SK/
Červienka obyčajná (iné názvy: slávik červienka, červienka krovinná, červienka; lat. Erithacus rubecula) je malý vták z čeľade muchárovité. Má dĺžku tela asi 140 mm. Žije v lesoch po celom území Slovenska. Je sťahovavá, ale zriedkavo aj prezimuje. Podľa Medzinárodnej únie na ochranu prírody a prírodných zdrojov červienka obyčajná patrí medzi najmenej ohrozené druhy, trend celkovej populácie je stúpajúci, stavy v Európe v rokoch 1980 – 2013 narastali.
Opis
Červienka meria 14 cm a váži 14,5 – 19,2 g.
Výskyt a stav na Slovensku
Jeden z najbežnejších hniezdičov, zistený na 98,1 % mapovacích kvadrátoch od nížin až do 1 650 m n. m. Na zimu sa väčšina populácie sťahuje, ostávajú hlavne dospelé jedince z nížin a kotlín, zimovanie bolo zistené na 48 % mapovacích kvadrátoch.
Odhadovaný počet hniezdiacich párov je 500 000 - 1 000 000, zimujúcich jedincov 70 000 - 150 000. Veľkosť populácie i územie na ktorom sa vyskytuje sú stabilné, maximálna zmena do 20%. Ekosozologický status v rokoch 1995, 1998 a 2001 žiadny. V roku 2014 LC - menej dotknutý. Európsky ochranársky status SPEC4 - druhy, ktorých globálne populácie sú koncentrované v Európe a majú tam vhodný ochranársky status. Stupeň ohrozenia S - vyhovujúci ochranársky status.
Potrava
Živia sa najmä hmyzom v rôznych štádiách vývinu, pavúkmi a inými bezstavovcami ako slimákmi. Konzumujú aj rastlinnú potravu, až 60 druhov rôznych plodov ktorých 80% semien ostáva schopná vyklíčiť.
Ochrana
Je zákonom chránená, spoločenská hodnota je 300 € (Vyhláška MŽP č. 170/2021).
Zdroj: https://sk.wikipedia.org/wiki/%C4%8Cervienka_oby%C4%8Dajn%C3%A1
HU/
Vörösbegy (Erithacus rubecula) a madarak (Aves) osztályának verébalakúak (Passeriformes) rendjébe, ezen belül a légykapófélék (Muscicapidae) családjába tartozó faj, melyet korábban a rigófélék közé soroltak. 2010 óta, azaz miután áthelyezték a Larvivora nembe a rozsdástorkú vörösbegyet (Larvivora akahige) és a bársonyostorkú vörösbegyet (Larvivora komadori), a vörösbegy az Erithacus madárnem egyetlen fajává vált.
1960-ban a The Times által támogatott szavazással az Egyesült Királyság nem hivatalos nemzeti madarává választották. A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület 1996-ban „Az év madarává” választotta.
A vörösbegy 12,5–14 centiméter hosszú. A tojó és a hím hasonló színezetű, narancssárga tollakkal borított begyük és arcuk van, a „vörös”, tulajdonképpen narancssárga tollazat körül szürke sáv található és testük felső részein a tollazat barnás színezetű. Nyugat-Szibériától kezdve egész Európában megtalálhatóak, délen pedig elterjedési területük Észak-Afrikáig terjed. Életterük északi részein a sarkkör közelében fekvő területektől északra nem élnek vörösbegyek.
Az angol nyelvterületeken robin néven emlegetik, bár ezt az elnevezést több hasonló tollazatú madárfajra használják, mint amilyen például a vándorrigó (Turdus migratorius), mely a rigófélék közé tartozik, valamint az Ausztráliában őshonos Petroica madárnemre.
A vörösbegy, vagy más néven csipkemadár erdők, bokrosok madara. Lágy éneke az alkonyati órákban is felcsendül. Kemény teleken a házak mellé húzódik, ahol etethető főtt sárgarépával is. A vörösbegy főleg rovarevő, ám ősszel és télen bogyókkal egészíti ki étrendjét. Világszinten nem veszélyeztetett, de Magyarországon védett, természetvédelmi értéke 25 ezer forint.
Előfordulása
A vörösbegy Eurázsiában, Nyugat-Szibériától kezdve egészen Algériáig jelen van, valamint megtalálható az Azori-szigeteken és Madeirán. Vándormadárként feltűnik Izlandon. Európa délkeleti részén élőhelye eléri a Kaukázus hegyvonulatát. Az Anglia területén élő vörösbegyek jelentős része költőterületén tölti a telet és csak egy nagyon kis méretű kisebbség -főleg tojók- vándorolnak télen Spanyolországba, míg a Skandinávia és Oroszország területén élő egyedek a telet inkább Nyugat-Európában és a Brit-szigeteken töltik. Ezen vándormadarak arról ismerhetők fel, hogy tollazatuk felső részén szürkésebb tónusúak és halványabb narancsszínű mellkasukról. A vörösbegyek előnyben részesítik a fenyőerdőket Észak-Európa vidékein, míg a Brit-szigeteken élő példányok inkább kertekben, parkokban vernek tanyát.
Kudarcba fulladtak mindazon erőfeszítések, melyekkel a tizenkilencedik század végén a vörösbegyeket be akarták telepíteni Ausztráliába és Új-Zélandra. Vörösbegyeket engedtek szabadon Auckland, Christchurch, Wellington és Dunedin környékén, de egyik populációnak sem sikerült megtelepednie. Hasonló eredménnyel zárultak az Észak-Amerikában zajló betelepítési kísérletek is, amikor is Long Island és New York állam területén (1852), Oregonban (1889–92) és a Saanich-félszigeten Brit Columbiában 1908 és 1910 közt szabadon engedték e madarakat.
Magyarországon rendszeresen fészkel.
