál az elsőként megrendezett biathlon versenyen 26. 15 km-es sífutásban 34. Sudár Tamás síugrásban 49. A 60-as évek elején a sportvezetés főfoglalkozású főtitkárt nevezett ki a sí szövetségben Szakál Imre személyében, aki igen jó szervezőnek bizonyult. Az ő és több jól működő szakbizottságnak köszönhetően szervezettebb lett a sportág, az igazolt versenyzők száma újra meghaladta az ezer főt, a jó teleknek köszönhetően szinte minden tervezett versenyt és bajnokságot megrendeztek. Újra jelentkezett néhány tehetség, akik nemzetközi versenyeken is jól szerepeltek. Említésre méltó tény, hogy az évtized második felében átépítette és korszerűsítette a sportvezetés Mátraházán a síugró sáncot, amelyen 70 méternél nagyobb ugrásokat lehetett végrehajtani. Az 1964-ben Ausztriában, majd 1968-ban Franciaországban megrendezett téli olimpiákon jól szerepeltek s sízők. Innsbruckban a 3X5 km-es női sífutó váltó - Balázs Éva, Tarnai Sándorné, Hemrik Ferencné – 8., sífutásban Balázs Éva 19., Hemrik Ferencné 29., Tarnai Sándorné 30.,műlesiklásban Kővári Károlyné 26., síugrásban Gellér László 34. helyezést értek el. 1968-ban a franciaországi Grenoble-ban síugrásban Gellér László 19., és 34., Balázs Éva 24., és 27., helyezéseket értek el. Részben az eredmények javulásának köszönhető, hogy 1968-1972 ben főfoglalkozású szakfelügyelő –Hemrik Ferenc mesteredző – irányította és ellenőrizte a legjobbak munkáját, szervezte az edzőképzést és továbbképzést. Munkáját kitűnő egyesület edzők – többek között Darabos Sándor, Csiszár István, Szalay László, Kővári Károly, dr. Vincze László, dr. Németberta Sándor, Beták Imre—segítették, de jól működtek a társadalmi munkások alkotta szakbizottságok is pl. a bíró bizottság ( mintegy 150 bírót képviselve) amelyet közel három évtizeden keresztül vezetett dr. Serák Mihály. A 70-es években a hazai sísport stagnálása jellemző, melyet részben a sportvezetés túlzott követelményei, a szövetség néhány nem sikeres intézkedése—pl- alpesi szakág visszafejlesztése –és a súlyosbodó anyagi körülmények okoztak. Mindezt az sem ellensúlyozta, hogy megkezdődött a biathlon fejlesztése, ami nem a versenyzők számának növekedését segítette, hanem a sífutásban résztvevők megosztását. Ugyanis a sífutók zöme azonnal átállt biathlonozni –vagyis mindkét szakágat művelték –és a sífutás jelentősége visszaesett. Mindezt támogatta az a tény, hogy 1978-tól a nemzetközi biathlon áttért a kisöbű puska lövészetre, és ez nemcsak a pályák, lőterek építését könnyítette meg, hanem a versenyek rendezését is. Az évtized közepén Szakál Imre súlyos betegsége miatt nem tudta tovább ellátni a főtitkári teendőket, a sportvezetés pedig úgy látta, hogy a sísportnak nincs is szüksége főfoglalkozású főtitkári státusra. A sísport vezetése ugyan tiltakozott az intézkedés ellen, de 1978-ig kellett várni, amíg a helyzet rendeződött, addig Schäffer János és Szalay László látta el –polgári foglalkozásuk mellett társadalmi munkában – a főtitkári teendőket. A sportág jövőjét érintő negatív intézkedések –világ-olimpiai versenyeken való részvétel tiltása—szűkülő anyagi támogatás stb. bizonytalanságot és visszaesést okoztak a sí versenysportban, ugyanakkor a tömegsport létszáma növekedett a külföldre utazás könnyítését célzó állami intézkedések hatására. 1978-tól Holéczy Tibort nevezte ki a sportvezetés főtitkárnak, aki többszörös bajnok sífutóként jól ismerte a sísportot. A nemzetközi vérkeringésbe is visszakerült a sísport, köszönve a sportág világszerte tapasztalható népszerűségének, melyet a szakágakban jól szervezett világkupák, biathlonban az évente rendezett VB-ok és ezek TV közvetítései okoztak. Főleg a síugró és a biathlon versenyekre a magyar válogatott is rendszeres meghívást és a nemzetközi szervezetektől anyagi támogatást kapott, ez által a legjobb versenyzők nemzetközi szereplésének sok akadálya megszűnt. A hazai sísport létesítményeinek helyzete ellentmondásossá vált. Galyatetőn ugyan létesített a szövetség sí házat, biathlon lőteret, karbantartotta a sífutó pályákat, némileg az alpesi versenyek pályáit is, azonban a síugró sáncok karbantartására, fenntartására és főleg korszerűsítésére, valamint a szükséges gépekre nem jutott pénz. A felszerelések drágulását a szövetség és a klubok anyagi helyzete nem tudta követni, mindezek miatt a versenyzők nemzetközi szereplése is romlott. 