SK/
Obec Trstice leží na Západnom Slovensku, v strednej časti Podunajskej nížiny. Ná západnej srane dediny tečie Malý Dunaj, kým na severe a na východe Čierna Voda. Históriu obce vo veľkej miere ovplyvňovali okolotečúce rieky a močiare, ktoré na jednej strane ochraňovali a poskytovali potravu, na druhej strane však zapríčinili časté povodne a tým ohrozovali život obyvateľstva a spôsobili veľké škody. Z hľadiska administratívneho rozdelenia obec patrí do Galantského okresu. Jej rozloha meria 2668,5 ha. Podľa sčítania ľudu z roku 1991 má 3765 obyvateľov, z čoho maďarskej národností je 3588, teda 95,6 % obyvateľov. Z hľadiska vierovyznania prevažnú väčšinu (96%) obyvateľov tvoria rímsko-katolíci. Najstaršia nám známa listina, ktorá sa zaoberá osídlením Trstíc pochádza z roku 1608. V tejto listine jeho názov sa spomína ako Nagy Szegh. Pomenovanie Nádszeg sa objaví v 18. storočí. Podľa Mateja Béla jej názov možno odvodiť od trstia, ktorého tu bolo na okolí veľmi veľa. Dedina patrila do Šintavského panstva. V roku 1608 Szaniszló Thurzó, zemepán Šintav-ského panstva povolil novousadlíkom v obci Nagyszeg, aby polia, lesy, rybníky, lúky a iné pôžitky voľne užívali, nielen oni, ale aj ich potomkovia, za čo mali zaplatiť každý rok na sviatok sv. Michala 160 zlatých. Výsady, ktoré dostali Trstičania v roku 1608 boli veľmi výhodné a mali za následok, že obec sa vyvíjala dynamickejšie než ostatné obce na okolí. Už v roku 1634 tu bolo 80 domov a žilo tu približne 400 ľudí.
Od roku 1636 Šintavské panstvo znovu patrilo kráľovi a od roku 1642 definitívnymi majiteľmi sa stali Esterházyovci. V tomto čase Trstičania boli povinné zbraňou ochraňovať samotný Šintavský hrad a tento stav bol platný počas celého 17. storočia. Počas tureckých nájazdov si obec hodne vytrpela a mnohí utiekli. V 17. storočí nielen Turci, ale aj vojenské jednotky Imre Thökölyho spustošili Trstice. Aj vojenské akcie Ferenca Rákóczyho II. mali vplyv na ďalší rozvoj dediny. Podľa daňového súpisu z roku 1715 žilo v obcí 58 osôb, ktoré boli povinné platiť dane. V roku 1716 Ferenc Esterházy a obyvatelia dediny uzavreli zmluvu, v ktorej sa zdôrazňuje, že Trstice sú slobodnou dedinou a ľudia sú slobodní. Za plnenie povinností mohli voľne používať svoje domy, polia a iné pôžitky, ba mohli aj predať, alebo rozdeliť svoje majetky. V roku 1745 Kráľovská komora zriadila soľný sklad v časti obce Kőse, ktorého činnosť zanikla v polovici 19. stor. Obyvatelia sa zaoberali chovom hovädzieho dobytka, včelárstvom, pestovaním plodín, ľanu a konopy.
V roku 1785 Trstice mali 1796 obyvateľov z ktorých piati boli slobodní, ostatné sú uvedení medzi poddanými. Na čele obce stál richtár a prísažní. V roku 1864 bolo v Trsticiach 1917 obyvateľov a 330 domov. Z obyvateľov piati patrili medzi veľkostatkárov. Obecná krónika spomína najmä tkáčsky priemysel, ako rozšírené priemyselne odvetvie v 19. storočí. V roku 1900 v Trsticiach žilo už 2398 osôb. Sľubný rozvoj prerušili vojenské udalosti I. svetovej vojny. Smutné vojnové udalosti nie len citovo ale aj ekonomicky negatívne pôsobili na občanov a zvýšili chudobu. V medzivojnovom období (1918-1938) v obci prežívali veľký rozvoj. Obraz dediny vo veľkej miere ovplyvnil katolický kostol, ktorý postavili na začiatku storočia a v 30-tych rokoch postavená budova školy. V druhej polovici 30-tych rokov bola postavená nová, samostatná pošta, orgnizovali obecnú políciu. Od roku 1927 existuje pravidelná autobusová doprava medzi Trsticami a Galantou. Počet obyvateľov sa zvýšilo o 15%.