Megjelenése
A felnőtt vörösbegyek 12,5–14 centiméter testhosszal rendelkeznek és 16-22 gramm súlyúak, míg szárnyfesztávolságuk 20–22 centiméter. A hímek és a tojók hasonló tollazattal rendelkeznek, narancsszínű arcuk és begyük van (a Brit-szigeteken élő E. r. melophilus alfajnak élénkebb színe van), melyet kékesszürke sáv vesz körül a nyakon és a mellkas vonalában. Tollazatuk felül barnás színezetű, vagy olíva színű amelyet fehér rész egészít ki a madarak alsó testtáján. Lábaik barna színűek. Csőrük és szemeik fekete színűek. A fiatal egyedek barna pöttyösek, melyben fehér szín is feltűnik és a narancssárga tollazat csak bizonyos idő elteltével kezd el megjelenni fokozatosan.
Életmódja
Hazánkban a domb-, és hegyvidékek madara, gyakori fészkelő a dús aljnövényzetű, bokros aljú lomb-, vegyes-, és fenyőerdőkben, de a fás kertekben is megtelepszik. Viszonylag hosszú csüdje a felborzolt avaron való lépegetésben segíti. Halk füttymotívumokkal induló erőteljes, trillázással véget érő éneke a legkorábban - már március második felében - felhangzó madárdalok közé tartozik. Békés természetű madár, de a területére tévedő betolakodókkal szemben agresszíven viselkedhet. A költési időszakon kívül többnyire magányosan él.
A vörösbegyek nappal aktívak, éjjel pihennek, bár megfigyeltek példányokat, amelyek erős holdfénynél, vagy mesterséges megvilágítás fényénél rovarokra vadásztak. A brit és ír kertészek között jól ismert, hogy e madárfaj egyedei nem félnek annyira az embertől és a talaj megmozgatásával járó tevékenységek odavonzzák a vörösbegyeket, amelyek földigiliszták után kutatnak a frissen megbolygatott talajon. Ennek köszönhetően számos helyen úgy tartják, hogy a vörösbegy a kertészek barátja és ezért semmiképpen sem szabad bántani. Ugyanakkor Európa néhány országában a vörösbegyeket ínyencségnek tekintették és vadászták is őket. A vörösbegyek azonban az emberen kívül olyan vadon élő állatok közelében is felbukkannak, mint amilyen a vaddisznó, amely szintén feltúrja a talajt és ezáltal férgeket forgat ki a felszínre. Ősszel és télen a vörösbegyek kiegészítik táplálékukat pókokkal, rovarokkal, férgekkel, valamint bogyókat és gyümölcsöket is esznek. A madáretetőkbe kihelyezett magkeverékeket is szívesen fogyasztják ilyenkor.
A hím egyedek híresek arról, hogy területüket agresszíven védelmezik. Megtámadják a többi hímet, ha azok betévednek a területükre és megfigyelték, hogy más kis termetű madárfajokat is megtámad, amelyek a területére berepültek, minden komolyabb provokáció nélkül is. Számos összecsapás végződik halállal, amely egyes területeken a vörösbegyek halálozási okainak több mint 10 százalékát is kiteheti. Egy brit kutatás szerint azok a vörösbegyek, amelyek zajosabb és fényszennyezéssel jobban terhelt helyeken élnek, kevésbé agresszíven védik a területüket, mint azok, amelyek jobb adottságokkal bíró területeken élnek. A kutatók egyelőre azt vizsgálják, hogy miért nem védelmezik annyira a madarak rosszabb adottságokkal bíró területeiket.
Életének első évében magas a halálozási arány, amely miatt e madárfaj átlagosan 1,1 évet él, ugyanakkor, ha szerencsésen átvészeli életének első évét, akkor hosszú életet is élhet, sőt feljegyeztek olyan egyedet is, amelyik 19 évig élt. A telente jelentkező rendkívül alacsony hőmérséklet szintén hozzájárulhat az állomány megtizedelődéséhez.
A vörösbegyek egyik élősködője a Dasypsyllus gallinulae.
Szaporodása
A vörösbegyek számtalan helyet választhatnak leendő fészkük számára, amely valamiféle védelmet biztosít számukra, akár üregeket, odúkat is választhatnak. Általában hasadékokat, védett töltéseket választanak, vagy ezeknél szokatlanabb helyeket, mint például különböző gépeket, eszközöket, például kerti hússütőt, kerékpár kormányát, felfelé fordított partvis fejét, szögre akasztott teáskannát, öntözőkannát, virágcserepet, vagy kalapot. A fészket mohával, levelekkel, fűvel, szőrökkel vagy tollakkal bélelik. Két-három fészekaljat is felnevelnek egyetlen költési időszak során. A tojó minden egyes fészekalj esetében 5-6 tojást tojik. Írországban és Nagy-Britanniában a költési időszak márciusban kezdődik. Krémszínű, barnássárga tojásaik fehéren pettyezettek, vagy vörösesbarna foltosak, főleg a nagyobbik végük irányában. Amikor a fiókák kirepülnek a fészekből, akkor még a barna különböző árnyalataiban pompázik tollazatuk és csak a fészek elhagyását követő második vagy harmadik hónapban nő ki torkuk alatt a narancsos színezetű tolluk és hasonló időnek kell eltelnie ahhoz, hogy elérjék külsőleg a felnőtt példányok kinézetét.
Egyévesen éri el az ivarérettségét, áprilistól júliusig költ évente kétszer. A tojó 5–7 tojást rak, melyen 13–14 napig kotlik, ekkor a hím akár háromszor is táplálja óránként. A fiatal madarak 12–15 nap múlva repülnek ki.
Forrás: https://hu.wikipedia.org/wiki/V%C3%B6r%C3%B6sbegy