16 évi szünet után az 1984 évi téli olimpián Sarajevoban 6 fős sí csapat vett részt, 5 biathlon versenyző és egy alpesi. A biathlonban Kovács Zsolt és Mayer Gábor a mezőny első felében –33. és 37. helyezés --, a váltó a 14. helyen végzett, az alpesi Kozma Péter az igen előkelő 18. helyet szerezte meg műlesiklásban. Az 1988-as Calgaryban rendezett téli olimpiára két fő biathlon versenyző utazhatott, akik a mezőny második felében végeztek. A sízés többi szakágában igen feszült hangulat alakult ki, és némileg jogos volt az a nézet, hogy a többi szakág rovására favorizált biathlon nem tudott jó eredményeket felmutatni. Az évtized végére a létszámában és létesítményeiben romló síugró sport szinte teljesen megszűnt annak ellenére, hogy a mátrai sáncon több nemzetközi versenyt, többek között EK. futamot is sikerült jól megrendezni. Egyedül Kőszegen maradt meg egy szakosztály és néhány lelkes támogató és szülő, valamint egy kicsi és korszerűtlen sánc. Az alpesi sízéshez szükséges hazai pályák komolyabb versenyek megrendezésére alkalmatlanokká váltak, ezért a szakág az osztrák Karintia tartománnyal teremtett kapcsolatot, hogy legalább a magyar bajnokságot megfelelő körülmények között tudják megrendezni. A 80-as évek legnagyobb fejlesztése a Galyatetői Sí Centrum építése volt, ami elsősorban annak köszönhető, hogy a szövetség megkapta az 1991 évi biathlon junior VB. valamint az 1992 évi FIS Kongresszus megrendezésének jogát. E két eseményhez természetesen állami garanciára is szükség volt, és ezért a sportvezetés a létesítmények fejlesztésére anyagi eszközöket biztosított. A két esemény megrendezése hibátlanul sikerült, az eseményeken a sportágak – FIS,IBU – vezetősége, és a megjelent nemzetek képviselői elismeréssel nyugtázták a magyar sísport szervezési munkáját. A rendszerváltást követően a sport állami támogatása is átalakult, ami elsősorban az anyagi támogatás mértékének csökkenésében jelentkezett. Ennek ellenére a sí sportág igen nagy várakozással tekintett az új lehetőségek felé, aminek oka részben az volt, hogy az előbbiekben említett nemzetközi események megrendezéséhez jelentős állami támogatást kapott a sportág, részben pedig, hogy megnyílt a szinte korlátlan lehetőség közeli és távolabbi országok havas terepeinek látogatására. Az optimizmust fokozta az is, hogy a Szövetség megszerezte a Nagyhideghegyi túristaházat, ezzel úgy tervezték, hogy a Mátra mellett a Börzsöny is otthona lehet a sísportnak annál inkább, mert a Nagyhideghegyi sífelvonó a szövetség tulajdonában volt. Ajándékba kapott a síszövetség egy Olaszországban lebontott, jó állapotban lévő űlő liftet, melynek felépítését Galyatető és Mátraalmás térségébe tervezték. E fejlesztések sajnos nem sikerültek, sőt a szövetség több milliós adóságot halmozott fel, amellett, hogy a Börzsönyi sípályák megközelítését a különböző hatóságok nagyobb tömegek részére szinte lehetetlenné tették. Az űlő-lift Galyatetőn történő megépítéséhez a szövetségnek anyagi bázisa nem volt, ezért évek múlva szinte ingyen átadta Sároraljaujhelynek, ahol a felvonó szerencsére ma is működik. A nehézségeket növelte az a tény, hogy lassan megszűntek azok a síklubok, melyeket valamely nagyobb vállalat vagy tárca támogatott – Dózsa, Bp.