Tažké roky druhej svetovej vojny si vyžiadali okrem malej finančnej straty aj 158 ľudských životov. Po druhej svetovej vojne vyhlásením košického vládneho programu v osude Maďarov na Slovensku došlo k zmene. Zatvorili školy, zrušili časopisy, zastavili dôchodky a vyhlásili skonfiškáciu majetkov. 19. novembra 1946 sa začala deportácia obyvateľstva do Čiech a Maďarska. V tom istom čase sa začalo presídľovanie Slovákov z Maďarska na Slovensko. Podľa údajov z júna 1948 v Trsticiach bývalo 118 presídlencov z Maďarska. Po februári 1948, po prevzatí moci komunistami boli zastavené deportácie a začali rokovať o návrate deportantov z Čiech. Prvá skupina došla z Čiech 15. februára 1949. Spolu 24 rodín, 93 osôb, 18. decembra 1949 aj v Trsticiach založili národný výbor. Ako štátny orgán riadil spoločenský, politický a kultúrny život dediny až do roku 1990. 2. mája 1949 založili JRD so 63 členmi. Po novembri 1989 obciam vrátili samosprávu.
Keška
Turul sa pozerá na teba
48°01,( (Lukács+Bakó)(Petrovics-Czinege)(Varga+Szabó+Bede)’ ) + 067’
17°48,((Huszár-Nagy)(Bartakovics)(Gombos) ’) - 014’
Prosím Vás maskovanie aj umiestnenie vráte do pôvodného stavu.
HU/
Története
1608-ban "Nagy Szegh" alakban említik először, a semptei uradalomhoz tartozott. A falut ebben az évben telepítette földesura, Thurzó Szaniszló. Nevét a határában található sok nádról kapta. Lakói kezdetben kiváltságokat kaptak, melynek következtében gyorsan fejlődött. 1634-ben 80 házában már 400 lakos élt. 1636-ban a birtokos család kihalásával az uradalom a királyra szállt, aki 1642-ben az Eszterházyaknak adományozta. A török időkben több rajtaütést szenvedett a falu, ennek következtében lélekszáma csökkent. Még tovább apadt a lakosság száma a kuruc háborúk következtében, úgyhogy 1715-ben a községnek mindössze 58 adózó lakosa volt. Lakói mezőgazdasággal, állattartással, méhészettel foglalkoztak. A falu régi temploma 1717-ben épült. A 18. században a lakosság száma rohamosan nőtt, 1785-ben az első népszámláláskor már 1796 lakosa volt. Iskolájának legkorábbi említése 1781-ből származik.
Vályi András szerint "NÁDSZEG. Magyar falu Posony Várm. földes Ura G. Eszterházy Uraság, lakosai katolikusok, fekszik a’ kis Duna mellett, Vásárúthoz 1/2 órányira, Sóháza is vagyon, határjában szántó földgyein kivűl semmije sints, legelőt az Uraságtól kéntelenek árendálni. "
Fényes Elek szerint "Nádszegh, népes magyar falu, Poson vmegyében, a kis Duna mellett, Posonhoz 7 mfd., r. kath. paroch. templommal, nagy sóházzal, s lerakóhellyel. Lakosai kik 2016 kath., 7 zsidókra mennek, vagyonosok. Termékeny határjokon kiterjedt gazdaságot folytatnak, hajókáznak, vesszőből igen sok kocsikast készitenek, s sok szarvasmarhát tartanak. Erdejük, gyümölcsük elég; F. u. gr. Eszterházy József. Ut. p. Szered."
1864-ben 330 házában 1917 lakos élt, akik ekkor főként mezőgazdaságból és háziiparból éltek. A trianoni békeszerződésig Pozsony vármegye Galántai járásához tartozott. 1927-ben megindult az autóbuszforgalom, mely Galántával kötötte össze. Az 1930-as évek elején felépült az iskola. A község 1938 és 1945 között visszakerült Magyarországhoz, ekkor Nyitra és Pozsony k.e.e. vármegye része.
1945. szeptember 19-én a Beneš-dekrétumok értelmében 42 helybéli magyar férfit közmunkára rendeltek be. A katonaság által felügyelt intézkedés folyamán egy helybéli férfit lelőttek, társát megsebesítették. A háború után 1946-ban megkezdődött a magyar lakosság deportálása, illetve Magyarországra való áttelepítése. A földműves szövetkezet 1949-ben alakult meg.
Gazdasága
Az 1960-as évektől kezdődően lakosainak jelentős jövedelemforrásává vált a háztáji kertészkedés, elsősorban a községben 1971-ben megjelenő fóliás növénytermesztés elterjedése által. A fóliasátrak előveteménye többnyire retek volt, főveteményként paprikát termesztettek. A Szlovákiai Kertészkedők Szövetsége helyi alapszervezetének alapítása évében, 1971-ben, annak taglétszáma húsz fő volt. A taglétszám 1981-re háromszázra, 1991-re megközelítőleg ötszázra növekedett. Az ágazat gazdasági szerepe azonban a 2000-es években jelentősen csökkent.
Cache
Turul rád mereszti a szemeit
48°01,( (Lukács+Bakó)(Petrovics-Czinege)(Varga+Szabó+Bede)’ ) + 067’
17°48,((Huszár-Nagy)(Bartakovics)(Gombos) ’) - 014’
Kérlek titeket hogy únyan ugy rakjatok visza a rejtést.