A helyről
Pilismaróti kálvária
A Kis-hegyre nyúló Kálvária területe, csakúgy mint az egész határ, és erdőség, előbb a pálosoké, majd 1786-tól a Magyar Királyi Vallásalap uradalom tulajdona volt.
A kálvárián a mai stációk 1942-43-ban Mészáros plébános idején épültek. A stációk lábazatán kb. 20x10 cm bevésés van táblák számára. Erre vésték volna azok nevét, neveit, akiknek adományából épült fel. A stációkat Lesenszki kőműves, a téglakerítést Eichenwalder építette. Az egyes stációk között kb. 1x10 m-es virágoskert volt, amit lányok gondoztak. Ha valamelyikük férjhez ment, fiatalabb leány vette át a helyét.
Az '50-es években "vandálok" az összes stáció ablakát és a képeket összetörték. A '80-as években új képeket építettek be a hívek adományából, darabja 14.000 Ft volt.
A kápolnarom N 47° 46,923' E 18° 52,950' 190 m [GCPKal+Kápolnarom]
A pilismaróti kálvárián található kápolna története igen mozgalmasra sikeredett.
Az 1784-ben készült katonai térkép már jelöli, erről arra következtethetünk, hogy e tájt épült meg a szentély. Az 1868-ban lezáruló úrbérrendezéskor a kálvária területét és még további kb. 2 hold földet kapott a kápolna és a kálvária költségeinek fedezésére a katolikus egyház. A 19. század utolsó évtizedeiben Török István plébános többször is felújíttatta a kápolnát.
Végül is rossz állapota miatt elhatározták, hogy újat építenek, ezért kápolna-pénzalapot hoztak létre: adományokból és az egyházadó felemeléséből évről-évre −bár lassan− de gyűlt a pénz. A kálvária harangját Török plébános engedélyével a basaharci temetőbe helyezték át, később visszakerült a katolikus temetőbe
Karkecz Lajos plébános 1903-ban a kápolnát lebontatta azzal a szándékkal, hogy újat építenek. 1908-ban a kápolna-alap pénze 1565 korona és 51 fillér volt. Ez még koránt sem volt elegendő a kápolna felépítésére. A lelkész javaslatát, hogy a hitközség a rendes egyházi adón kívül évente bizonyos összeggel önmagát adóztassa meg, nem fogadták el. Ennek ellenére a plébános engedélyt kért az érsekségi helytartótól a kápolna megépítésére. Az engedélyt megkapta. Az volt a terv, hogy a Kis-hegy tetejére építik a kápolnát, "s az odáig vezetőszerpentin úttest mentén a stációkat felállítják", a gazdák pedig fuvarokat vállalnak az erdészetnél a pénzalap javára.
1909-re két építész is adott be tervpályázatot, szép kápolnát terveztek.
1911-től Kuchta János plébános vezetésével reálisabban és lelkesebben folytak az építési előkészületek. A hegytetőn, a 3 kereszt helyére építették volna a kápolnát. Az építés azonban az I. világháború miatt elmaradt. Az egyház a pénzalapot hazafias indíttatásból hadikölcsönre ajánlotta föl. Jelenleg csak a régi kápolna alapfalai emlékeztetik az ide kirándulót, hogy itt egykor egy szentély állt.
Pilismarót
A település már ősidők óta lakott hely volt, amit az itt talált sok régészeti lelet is tanúsít. Itt a község helyén állt az egykori római település Ad Herculem.
Marót nevét 1138-ban említik először II. Béla király oklevelében, ekkor Marouth alakban írták.
A település többször is elnéptelenedett, legutóbb a Rákóczi-szabadságharc idején, de hűséges lakói mindig újra benépesítették.
Források
csendhegyek
Pilismarót wikipédia