-i Honvéd, Miskolci Honvéd, BKV.Előre, stb. – a megmaradó szakosztályok anyagi lehetőségei is csökkentek. Ellentmondásos tény, hogy ugyanakkor a téli olimpiákon –1992-ben 19 fő, 1994-ben 13 fő, 1998-ban 9 fő versenyző –a korábbi évtizedekkel szemben jelentős létszámmal vehettünk részt, amely elsősorban a MOB támogatásának köszönhető, másodsorban annak, hogy a résztvevő versenyzők a szakágakban előírt kvalifikációt teljesíteni tudták. Az olimpiákon, és a különböző nemzetközi versenyeken a legjobbak nem szerepeltek rosszul, bár a nemzetközi élmezőnyhöz való közelítés csak ritkán sikerült. Említésre méltó eredmények a következők: Olimpia 1992. Biathlon férfi váltó 15., női váltó 16., Műlesiklás Gönczi Veronika 32.,Bónis Attila 37., Tornay Balázs 38., Óriás-műlesiklás Bónis Annamária ill Kőszáli Pierre 34. alpesi összetett: Kristály Péter 36., biathlon 10 km Géczi Tibor 38. Olimpia 1994. Biathlon női váltó: 17.,műlesiklás: Bónis Attila 22., Keszthelyi Szvetlána25., Litter Ágnes 28., alpesi összetett: Bónis Attila 30., biathlon 20 km: Panyik János 31., 10 km: 33., lesiklás: Keszthelyi Szvetlána 39. Olimpia 1998.: alpesi összetett: Kovács Mónika 21., óriás műlesiklás 32., szuper óriás műlesiklás 4o. Egyéb nemzetközi versenyeken – VB,EB stb.-- is többnyire a középmezőnyben végeztek a legjobbak, esetenként említésre méltó eredményt értek el. 1994-ben biatlon EB.on Panyik János 10 km-en 16., Bozsik Anna 7,5 km-en 19., Holéczy Bea 15 km-en 20. 1996-ban Rácz Ofélia V. alpesi összetettben 16. 1997-ben VB. óriás műlesiklásban Kovács Mónika 27., Biathlon VB. 20 km-en Panyik János 10. (Ez utóbbi az Olimpiákon és VB-ken az eddig elért legjobb felnőtt eredmény a sísportban.) Jelentős intézkedése a szövetségnek, hogy 1996-ben felújította a diák síversenyeket, ahol a 6-18 éves általános és középiskolás diákoknak biztosítottak minden évben versenyzési lehetőséget az első években Galyatetőn, majd később Szlovákiában és Ausztriában Ez a verseny minden évben több száz diákot mozgósított, megyei döntőket is rendeztek több helyen, és a mai napig az egyik legnépesebb versenye a hazai sísportnak, köszönhetően annak a néhány lelkes szervezőnek és támogatónak, akik e verseny anyagi, szervezési és személyi feltételeit biztosították. A 80-as évektől a sízés nyári szakágai is sok versenyt rendeztek, így a síugrás, síroller, a nyári biathlon és kisebb mértékben a gyepsí adott lehetőséget nyári nemzetközi versenyeken való részvételre. Versenyzőink e versenyeken 1-3 helyezést is többször elértek, és nemzetközi nyári versenyek megrendezését is vállalta a szövetség. A nyári és őszi versenyek nézettsége és jelentősége –talán a síugrást kivéve –természetesen alatta maradt a havas eseményeknek, és a résztvevő nemzetek száma is kevesebb. Szakemberek körében ma is vitatott, hogy e versenyek hasznosan befolyásolják-e a téli versenyekre való felkészülést. Az évtized vége felé a szövetség vezetésében is gondok mutatkoztak, kényszerű főtitkár váltás, és az elnökségen belül is sok személyi változás történt. E változások bár különböző okok miatt szükségszerűek voltak, a sportág romló helyzetén nem tudtak változtatni. Az új évezred kezdetére csökkent a versenyzők létszáma, a legjobbak közül sokan egzisztenciális és egyéb okokból a versenyzést felfelé ívelő korszakukban hagyták abba, a klubok pedig elszegényedtek. Feltűnő volt a sífutó és biathlon versenyzők számának jelentős csökkenése, eredményeik visszaesése. Az alpesi szakág stabilizálta versenyeit Ausztriában, előbb mint már említettük Karinthia, majd jelenleg is Steiermark ad otthont az alpesi versenyeknek.. Az ezredfordulóra a sportág nehézségei fokozódtak.. A szövetség működéséhez ugyan az állami támogatás ha szűkösen is, elég volt, azonban a legjobb versenyzők eredményeinek növelése, korszerű felszerelések vásárlása, a Galyatetői sícentrum fenntartása pénz hiányában nem, vagy csak kis mértékben sikerült. Az alpesi szakág szervezete vészelte át jobban ezeket az időket, mert versenyeiket szinte teljes mértékben Ausztriában rendezték meg.. Az északi szakág a sífutó és a biathlon versenyeit szinte kizárólag Galyatetőn rendezte meg, és mivel a klubok a versenyek rendezéséhez szükséges anyagiakat nem tudták biztosítani, a szinte minden hét végén megrendezett versenyek költsége is a szövetségre hárult. Ez mellett természetesen a lőtér, az épületek fenntartása és költségei is jelentős összegeket emésztettek fel, ugyanakkor sem a sífutók, sem a biathlon versenyzők létszáma nem emelkedett. Jelenleg a sífutás és a biathlon versenyzőinek száma jóval a 100 fő alatt van, és ha nem történik pozitív változás, akkor ez a szakág is a síugrás sorsára juthat, amely jelenleg Kőszegen rendelkezik egy kevés létszámú síugró klubbal, és csak kis síugró sáncokkal. A 2002 évi téli olimpián 8 fő, 2006 évben 6 fő síző vett részt, sajnos kevés sikerrel. A részvételhez szükséges kvalifikációs szinteket ugyan elérték, azonban a nemzetközi mezőny fejlődésével nem tudtak lépést tartani. Mind az alpesi, mind az északi szakágban a technikai fejlődés és a versenyzők havas felkészültsége messze meghaladta – és meghaladja – a magyar versenyzők lehetőségeit. A legutóbbi években a szövetség fokozottabban támogatta az utánpótlás korosztályú versenyzőket, részükre a nemzetközi porondon történő részvételt is biztosítani tudta. A különböző nemzetközi versenyeken elért figyelemre méltó eredményeik bíztatóak a jövőre nézve. A szövetség vezetése 2005 óta mind a nemzetközi, mind a hazai sportdiplomáciai kapcsolatait javította. Ennek következményeképpen a FIS és az IBU anyagi támogatásai növekedtek, a működéshez szükséges hazai anyagi helyzet is javult. Fontos megemlíteni, hogy a sportág magas költségeinek közel 50 %-át – a multban és a jövőben is – a versenyzők családja viseli. A sikeres gazdasági tevékenység következményeképpen 2009-re a korábbi évtized adóságait felszámolták. A szakmai munka is javult, főleg az alpesi női szakág mutat bíztató fejlődést. Berecz Anna két versenyszámban teljesítette a 2010 évi olimpia kvalifikációs szintjét, erre Döme Zsófiának is jó esélye van. A mintegy 10 éve élen lévő Tagscherer fivérek révén sífutásban és biathlonban is van remény olimpiai részvételre. A tömegsportot célozta meg néhány magánvállalkozás, akik lesikló pályák építésébe kezdtek több-kevesebb sikerrel. Elsősorban kell említeni a Mátraszentistvánban és Eplényben jelenleg is folyamatos fejlesztés alatt lévő sípálya rendszert, ahol hóágyúval tudják a havat biztosítani, és több felvonó, melegedő-kiszolgáló épületek teszik vonzóvá a területet. A Mátra Centrum KFT. a kékes Déli és Északi lejtőin korszerűsítette a sípályákat, itt azonban a nagyobb mennyiségű „ hócsinálásnak” egyenlőre nincsenek meg a feltételei. A Dunántúlon Eplény mellett Bodajk rendelkezik sípályákkal és felvonókkal, de megemlíthetjük Nagyvillám, Zebegény, Nagyhideghegy sípályáit is, a Bükk hegységben az utóbbi években jelentősen kiépült Bánkút pályáit, vagy Sátoraljaújhelyen lévő lesikló pályát, az egyetlen hazai űlő lifttel. Sajnos mindazon helyen, ahol nincs hóágyúzásra technika és lehetőség, ott ezen pályáknak üzemeltetése a vállalkozóknak nagy kockázatot jelent. A helyzet tehát az, hogy a többszázezer síző télen útnak indul a hegyekkel rendelkező országok felé, és pénzüket a Szlovák, Osztrák, Olasz, Svájci, Francia síterepeken költik el, növelve ezen országok és nem hazánk idegenforgalmát. A versenysport pedig bízik, optimista, az éppen hivatalban lévő elnökség próbálkozik, még mindig van néhány tehetséges fiatal versenyző, társadalmi munkás, akik szabadidejüket feláldozva próbálnak tenni valamit a sísportért. A nemzetközi vérkeringésben ugyan ott vagyunk, de a sikerek elmaradnak. Okait az illetékesek és a szakemberek tudják, de az ország sportpolitikai és gazdasági helyzete, nem igen ad gyors fejlődésre lehetőséget.. Esetleg abban lehet reménykedni, hogy a hazai sísport fennállásának több mint száz éve alatt már legalább ötször kellett, hogy talpra álljon, és ez a jövőben is sikerülni fog.
Additional Hints
(Decrypt)
xöirxxry rygnxnein